SG.hu·

Az Intel támogatja a Skype-ot

A vállalat a fejlesztői fórumán jelentette be, hogy nagyobb összeget ruház be az internetes telefónia úttörőjének számító Skype cégbe, de ugyanakkor a pontos tőkét egyik vállalat sem hozta nyilvánosságra.

Az együttműködés célja, hogy a Skype VoIP-szoftvere a jövőben kifogástalanul működjön a világ legnagyobb processzorgyártójának kétmagos központi egységein is. "Nagyon örülök annak, hogy én jelenthetem be az Intel és a Skype közötti stratégiai együttműködés kezdetét. A kooperáció célja, hogy növelni lehessen az internetes telefonbeszélgetésekben részt vevő személyek számát és javítani lehessen a beszélgetések minőségét. A célunk a hangminőség javítása." - nyilatkozta elégedetten Pat Gelsinger, az Intel alelnöke.

S hogy miért választotta az Intel a Skype-ot? Nos, Gelsinger szerint nekik elég meggyőző volt az az adat, hogy a megjelenése óta eltelt két esztendőben a felhasználók körülbelül 150 millió alkalommal töltötték le a szoftvert az internetről. Napjainkban világszerte egyidejűleg átlagosan három millióan használják a Skype-ot. A két éves sikertörténetnek köszönhetően elemzők szerint a vállalat évente 6-10 milliárd dolláros bevételt könyvelhet el. Mindezek alapján az Intel úgy döntött, hogy támogatja a szoftver további fejlesztését.

A VoIP előnye a hagyományos telefonvonalakkal szemben egyértelmű. Amíg ugyanis egy hagyományos telefonvezetéknél a legmagasabb adatátviteli frekvencia legfeljebb 3400 Hz lehet, addig a VoIP-rendszereknél ez az érték elérheti akár a 8000 Hz-et is. Mindez azt jelenti, hogy akár "szélessávú audioadás" is létrejöhet. Emiatt a beszéd sokkal természetesebbnek hathat és sokkal érthetőbb lehet.

A Skype céggel egyébként hasonló együttműködési megállapodást kötött korábban a Cisco Systems és az Avaya is. Az Intellel való kooperációra a vállalat történetében már szintén akadt korábban példa, lévén a két cég a Microsofttal karöltve tavaly szeptemberben közös levelet írt az amerikai adóhivatalnak, amelyben kérték, hogy ne adóztassák meg a VoIP-szolgáltatásokat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© lokko2005. 08. 27.. 12:24||#7
mi ebben a hülyeség? elsõ sorban a szoftver miatt veszel gépet, és nem a gép miatt használsz szoftvert ... a másik mag az hogy ott érdemes befektetni ahol nagy kaszálásra lehet számítani, az meg külön jó ha a cég amibe pénz pumpálsz neked is extra piacot hoz ... egyéb gyanú?
© wbtist2005. 08. 26.. 19:43||#6
Én pedig már a vezetéknélküli telefonommal használom a Skype-ot <#vigyor1><#taps>
© Punkerwork2005. 08. 26.. 15:07||#5
én meg egyre többet 😊
© Benoke2005. 08. 26.. 11:26||#4
Nahh itt valami humbug készülõdik. Aszem lepucolom a Skype -ot. Úgy se nagyon használom. 😊
© Cat2005. 08. 25.. 23:22||#3
nyilván arról van szó, hogy párhuzamosítsák a kódot
© nenad2005. 08. 25.. 23:01||#2
ez tenyleg furan hangzik.
© stinkydiver732005. 08. 25.. 22:01||#1
Ezt a baromságot:
"Az együttmûködés célja, hogy a Skype VoIP-szoftvere a jövõben kifogástalanul mûködjön a világ legnagyobb processzorgyártójának kétmagos központi egységein is."