Specker Balázs

Évtizedes ügy miatt perlik a Microsoftot

Alig lett vége a Microsoft kontra IBM pernek, az óriáscéget újra beperelték. Ezúttal a néhai hordozható számítógépes operációs rendszerekkel foglalkozó Go vállalat alapítója, S. Jerrold Kaplan, kavarta fel a lenyugodni látszó kedélyeket.

A kereset, ami szerint a Microsoft a '90-es évek elején megpróbálta megsemmisíteni a Got, két nappal azelőtt került benyújtásra, hogy a cég bejelentette megállapodott az IBM-mel és kész kifizetni 775 millió dollárt (körülbelül 1550 milliárd forint) kézpénzben valamint 75 millió dollár (körülbelül 155 milliárd forint) egyéb juttatást kárpótlásul. Mint ismeretes az IBM azért perelt, mert úgy érezte - mint kiderült joggal -, hogy a '80-as évek végén, és a '90-es évek elején OS/2 operációsrendszerét ellehetetlenítő, a versenyszellem szabályait megszegő intézkedéseket hozott a Microsoft.

A Got 1987-ben alapította S. Jerrold Kaplan, a Lotus Development korábbi vezető fejlesztője. A cég egy olyan hordozható számítógép kifejlesztését tűzte ki célul, amely billentyű helyett tollal lett volna vezérelhető. A felperes a Microsoft munkatársainak viselkedését kifogásolta, amit azt követően tanúsítottak, hogy egy nyílt egyezmény keretein belül hozzáférhettek a Go technológiájához. A vádban szerepel egy idézet egy Microsoft dokumentumból, ami azt sugallja, hogy a cég mérnökei kémkedtek annak érdekében, hogy a Microsoft kifejleszthessen egy konkurens terméket - közölte a New York Times .

Stacy Drake, a Microsoft szóvivője elmondta: "ezek a rágalmak húsz éve láttak napvilágot, akkor is alaptalanok voltak, most is azok". Azzal is vádolják a redmondi konszernt, hogy állítólag arra ösztönözte, illetve kényszerítette a Compaq-t, a Fujitsut és másokat, hogy visszautasítsák a Go operációs rendszerét - olvasható a GeekCoffee oldalán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DOT #8
    A MS jól döntött az OS/2 ügyében.. Ha azt fejlesztgetik tovább, talán még ma is egy huszadrangú kis cég lennének a nagy kék égisze alatt.. Az IBM-nek erős oldala volt mások számára előnytelen szerződéseket kötni.
  • dez #7
    Szerintem '87-ben nem nagyon létezett még PDA. Érintőképernyős notebook sem. Csak ilyen passzív mátrixos, bumszli ős-laptopok. :) Szal gondolom ez a cég valami "korát megelőző" cuccot tervezett.
  • asysoft #6
    Ez a Go most PDA-ra, vagy érintőképernyős notebookra fejlesztett OS-t?
  • pemga #5
    Azért ez nem teljesen véletlen, ugyanis a Lotus tulajdonosa az IBM :D. A témához pedig hozzátartozik, hogy az SCO beperelte az IBM-et (ami mögött a hangok szerint :) a Microsoft állt.) Szóval perel itt mindenki mindenkit körbe-karikába.
  • Darth Sith #4
    tök mindegy, csináltak e valami vagy sem, jó sok pénz van ott, mindenki perel.. Dolgozni..? Azt azért nem, inkább megpróbáljuk lehúzni a M$-tot. Nem vok M$ párti, de azért ez kezd kicsit sok lenni. Az utóbbi pár évben mindenki perel, de csak az M$-t, mert abban van a nagy dohány.
  • droland #3
    Helyes, pereljen csak mindenki, A PÉNZRŐL VAN SZÓ NEM A MICROSOFTRÓL! Ha BÉLA RT lenne, akkor a BÉLA RT-t perelnék.
  • blackeagle #2
    Helyes , perelje csak be mindenki azt a mocskos tolvaj bandát.
  • pemga #1
    Én nem lennék meglepve ha a végén kiderülne, ez is a Xerox kutatólaborból származik...