Berta Sándor

2007-re egymilliárd PC lesz a világon

A legfrissebb előrejelzések szerint 2007-re már egymilliárd számítógép fog működni szerte a világon és ez főleg a harmadik világbeli országokban bekövetkező rohamos informatikai fejlődésnek köszönhető.

A Számítógépipari Almanach nevű szervezet legfrissebb tanulmánya szerint 2004 végén 820 millió számítógépet használtak a Földön, ennek negyede volt notebook. A civil szervezet legfőbb feladatául azt tűzte ki magának, hogy szinte percre pontosan aktuális adatbázissal rendelkezzen az összes használatban lévő számítógépről a világon. A legtöbb számítógépet az Egyesült Államokban használják, összesen 220 millió darabot, ami a világ összes PC- és notebook-állományának több, mint 27 százalékát jelenti. A lista második helyén álló, informatikai nagyhatalomnak számító Japánban "csupán" 69 millió asztali és hordozható számítógép működik. A kisebb mennyiséget nyilvánvalóan nemcsak az indokolja, hogy az ország lakossága csak feleakkora, mint az Államokban élők, hanem a technika használatának különbségei is.

A legtöbb számítógépet használó 15 ország
  2004 végén
Számítógépek száma millióban
Részesedés %-ban
1. Amerikai Egyesült Államok

223,81

27,22
2. Japán 69,20 8,42
3. Kína 52,99 6,45
4. Németország 46,30 5,63
5. Nagy-Britannia 35,89 4,37
6. Franciaország 29,41 3,58
7. Dél-Korea 26,20 3,19
8. Olaszország 22,65 2,75
9. Kanada 22,39 2,72
10. Brazília 19,35 2,35
11. Oroszország 19,01 2,31
12. Ausztrália 13,72 1,67
13. India 13,03 1,58
14. Mexikó 11,21 1,36
15. Hollandia 11,11 1,35
Az első 15 összesen 616,27 74,96
Világszerte összesen 822,15 100

A harmadik helyre Kína tornázta fel magát, ahol már 53 millió számítógépet tartanak nyilván. Az ázsiai országban azonban olyan rohamos a fejlődés, hogy becslések szerint 2007-re ebben a tekintetben Kína már a lista második helyére tornázza majd fel magát. A negyedik Németország 46 millió számítógéppel, míg a top 10-be befért még Nagy-Britannia, Franciaország, Dél-Korea, Olaszország, Kanada és Brazília is.

Az ugrásszerű piacbővülésnek az is okozója lesz, hogy a harmadik világeli országokban csak napjainkban kapnak egyre nagyobb szerepet az asztali és a hordozható számítógépek, és persze ehhez kapcsolódva majd az internetes hozzáférések száma is ugrásszerűen nő. Az In-Sat piackutató cég véleménye szerint a számítógépek számának növekedésében nagy szerepet játszik a helyi hálózatok elterjedtsége is. Idén még csak 50 millió ilyen rendszer van, 2009-re azonban ezek száma el fogja érni a 200 milliót. A multimédia egyre növekvő népszerűsége és fontossága szintén közrejátszik a szektor bővülésében, mivel a nappali legfontosabb kelléke nem a videó vagy a tévé lesz, hanem egy valamilyen számítógépet használó központi, internetre kapcsolt szórakoztató egység.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mice #14
    "hanem a technika használatának különbségei is." bővebben pls!
  • Mice #13
    "A civil szervezet legfőbb feladatául azt tűzte ki magának, hogy szinte percre pontosan aktuális adatbázissal rendelkezzen az összes használatban lévő számítógépről a világon. "

    kérdem én: a sok proxy mögött csücsülőket hogyan számolják meg? ennyi erővel csillagokat is számolhatnának...
  • BiroAndras #12
    A mi családunkban az 1 főre jutó PC-k száma kb. 2. Ha a nem használtakat is beszámoljuk, akkor 3 is megvan...
  • nukewar #11
    Kína jön fel, mint a talajvíz. K. nagy piac. Még nagyobb mint az USA. Ők lesznek az elsők. És mennyi oldal, és mekkora hálózat, és mekkora kibertér.
    A komcsi diktatúra után totális szabadság? Érdekes, nem?
  • Keldor #10
    szar magyaro itt sincs
  • pemga #9
    Brazíliát valaki ki tudja nekem fejteni? Kisebb meglepetést okozott nekem, és nem értem hogy került be a top10-be. Miről maradtam le? :).
  • [HUN]PAStheLoD #8
    van olyan is , nemrég futottam bele egy ilyenbe a neten.. USA vezet ott is érdekes módon..
  • BlackRose #7
    Mennyiség bolond világ. Nem az a fontos, hogy mennyi gép van, hanem az, hogy hogyan és mire van használva (ami a Japánok példáján látható) persze az USA peldája is ide vág, mert az igaz, hogy mennyiségben is jelenleg leszégyenítenek mindenkit, de azt is be kell vallani, hogy az IT iparban levő újjítások meg produktivitási mutatók (IT és nem IT szektorban egyaránt) az USA jelenleg több mint 27% a világnak, tehát a Japánokhoz hasonlóan itt is jobb a kihasználási fokozat, persze ne gondolja valaki, hogy most itt dicsérem őket, éppen ellenkezőleg azt hiszem, hogy ennyi géppel sokkal többet kellene mutatni. Na de mindegy egy valamivel viszont egyet értek az pedig nem más, mint hogy Kína, India és álltalában Ázsia a jövőben nagyon feljön.
  • Freddy TNT #6
    NA és hogy számolták ezt ki ?
  • Cat #5
    ennek a felmérésnek sztm nincs sok értelme, lakosságarányra vetített lista sokkal logikusabb lenne