Berta Sándor

Drága hóbort - Windows XP a Bundestagban

A német szövetségi parlamentben még mindig számos számítógépen fut a Microsoft elavult operációs rendszere.

A Bundestagban a múlt technikáját is használják. Számos képviselő és munkatárs számítógépén található meg a Windows XP. A Microsoft elvileg április óta nem biztosít frissítéseket az operációs rendszerhez, de a szövetségi közigazgatási hivatal külön megállapodást kötött ezzel kapcsolatban a céggel. Az egyezmény célja, hogy a PC-k továbbra is zökkenőmentesen működjenek és ne legyenek biztonsági hibák. Azonban ez a gyakorlat meglehetősen sok pénzükbe kerül a német adófizetőknek., a támogatás költsége ugyanis eléri a 100 000 eurót, amire még rárakódik a 19 százalékos adókulcs is.

Elvileg bőven volt idő a váltásra, hiszen a Microsoft már 2007-ben bejelentette, hogy a Windows XP terméktámogatása 2014-ben lejár. A képviselők irodáiban kereken 7300 számítógép található, de azt nem lehet tudni, hogy ezek közül mennyin fut még az elavult operációs rendszer. A támogatás költségével kapcsolatos adatot egyébként az illetékes hivatal meglehetősen nehezen adta ki, arra hivatkozva, hogy a Bundestag "alapvetően nem ad konkrét tájékoztatást az IT-biztonsági intézkedésekkel kapcsolatban." A szövetségi közigazgatási hivatal nem volt hajlandó elárulni, hogy miért nem váltott hamarabb korszerűbb szoftverre. A döntés hátterében alighanem az van, hogy meg akarták takarítani az esetleges hardverkiadásokat.

Ugyan a biztonsági cégek egy ideig még biztosítanak frissítéseket a termékeikhez, de a Windows XP-hez már nem lesznek elérhetők javítások és frissítések. Idén tavasszal a Bundestagban még 5400 számítógépen volt Windows XP.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kékherceg #13
    Nem vitatom, hogy ha 100 résből 80 rés betömve, jobb, mint 70, de azért nem ezen bukik el, aki beakar jutni. Persze uptodate vagyok, de nem érzem úgy, hogy az XP nagy biztonsági kockázatot jelentene mondjuk egy Win 7 vagy Win8-hoz képest. A nagyon amatőröket egy tűzfal, meg vírusírtó (mármint ma már inkább rendszerfigyelő) úgyis megállítja.
  • fade2black #12
    "frissítéseket meg alapból ki kell lőni a francba mert csak megölik a gépet."

    ezt lopom...
  • Tinman #11
    A Win8 azért hulladék mert u.a., mint a Win 7, csak nem találod a Classic Shell letöltő linkjét? :-D

    "frissítéseket meg alapból ki kell lőni a francba mert csak megölik a gépet."

    A Föld az Univerzum középpontja, arról már nem is beszélve, hogy ha egy nőre követ kötünk és elsüllyed, akkor boszorkány!
  • Tetsuo #10
    Azt jelenti, hogy vegyél vissza a kamu dumádból. ;-)
    Másrészt pedig abból a szempontból teljesen mindegy, hogy a CIA/NSA előtt minden Win nyitott ajtó.
  • Sequoyah #9
    Nem vagyok iskolas gyerek, es nem szokasom mas gepere betorni.
    Egyebkent ez valamifele erv akart lenni valami ellen, vagy valami mellett?
  • kdennis #8
    Adok egy IP cimet és légyszives járkálj be hozzám... nagyszájúkám.
  • Sequoyah #7
    Azert nem kis van kulonbseg akozott, hogy nulladik napos biztonsagi reseket kihasznalva celzott tamadas szukseges a geped feltoresehez; vagy a frissitesek hianya miatt az osszes kozismert biztonsagi res jelen van a rendszeredben, es minden jottment virus, vagy elore megirt, letoltott tool segitsegevel egy iskolas gyerek is ki-be jar rajta.
  • kdennis #6
    Igen amikor elém teszik a 300 ezres uj laptopot hoyg telepítsek rá normális windows 7-et mert win 8 -van rajta és a gyártó oldalán CSAK win 8-hoz van már driver mert a windows 7 elavult akkor eléggé kiakadok. hogy mi a francért ELAVULT? Hát én is ezt kérdem... nem állítom.
  • Narxis #5
    Több mint 3 éves. :)
  • Lacee86 #4
    A Windows 7 elavult? -.-