SG.hu·

A Blu-ray lép a DVD örökébe?

Japán források szerint a Sony és a Toshiba tárgyalása a végéhez közeledik és a végső megállapodás egyértelművé teszi majd a Sony győzelmét - könnyen lehet, hogy a Blu-ray lesz a DVD kizárólagos örököse.

A tárgyalások menetéről a tokiói Nihon Keizai Shimbun (Nikkei) üzleti napilap számolt be, de nem jelölte meg forrásait. Értesüléseik szerint a két vezető gyártó között zajló egyeztetés a végéhez közeledik, és úgy tűnik, hogy a Toshiba feladta a HD DVD bevezetésére vonatkozó terveit. Amennyiben igaz a hír, véget érhet a szórakoztatóelektronikai vállalatokat megosztó harc, amely közel három éve folyik a következő generációs optikai meghajtók piacáért.

A Blu-ray szabvány sikeréért harcoló Sony tehát győztesen kerülhet ki a küzdelemből, míg a Toshiba által vezetett HD DVD csoport feladná eddigi terveit és csatlakozna a konkurens szabvány támogatóihoz. Ez azt jelentené, hogy a nagyobb kapacitású szabvány nyerné a versenyt, igaz, ennek érdekében a gyártósorokon is jelentős módosításokat kell majd eszközölni.


A Panasonic asztali Blu-Ray meghajtója

A dolog érdekessége, hogy egyes weboldalak máris biztosra veszik a Sony győzelmét, és a hivatalos bejelentést meg sem várva kész tényként könyvelik el a megállapodást. Az IGN cikke például - szintén a japán napilapra hivatkozva - a Blu-ray teljes győzelméről számol be. Persze megemlítik azt is, hogy a megegyezés révén a szabvány jelentős mértékben átalakulhat, és a két korábbi rivális egyfajta ötvözete jöhet létre.

Azt még nem lehet tudni, hogy az ily módon megszülető szabvány milyen nevet kap. A napilap cikkét követően a Toshiba azonnal cáfolta a hír valódiságát, és közleményben jelentette be, hogy a két szabvány ötvözésére utaló híresztelések nem megalapozottak. "Még semmi nem dőlt el, és nem született döntés az egyesítésre vonatkozóan" - áll a vállalat közleményében, míg a Sony szóvivője sejtelmesen nyilatkozott az ügyben, és kijelentette, hogy a vásárlók érdekében folyamatosan nyitottak a konkurens tervezetek támogatóival való megegyezés iránt.


Szintén elgondolkodtató, hogy a MacWorld cikke szerint a HD-DVD 15 GB-os kapacitását egy további réteg felhelyezésével 45 GB-ra növelték, ami alig marad el a Blu-ray 50 GB-os tárhelyétől. Ugyan újabb rétegek hozzáadásának lehetősége eddig is adott volt, kérdés vajon miért pont most szánták el magukat rá, hacsak nem a Sonyval szembeni tárgyalási poziciók javítása volt a cél.

A Nikkei szerint a tárgyalások jövő hét hétfőn zárulnak le, és a résztvevő felek azon a napon jelentik majd be végső elhatározásukat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Caro2005. 05. 13.. 14:28||#33
Nekem az elázott, és emiatt recsegõ sztereó hangfalak után azért tetszett az 5.1 😉
De egyébként nem értem miért kell külön rakni azt a mélynyomót. Annyival többe kerülne 5 db teljes értékû hangfal?
© dez2005. 05. 12.. 19:32||#32
filmek (és vagy cserélje)
© dez2005. 05. 12.. 19:27||#31
Tennél most egy ünnepélyes fogadalmat, hogy még 10 évig nem nézel majd HD-s filmeket (miközben mások már régen azt fogják nézni)... 😉

Azért tudni kéne különbséget tenni a parasztvakítás és a valódi fejlõdés között. (Az pl. egy dolog, hogy a 45345.3453-es házimozi hangfalrendszerek úgy sz@rok, ahogy vannak. )
© dez2005. 05. 12.. 19:22||#30
A DVD zajos. Aki nem látja, menjen szemorvoshoz, csak cserélje le a TV-jét. Lehet, hogy ha ezt egy kicsit(!) még tömörítik, már nem lesz sokkal rosszabb. (Bár a DVD-R-es anyagok általában nem a jó minõségükrõl híresek.) De láttál már tömörítetlen, profi stúdió-kamerával felvett anyagot? (Megfelelõ megjelenítõn!)

Meg miért nem lehet egy kicsit olvasgatni? Jönnek a HD filek... 4x-es felbontás...
© Emmegki2005. 05. 12.. 17:45||#29
Egyetértek. Ez arról szól, hogy annyira leestek a DVD-k árai, hogy új üzlet kell, hogy 100eFt-ért menjen a háziszupergigaatommozihoz a lejátszó a 18.1-es hangfalakkal (mellesleg az embernek két füle van).
© craesh2005. 05. 12.. 17:18||#28
Most osszatok le, de én má nem tom hova fejlödik ez sok faszság. Minek kell egy 50 Gb-s disc, csakazért hogy ugyanugy 1 filmet nyomjanak egy korongra (mert mér rakna két konkurens film pl. egy korongra a filmjeiket). Azért kell ekkora hely hogy jobb legyen a minösége??? Minek??? Komolyan mikor otthon dvd-t "backup"-olom, akkor 40%-ra összetömöritem a video minöségét, és ugy irom ki (mert hogy dual layeres a szemét film). ÉS SEMMI MINÖSÉGBELI ROMLÁST nem látni. Ha az 1,8 Gbyte-os és a 4,2 Gbyte-os film között nem tok különbséget tenni akkor az 40 meg 50 Gbyte-os között se fog tudni, mert a minöségkülönbséget csak akkor vesszük észre, ha egy mozinagyságu vászonra vetiteném ki a filmet és ott a kinyujtás miatt látszodna a felbontás/minöség beli különbség. Há de kinek van otthn a nappaliba olyan?
ez nektek a fejlödés? <#mf3>
© Caro2005. 05. 11.. 20:44||#27
Rárakat, ha addig fel nem robbantom a székházát!!
Sok egyéb intézménnyel együtt!<#violent><#gun><#mf3><#levele><#ejnye1><#boxer>
© Caro2005. 05. 11.. 20:42||#26
A gyártási árat idõvel úgyis lejjebb tudják vinni.
De blu-rayben gondolkozni nem érdemes. Úgy hallottam 2010 környékén jön az 1TB-os optikai lemez 😊
© Emmegki2005. 05. 11.. 19:38||#25
Nyugi, a Mahasz majd rárakat 1000Ft adót.
© CSOCSO2005. 05. 11.. 19:08||#24
jo lenne tudni mennyibe kerul a hd dvd es a blu ray nyersanyag ara...
mondjuk ha a bluray 3 szor annyiba kerul.. akkor egy 10 gigabajtnyi filmert miert fizessek 50 gb-t????
mondjuk az tok kircsi hogy az egesz ALIEN sorozat ramegy e blue ray re.. de en nagyon szeretem a soklemezes diszdobozos DVD-ket😊