Berta Sándor

2005-ben a kémprogramok jelenthetik a legnagyobb veszélyt

Egy most elkészült felmérés megállapítja, hogy az IT menedzserek és a rendszeradminisztrátorok szerint idén a kémprogramok okozzák majd a legtöbb galibát.

A Watchguard Technologies internetes biztonsági megoldásokat fejlesztő vállalat szakemberei tavaly decemberben és idén januárban online felmérés keretében kérdezték meg az IT-szakembereket arról, hogy mit tartanak az idei esztendő legnagyobb biztonsági problémájának. A megkérdezett IT-menedzserek és rendszeradminisztrátorok 67 százaléka vélte úgy, hogy a különböző kémprogramok sokkal több gondot és kárt fognak okozni 2005-ben, mint a phishing (adathalász) támadások vagy a vírusok és más számítógépes kártevők. Ezzel szemben érdekes az az adat, miszerint a szakemberek 65 százaléka úgy látja, hogy a cégek csupán elégtelen védelemmel rendelkeznek a kémprogramok ellen és a spyware-k csak a vállalatok 38 százalékánál jelentenek "fő veszélytémát".

A Watchguard kíváncsi volt arra is, hogy a rendszeradminisztrátorok szerint a cégek alkalmazottai tisztában vannak-e a kémprogramok jelentette veszélyekkel. Az IT-szakemberek 73 százaléka szerint a cégek munkatársainak több, mint a fele százaléka azt sem tudja, hogy mi az a spyware vagy kémprogram! Ez pedig igazán elkeserítő adat.

Anna Focks, a Watchguard Technologies európai, közel-keleti és ázsiai régióigazgatója összegzésében megállapította, hogy az IT-szakemberek 2005-ben leginkább a kémprogramoktól tartanak, miközben a munkatársaik többsége azt sem tudja, hogy mi az a spyware. Focks szerint ezért mindenfajta védelmi szoftvernél jobb módszer a felvilágosítás, a hálózatok csak így védhetők meg a leghatékonyabban. Egy cég minden alkalmazottjának tisztában kell lennie azzal, hogy milyen veszélyeket jelentenek a kémprogramok, hogy hogyan lehet ellenük védekezni és hogy milyen károkat okozhatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TeszteloPontHu #8
    "több, mint a fele százaléka azt sem tudja"

    ???
  • maszatomi #7
    Sok a lámajúzer! Az ügyfelek nagy része a floppy-t tartja a vírusterjedés egyetlen lehetőségének. windowsupdate vírusírtó, Spy azt sem tudja hogy micsoda.
  • mrzool #6
    "Viszont ezekről a szutyok cégekről simán elképzelhető ez a tetűség."

    Hát persze. Higgyetek, amiben akartok, boldogok a lelki szegények...
  • deep #5
    Na de álljon meg a menet.A rendőrnek nem érdeke, hogy több legyen a meló, úgyse kap érte több pénzt:D
    Viszont ezekről a szutyok cégekről simán elképzelhető ez a tetűség.
  • mrzool #4
    Sőt, a bűntényeket pedig rendőrök követik el, hogy legyen munkájuk, ugye? Agyatlanok...
  • winnie #3
    Komolyan mondom, néha már az az érzésem, hogy ezeket a vírusokat és kémprogramokat a virusírtó cégek pénzelik, hogy több legyen a bevételük

    persze, de ez logikus, nem? több más iparágban is hasonló a helyzet, ld. nem lenne értelme másképp pl. korpásodásgátló samponokat sem csinálni. persze, hogy elősegítik a képződését.
  • Anubys #2
    Minek venni? Van egy rakás ingyé'...

    www.lavasoft.de
    www.safer-networking.org/en/index.html

    hogy csak a két legjobbat említsem... :)
  • RoD #1
    Komolyan mondom, néha már az az érzésem, hogy ezeket a vírusokat és kémprogramokat a virusírtó cégek pénzelik, hogy több legyen a bevételük. Elöször rászántam magam és megvettem egy neves cég eredeti vírusírtóját, gondoltam, hogy akkor egy darabig rendben leszek. Aztán vehettem egy tűzfalat is, mert jöttek az újabb vírusok. Most meg vehetek majd egy spyware killert is. Remek. Legközelebb mit találnak ki? Ha kiszámolja az ember, hogy mennyit kell költenie a szoftverekre, hogy egy biztonságos rendszere legyen, hát hamar elszörnyed. Vagy lehet, hogy inkább az eredeti programokról kellene leszoknom?