SG.hu·

Perek az orosz kormányzati honlapok megalkotásáért

Amennyiben a bíróság helyt ad egy információszabadságért küzdő intézet keresetének, a weboldallal eleddig nem rendelkező oroszországi minisztériumok, hivatalok kénytelenek lesznek létrehozni internetes képviseletüket.

Fordulat történt abban az ügyben, amelyet az "Intézet az Információszabadság Fejlődéséért" indított azon renitens oroszországi minisztériumok és állami hivatalok ellen, amelyek nem rendelkeznek weboldallal. Az intézet már márciusban az egyik kerületi bírósághoz fordult, mivel az az álláspontja, hogy az állampolgárok alkotmányos jogai sérülnek, ha nem juthatnak hozzá a közhivatalokkal és azok működésével kapcsolatos információkhoz. A kerületi bíróság nem foglalkozott érdemben a beadvánnyal, miel a kereset benyújtóinak bizonyítaniuk kellett volna, hogy a szervek valóban nem rendelkeznek önálló honlappal. Ám most a szentpétervári városi bíróság elé került az ügy, amely helyt adott a társaság beadványának, és a kerületi bíróságot az ügy tárgyalására kötelezte.

Az intézet szerint az, hogy a nevezett hivatalok nem működtetnek weboldalakat, ellentmond az Elektronikus Oroszország program keretében meghozott 2003-as "A végrehajtó hatalom szövetségi szervei tevékenységével kapcsolatos információhoz történő hozzáférés biztosításáról" szóló kormányrendeletben foglaltaknak. A rendelet értelmében ugyanis valamennyi kormányzati szerv létre kell hogy hozza saját internetes oldalait, és azokon közzé kell tennie a működésével, tevékenységével kapcsolatos információkat.

Nyolcvanhárom állami szerv közül tizennégy nem rendelkezik webkikötővel. Az intézet korábban levélben fordult e hivatalokhoz, amelyben annak okait firtatta, hogy miért nem tartják be az említett kormányrendelet előírásait. Összesen kettő méltatta válaszra őket. A beadványban végül hét állami intézményt nevezett meg az információszabadságért küzdő társaság, és az alperesek közt van többek közt az Egészségügyi Minisztérium is. Amennyiben a fellebbviteli bíróság megalapozottnak látja az intézet állításait, a közhivatalok rá lesznek kényszerítve, hogy végre létrehozzák saját oldalaikat.

Az állami hivatalok "információs nyíltságának" fontosságát hangsúlyozta nemrég Vlagyimir Putyin orosz elnök is, aki a területet szabályozó törvény megszületésének szükségességére figyelmeztette az Országgyűlést.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© irkab1rka2005. 05. 29.. 14:14||#1
Ki volt az a barom, aki a site-ot "webkikötõnek" nevezte el? De most tényleg. Könyörgöm, az a szóösszetétel,hogy webkikötõ pontosan annyira írja le és annyira értelmes szó mint a site (legvégsõ esetben szájt, ha már nagyon paraszt akar lenni valaki, aki nem ért hozzá) és a webkikötõt SENKI nem fogja megérteni a határon túl.
Vaze, sztrájkoljunk már az ilyen parasztok ellen.

ebkikötõ. Ennek van értelme. LOL
webkikötõ. ennek semmi.

Kötöm a webet a karóhoz!!!!<#falbav>