Gyurkity Péter

Szoftverlopásért ítélték el a Microsoft volt alkalmazottját

Hosszas tárgyalást követően a bíróság két év börtönbüntetésre, és nagy összegű kártérítés megfizetésére kötelezte a szoftveróriás egyik volt alkalmazottját, aki belső használatra szánt szoftvereken adott túl.

A szövetségi ügyész elmondása szerint a vállalat egykori dolgozójának összesen 5 millió dollárt kell visszafizetnie, ami egyébként még a felét sem éri el az általa továbbadott szoftverek becsült értékének. A 45 éves Richard Gregg a seattle-i kerületi bíróságon kötött megállapodás részeként ismerte el bűnösségét, és hajlandó volt kijelenteni, hogy nyerészkedés céljából rendelte meg a belső használatra szánt szoftvereket. Az egykori alkalmazott összesen 13 millió dollár értékben jutott hozzá ilyen szoftverekhez, amelyeket azután külső személyeknek értékesített. A befolyt összegből Gregg kifizette a házát terhelő tetemes jelzálogot, és egymás után több luxusautót is vásárolt.

A férfi - aki egészen 2002 végéig állt a Microsoft alkalmazásában - a per kezdete óta együttműködött a hatóságokkal, így megúszta a nagyobb büntetést. Ezt támasztotta alá a perben ítélkező John Coughenour bíró újságíróknak adott nyilatkozata, amelyből többek között kiderült, hogy az ítélet meghozatalakor figyelembe vették a vádlott együttműködési hajlandóságát.

A mostani ügy a Microsoft által 2003 végén bevezetett stratégia részeként került a bíróságra, amely a belső lopások terjedését igyekszik megakadályozni, és szigorúbb ellenlépésekkel fenyegeti a szabályokat megszegő alkalmazottakat. A vállalat azután döntött a keményebb fellépés mellett, hogy több hasonló esetre is fény derült, és kitudódott, hogy a dolgozók közül többen személyes nyereségvágyból adtak túl a belső használatra szánt és fejlesztés alatt álló szoftvereken. Az azóta eltelt időszakban a vállalat belső nyomozást folytatott, és megváltoztatta a cégen belüli rendelési procedúrát, hogy megakadályozza a hasonló eseteket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vax #9
    Hát ez a fazon egy ritka, de nagy állat volt, hogy így elpuskázta a munkahelyét egy ilyen ökörséggel.
  • Troppauer #8
    Bilgecet mikor csukjak mar le ? Eleg otletet lopott mar.....
  • Hegyikecske #7
    Hmm, azok a szoftverek kár h. nem jutottak el hozzám is...
  • Csacsis #6
    Ja, eladta a windows uninstall progiát biztos!
  • atlagember #5
    Ez nem inkább sikkasztás, mint szoftverlopás?
  • atlagember #4
    Volt honnan tanulnia!
  • Frenzy #3
    Én azért el tudok képzelni egy két esetet ...

    pl. azt írja a cikk, hogy fejlesztés alatt álló szoftverek. Biztos van egy-két cég, aki szívesen megnézi, mi készül egy másiknál, még mielőtt az bejelentené/megjelentetné azt (ipari kémkedés? :)

    Meg az emberek amúgy is hülyék, van aki minden BETAt megvenne :D
  • irkab1rka #2
    jó kérdés
  • Macc #1
    Nemazert, de milyen szoftverekrol lehet szo, amit ennyiert lehet "venni", es milyen emberrol, aki ennyiert meg is veszi?