Gyurkity Péter

Itt az első PCI Express x1 grafikus kártya

A profiknak szánt megoldásairól ismert Matrox ezúttal azoknak szeretne kedveskedni, akiknek nincs az a alaplaján PCI Express x16 bövítőhely, a Matrox Millennium G550 PCIe ugyanis a PCI x1 foglalatba illeszkedik.

A vállalat közleményben jelentette be az érdekes megoldás elkészültét, amelyből kiderül, hogy a grafikus kártya az elődökhöz hasonlóan egyszerre két monitort kezel. Ez a DualHead technológiának köszönhető, amely már évek óta a Matrox grafikus kártyák egyik erőssége. "Ez az új termék minden korábbinál nagyobb rugalmasságot kínál azon rendszerek - szerverek, ipari számítógépek - esetében, amelyek nem tartalmaznak PCI Express x16 illesztőhelyet. Az AGP, PCI és PCIe változatokkal jelenleg a Millenium G-sorozat a legkiterjedtebb és leginkább bizonyított termékvonal a piacon" - jelentette ki Sam Recine, a Matrox Graphics termékigazgatója.

A költséghatékony megoldásnak szánt G-sorozat legújabb tagja érdekes újdonsággal szolgál: a vállalat szerint a G550 PCIe az első PCI Express grafikus kártya, amely a Linux és Unix operációs rendszereken használatos nyílt forráskódú meghajtókkal érkezik. Maga a kártya 32 MB memóriát és egy 64 bites memóriabuszt tartalmaz, és mindössze kettő darab futószalagot foglal magában. Ez elsősorban azért van így, mert a kártya erejét még mindig az a G550 adja, amely először 2001-ben mutatkozott be, és eredetileg az AGP 4x platformon volt hivatott hódítani.

Az új PCI Express szabvány előnye a hagyományos PCI-hoz képest, hogy a maximális áteresztőképesség 133 MB/s-ról 250 MB/s-ra nőtt, ez azonban nem játszik nagy szerepet a G550 PCIe teljesítményében, hiszen a kártya, ahogy azt a Matrox termékigazgatója is említette nem is 3D-s alkalmazások, játékok futtatására készült. A vállalat terve szerint a G550 PCIe legkorábban augusztusban kerül a boltokba, induló ára 139 dollár, azaz mintegy 28 ezer forint lesz.

A grafikus kártya újdonságairól, illetve a PCI és PCI Express platform összehasonlításáról itt olvashatunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ecology #18
    Sőt ha már itt tartunk akkor el kell,hogy mondjam a a Tseng-es időszakban az ATI-nak is volt egy kiemelkedően jó kártyája amiből két szériát adtak ki csak kevesen tudnak róla: Ezek pedig az ATI Mach32 és az ATI Mach64-voltak amik VRAM-al voltak felvértezve ezért sebességük messze lekőrözött minden más kártyát!
  • 3P #17
    Na ezaz... :)
    Tényleg nagy öröm volt anno a Tseng ET6000-es használata Hercules bios-sal, egyszerűen összehasonlíthatalanul jobb volt az akkori dömping S3 Trio és Trio V64+, valamint Virge kártyákkal szemben... :)
  • 3P #16
    Én is sokat hasznalok/hasznaltam Matrox-ot. Régebben vitathatatlan előnye volt a minőség terén, ma ez a múlt. Előbb az ATi, s ma már az NV is beérte. Egyszerűen nincs terület, amiben előnyt mutatna a Matrox. Ez a cég semmi innovációt nem mutat fel s csak a régi híréből, s az arra épített hype-ra próbál támaszkodni. Szerintem nem életképes ez a magatartás.
    Csak még egy jó pont a jóminőségű analóg 2D "mellett", ma minőségi 2D munkára, s sokszor már 3D munkára is csak(!) digitális megjelenítőket használnak...
  • Ligend #15
    A Tseng ET2000-es talan meg ISA-s volt 512kB memoriaval, nem is lattam belole egyet sem. Az ET4000-es kiraly volt (VLB-s es PCI-os kivitelhez is volt szerencsem), de az igazi utos darab az ET6000-es es a kicsit gyorsabb ET6100-as volt. Ej, azok a regi szep idok, mikor a noname ET6000-es kartyakba Hercules Dynamite 128 BIOS-t tettunk, es embertelenul megtaltosodtak... A szivem szakad meg, hogy nem adtak ki az ET6300-at

    A Matrox-nak addig volt jo, amig az ATI es az nVIDIA nem rakta ra alapbol a sajat kartyaira is a ket kijelzo tamogatasat. En szemely szerint a kepminosegetol nem vagyok elajulva, igaz, csak egy G450-et hasznalok a munkahelyemen, amit ingyen vagtak hozzam vagy 3 honapja.
  • dez #14
    uhh, vannak :)
  • dez #13
    Szuper analóg képminőséget. Én sem hittem, de egy matroxos ismerős megmutatta... Vittem a saját ATI-mat, meg egy korábbi Nvidiát, meg neki is volt más is. Mindegyik homályosabb volt. Az más kérdés, hogy CAD-ra, szöveget szerkeszteni sokkal jobb egy LCD monitor, és már vanak elég jók egyéb 2D-s munkákra is.
  • Yv@n #12
    És mivel nyújt többet, egy ugyanolyan árú ati, vagy nvidia kártyánál? Tehát, ha nem jó játékra, akkor miért érdemes kivágni rá 28 rongyot? Mit nyújt ezért cserébe?
  • An-Dee #11
    Azért kiváncsi lennék hányan használnak közületek Matrox kártyát.
    Egy régebbi topikban kifejtettem már, hogy a Matrox az nem Ati és nem Nvidia.
    A Matrox privát cég, nicns a tőzsdén, igy nem kell sok tulajdonsonak megfelelni. A cégközönség is más. Én egy p650-est használok, a haveromnak, aki 2 monitorral dolgozik annó egy g450-est vettünk, az új gépébe meg g550-est (az új az kb 2 éve volt) szintén 2 monitorral használja. Az apja aki fordít szintén g450-est használ, szintén 2 monitorral. Ha megnézitek a Matrox weboldalát kiderül hogy a piaci szegmens melyik részét célozták meg. Ebben a részben nem nagyon van verseny, másrészt ha ma veszel 28e ért egy matrox kártyát az 3 év múlva is min 20e ér, mivel nincs olyan gyors termékciklus, mivel felesleges. Ezzel szemben ha bemegyek egy boltba és egy Ati vagy egy Nvidia kártyát veszek 30e ért, az már karácsonykor se ér többet 10e-nél.

    3D-re meg ott a 3dlabs, szóval ati és nvidia max game-re jó. :)
  • RpPRO #10
    Valami ujat kene lerakni az asztalra, nem 4 eves technologiakrol lehuzni ujabb bort hangzatos szlogenekkel.
  • 3P #9
    Sajnos van. Szerintem ez a kártya max 50 USD-s kategóriában számíthatna "komolyabb" érdeklődésre...