Gyurkity Péter

Ingyen Windows a kalózmásolatot vásárlóknak

A Microsoft tisztázta a kalóz Windowsok kiszűrését célzó kezdeményezés egyes részleteit, és a vállalat elárulta, hogy ingyen példány jár azoknak, akik bizonyítani tudják, hogy a vásárolt konfigurációhoz másolt lemezeket kaptak.

A Windows Genuine Advantage program - amely korábban önkéntes alapon indult - egyre inkább kötelező jellegűvé válik, így számos felhasználónak gondot okozhat az operációs rendszer frissítése. Eddig a hasonló esetekben a póruljárt vásárlóknak az interneten keresztül történő ellenőrzés után két lehetséges választásuk volt: vagy továbbra is a kalózmásolatot használják - elesve ezzel bizonyos frissítésektől és kiegészítőktől - vagy kedvezményes áron cserepéldányt igényelnek a Microsofttól, bebiztosítva magukat az esetleges jövőbeni kellemetlenségekkel szemben.

A vállalat azonban most új kezdeményezést indított, amely az Egyesült Államok területén élő felhasználók esetében fordulatot jelent a korábbiakhoz képest. David Lazar, a Genuine Windows program igazgatója a CNET internetes híroldalnak adott interjújában elárulta, hogy ezentúl ingyen Windows példányt biztosítanak azon amerikai vásárlóknak, akik bizonyítani tudják, hogy a boltban vásárolt számítógépes konfiguráció mellé kalóz operációs rendszert kaptak.

Ehhez ugyanazon procedúrán kell átesniük, mint a korábbi esetekben: be kell mutatniuk a számlát, át kell adniuk a kérdéses lemezeket, és ki kell tölteniük egy nyilatkozatot, amelyben kinyilvánítják, hogy csalás áldozatai váltak. Azon vásárlók, akik nem tudják bemutatni a számlát, vagy a lemezt, továbbra is 149 dolláros áron juthatnak hozzá egy legális példányhoz.

"Célunk, hogy megfelelő módon kárpótoljuk azokat, akik valóban tudtuk nélkül jutottak hozzá a kalózmásolathoz" - jelentette ki Lazar a weboldalnak adott interjújában. Elmondása szerint a különleges ajánlat június 30-ig érvényes - arról sajnos nem esett szó, hogy a programot az Egyesült Államok területén kívülre is kiterjesztik-e.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • crx #23
    Most mi van mindenki akinek nem legális kap legálisat ingyért akkor most már nemcsak a linux ingyenes?:)))
  • Hegyikecske #22
    "ezentúl ingyen Windows példányt biztosítanak azon amerikai vásárlóknak, akik bizonyítani tudják, hogy a boltban vásárolt számítógépes konfiguráció mellé kalóz operációs rendszert kaptak."
    Ez a minimum...
  • Hegyikecske #21
    "Azon vásárlók, akik nem tudják bemutatni a számlát, vagy a lemezt, továbbra is 149 dolláros áron juthatnak hozzá egy legális példányhoz" --gáz...
  • Ma2ska #20
    Legtöbb embernek, föleg egy kisebb településen, van egy állandó üzlete ahol, személyes kapcsolatba kerül a bótossal, ha gépet vesz és esetleg "rajtfelejtik" a windózt, nem rakják rá a gép árára stb... aztán persze felébredhet a userben a szellemi tulajdon védelme érdekében kiálló felettes én, és a következményes büntudat a feljelentés rögös utjára tereli, kap egy igazit, mindenki döntse el morálisan ez mennyire tartható...
  • Ma2ska #19
    Bármilyen ideológiával is, a besúgó az besúgó a patkány az patkány, a diktaturák jól bevált eszköze, köpd be apádat, testvéredet, hogy a rendszer jól müködjön...
  • Mike #18
    így felnyomva a másolatot adó cégeket
    az önkéntes nyílvántartásba kerülést már nem is említve
  • blaze #17
    Ennek a "kezdeményezésnek" már régóta így kellene lenni. A boltos lehúzta szerencsétlen lúzert, utána meg még a microsoft is, ha már tényleg az eredeti kellett.
    Mellesleg oda kell figyelni a boltosoknál, mert ott b?sszák át az embert, ahol csak tudják. Tisztelet a kivételnek.
  • Anubys #16
    "normális windows" ez elég abszurd... :)
    (no flame, csak személyes vélemény :)

    Ami meg a cikket illeti, igazuk van, ha valakit átcsesznek, és teljes áron kamu CD-t kap, megérdemli, hogy kicseréljék neki, meg az eladó is megérdemli, hogy megb*sszák.
    Amúgy ne csak boltokban gondolkozz. Egyik ismerős anno vett gépet, és rendesen ki volt számlázva neki a w98 (mondom, hogy régen volt) is, de nem kapta meg, sem a CD-t, sem az OEM matricát, csak a vincsire volt felinstallálva.
  • SoDI--- #15
    Na ha kiszámlázza, akkor megérdemli, hogy megbasszák érte.
    És én vásárlóként is megérdemlem, hogy kapjak akkor már a pénzemért normális Windows-t.
  • vax #14
    Hát ez már nálunk nem fordul elő, hogy kiszámlázza és "kamu" rendszert rak rá. De ha igy teszi megérdemli, hogy lebukjon, hiszen több felet is "becsap" vele. Sőt már csak "úgy" nem ingyenes op. rendszert sem raknak fel még "zsebbe" pénzért sem.