SG.hu·

Újabb MP3-lejátszóval kombinált dzseki

Korábban már próbálkoztak hasonló dzsekik piacra dobásával különböző cégek, mérsékelt sikerrel. A német ruházati vállalat, a Rosner úgy gondolta, hogy igenis érdemes foglalkozni az "intelligens dzseki" kifejlesztésével.

A cég megkereste a szintén német Infineont, amelyről köztudott, hogy - többek között - márkás memóriákat gyárt. Az Infineon előtt nem ismeretlen az "intelligens ruhák" területe, hiszen korábban már kifejlesztett az O'Neill sportruházati céggel közösen egy hasonló dzsekit hódeszkások számára. A Venture Development által nemrégiben készített tanulmányok szerint az intelligens ruha gondolata ma még talán sokakat megmosolyogtat, ám ez a piac alig egy-két esztendő múlva, 2007-ben már több mint egy milliárd euró értékű lesz.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

Az "intelligens férfidzseki" mp3blue névre hallgat. A ruhába elektromosságot vezető, az emberi kéz számára szinte nem is tapintható szálakat varrtak bele. Egy kompakt elektronikai modul van összekötve a dzseki bal oldalán található mini billenytűzettel, valamint a dzseki gallérjában lévő fejhallgatóval és a szintén beépített mikrofonnal. A modulban helyezték el az MP3-lejátszót, amelyhez 128 MB-nyi memória is tartozik, valamint egy Bluetooth-csatlakozót, amelyen keresztül egy mobiltelefont is irányíthatunk és egy akkumulátort, ami MP3-lejátszónak 8 órányi üzemidőt tesz lehetővé.

Amikor a felhasználó telefonálni szeretne, a dzseki headsetté változik át. A bejövő hívásoknál pedig automatikusan leállítja az éppen hallgatott zeneszámot, így biztosítva, hogy az illető nyugodtan beszélhessen a hívó féllel. Amikor a dzsekit a tulajdonosa ki akarja mosni, akkor csupán annyi a teendője, hogy kiveszi a helyéről az elektronikai modult.

A dzseki a Rosner tájékoztatása szerint idén augusztus elsejétől lesz kapható és a válalat weboldalán lesz megrendelhető. Annak, aki egy ilyen egyedi és különleges ruhát szeretne, mindenesetre elég mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia, lévén az mp3blue potom 599 euróba fog kerülni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Ginoo2004. 07. 27.. 16:34||#13
Ha meleged van minek veszel fel dzsekit? 😛
© DW2004. 07. 27.. 12:49||#12
Áhh, nem kell azt tankolni. Rákötsz egy teherautó akksit és máris meg van oldva😊 Fázni biztos nem fogsz télen, mert nehéz lesz cipelni, és könnyen kiizzadsz.
© Lacc2004. 07. 27.. 11:47||#11
Ez tényleg nem rossz ötlet, a hûtés/fûtés. Csak ehhez valamilyen energiaforrás se ártana, senki nem akar dzsekit tankolni. Hát majd talán a messzi jövõben 😛
© peteragoston2004. 07. 27.. 10:40||#10
legalább automatán száradna meg hûtene, ha melegem van... (csak akkor 8000 EU-ba kerülne)
© peteragoston2004. 07. 27.. 10:38||#9
nekem nem tetszik...
© PyRex2004. 07. 27.. 10:18||#8
Ez annyira szánalmas, hogy már lol!
© Mike at home2004. 07. 27.. 09:01||#7
nekem is ez jutott eszembe!
© Csatti2004. 07. 27.. 08:12||#6
Jé neked is olyan van? Az enyém is könnyen upgradelhetõ további modulokkal. Alkalmas PDA, mobiltelefon, mp3 meg még egy csomó másik modul tárolására/rögzítésére is. 😊 Hmm, mégsem került 600€-ba.
© Dynamic2004. 07. 27.. 07:16||#5
Az én dzsekim nem "intelligens", de van nekije sok zsebe, amibe be tudom rakni a mobilt és az mp3 lejátszót.
© Tetsuo2004. 07. 27.. 01:45||#4
pl rockereket.. 😊