Gyurkity Péter

500 IBM szabadalomhoz jutnak a nyílt forráskódú fejlesztők

A Nagy Kék úgy döntött, hogy mintegy 500 szabadalmat tesz hozzáférhetővé a nyílt forráskódú szoftvereket fejlesztő cégek számára, így a fejlesztőknek ezentúl nem kell bírósági perektől tartaniuk.

A legtöbb elemző a döntést meglehetősen kicsi, de jelentős lépésnek tartja, amely ismételten jelzi, hogy az óriáscég szeretne szorosabb együttműködést kialakítani a fejlesztőkkel - igaz, az Egyesült Államokban bejegyzett mintegy 10 ezer IBM szoftverszabadalom nagy része azonban továbbra sem használható fel szabadon. A vállalat még augusztusban döntött arról, hogy az általa bejegyzett szabadalmakat nem használja fel egy Linux elleni támadás megindítására, sőt, egyre erőteljesebben támogatja a nyílt forráskódú operációs rendszer fejlesztését.

A lépés különösen fontos volt a Linuxot fejlesztő vállalatok szempontjából, hiszen egyes szakértők már 2002-ben arra figyelmeztettek, hogy a más vállalatok által bejegyzett szabadalmak jelentik a legnagyobb veszélyt az operációs rendszerre, és egy összehangolt támadás akár a fejlesztések teljes leállítását is eredményezheti. Az interneten hamarosan napvilágot láttak az első felmérések is, amelyek szerint a Linux egészen pontosan 283 szabadalmat sért, és ebből mintegy 60 az IBM tulajdonában van.

A Nagy Kék elsőbbsége ebből a szempontból megkérdőjelezhetetlen, hiszen a vállalat egyedül az Egyesült Államokban 25 ezer, míg világszerte 40 ezer bejegyzett szabadalom birtokosa. A tavalyi évben a vállalat az Egyesült Államokban újabb 3248 szabadalmat jegyeztetett be, és a társaság az elkövetkezendő időszakban is tartani kívánja ezt az ütemet.

Az IBM szóvivőjének elmondása szerint a mostani döntés révén a nyílt forráskódú szoftvereket fejlesztő cégek számos területen jutnak jelentős előnyhöz. Példaként említette a fájlok exportálását lehetővé tévő protokollokat, a különböző operációs rendszerek, illetve adatbázisok együttműködését segítő technológiákat, és a grafikai felülettel, illetve az internettel kapcsolatos szabadalmakat. A teljes lista letölthető a vállalat honlapjáról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mir #8
    majd ha a konkurencia szukseget erzi, h kettot kelljen kattintani mikor egy is boven eleg lehet rajta gondolkozni :P
  • Tetsuo #7
    A Microsoft mikor teszi hozzáférhetővé a duplakattintást? :) mert azt is bejegyezték..
  • FTeR #6
    nice move, brother...
  • Frenzy #5
    Persze hogy marhasag, csak a rendszer miatt ha te nem "mész az áramlattal", te is jól megszívod - mert akkor mások bejegyzik, és utána majd követelik tőled a pénzt. És akkor már megemlíthető, hogy ott mindenért beperelnek.

    Én nem is mernék saját céget alapítani az USAba, annyi baj lehet vele, meg össze vissza perelne mindenki, meg folyton szabadalmi sértések és kérdések lennének ... :D
  • snorbi #4
    Az a baj, hogy olyanokat is simán bejegyeznek, aminek nincs értelme...
  • [HUN]PAStheLoD #3
    Amerika a szabad hülyék országa .. még jó hogy a legtöbb nem tud átúszni az óceánon ;]
  • Frenzy #2
    Hát tudod, hogy amerikában mindenki agyra főre mindent bejegyeztet. Ha nem tenné, akkor meg szétperelnék mások, akik mégis bejegyeznék ezeket a dolgokat. Igy aztán inkább mindent, aminek értelme van, rögtön be is kell jegyezni.

    Lököttek :-)
  • nemcsakfeel #1
    40 ezer bejegyzett szabadalom birtokosa

    végre egy értelmes lépés nagyvállalat részről.