SG.hu

Kilencedik magyar Oracle konferencia

Idén a siófoki Hotel Azúrban kerül megrendezésre április 6. és 8. között a Magyarországi Oracle Felhasználók Konferenciája.

A 17 partner- és együttműködő cég előadásaival, valamint további 10 cég kiállításával tarkított rendezvényre idén is több mint 400 résztvevő regisztrálta magát a hazai vállalatvezetői és informatikai döntéshozói körből. A konferencia idei fókusztémája az integráció, amely az Oracle termékstruktúrának és fejlesztési koncepciójának központjában áll.

A konferenciát Füzes Péter, az Oracle Hungary igazgatója nyitotta meg a vállalat új stratégiai irányvonalai című előadásával, amelyben az informatikai piac erős konszolidációs folyamataira, valamint cégének ebben betöltött vezető szerepére hívta fel a figyelmet. Bár a felvásárlások fontos részét képezik az társaság piaci stratégiájának, közlése szerint továbbra sem szorul háttérbe a fejlesztés, hiszen az Oracle a világ egyik legnagyobb - a PeopleSoft felvásárlással mára már 8000 fősre nőtt - fejlesztői csapatával felvértezve tör a piacvezető pozíció megszerzésére.

Bár a szabványosítás az informatika szinte minden területén tetten érhető, az üzleti alkalmazások kiegészítéséhez még az egyedi programozási nyelvek ismerete szükséges, ami sokszor aránytalanul megdrágítja a projekteket. Az új termékfejlesztési koncepció, a Project Fusion vezérelve, hogy szabványos J2EE környezetben készül el az új alkalmazáscsomag, így a Java nyelv és az alkalmazás környezet ismeretén kívül semmilyen speciális tudás nem szükséges, ha új funkcionalitással kívánjuk bővíteni a terméket. A szabványosítással nagyságrendekkel megnő azoknak a szakembereknek a száma, akik képesek bármilyen alkalmazás kifejlesztésére, így jelentős költségcsökkenés érhető el a rendszerek kialakításánál.

Füzes Péter előadásában emellett kihangsúlyozta, hogy a vállalat továbbra is kiemelten kezeli a partnereit, ami nem véletlen, hiszen Európában a cég bevételének 53%-a ezeken keresztül folyik be.

A másik nyitóelőadást Ignacio Reguero, a CERN (Svájci Részecskefizikai Kutatóközpont) számítóhálózatokért felelős szakembere tartotta az intézetben folyó számítóhálós fejlesztésekről. A CERN-ben épül a valaha létezett legnagyobb teljesítményű részecskegyorsító, a Large Hadron Collider (LHC), amely várhatóan képes lesz az univerzum születése idején fennállt feltételek szimulálására. A CERN e nagy mennyiségű adat tárolására és feldolgozására fejleszti a Grid saját változatát, amely az adatok több helyen történő tárolását és elemzését szolgálja.

A legtöbb szervezetnek ugyanazokkal a kritikus kihívásokkal kell szembenéznie: javítania kell az információellátás színvonalát, optimalizálva az üzleti folyamatokat, és mindig a megfelelő időpontban biztosítva a megfelelő információkat. Az Oracle technológiai jövőképe számos területre terjed ki, amelyek teljes körű bemutatására dolgozta ki a vállalat az Oracle információs architektúrájának nevezett modellt. Ez ismerteti, hogyan lehet termékeivel egy korszerű, valós időben működő vállalatot kialakítani.

Az információs architektúra alapja a számítóhálózatos infrastruktúra (grid computing), amely megbízható módon és a lehető legolcsóbban biztosítja a vállalat alkalmazásaihoz és adatellátásához szükséges igény szerinti számítógépes kapacitást. Erre épül a központi vállalati adattörzs (enterprise data hub), amely központilag tárolja a vállalat rendszereit leíró metaadatokat és az olyan fontos üzleti objektumok definícióit, mint az ügyfelek, a termékek és az alkalmazottak. Harmadik összetevője a valós idejű üzleti feldolgozási környezet, amely szolgáltatásorientált alkalmazásokból és integrációs szolgáltatásokból áll. Az utolsó elem pedig a vállalati információelérési környezet. Ezek összessége képezi a futtatási környezetet, amelyet egy fejlesztési keretrendszer egészíti ki a kapcsolódó alkalmazások kifejlesztéséhez, illetve egy vállalati felügyeleti keretrendszer az alkalmazások adminisztrációjához.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!