Rónai György

Csökkent az Intel, nőtt a Samsung piaci részesedése

A dél koreai Samsung Electronics noha sokkal kevésbé van a hírek középpontjában, mégis egyre komolyabb konkurenciát jelent a félvezető-gyártásban az Intelnek. A legújabb kimutatások szerint a Samsung eladásai az egekbe szöktek a második negyedév folyamán, és ezzel a fejlődéssel a piacvezetők mindegyikét lekörözték.

Az iSuppli kimutatásai szerint a globális félvezető piac 34,4 %-kal növekedett a második negyedévben, az előző év azonos időszakához képest. Az összes résztvevő cég közül a Samsung bizonyult a leggyorsabban fejlődőnek, amely így már komoly konkurenciát jelent az Intelnek is. A Hynix ugyan valamivel még nagyobbat fejlődött mint a Samsung, azonban túl kis részesedéssel bírnak a piacon ahhoz, hogy egyáltalán a top 10-be bekerüljenek.

A kimutatásból kiderül, hogy a Samsung 84,7 %-kal növelte a bevételét, 1,98 milliárd dollárról 3,64 milliárdra, és ezáltal minden versenytársát lekörözte. Az összesítésben ezáltal nem csak megőrizte a második helyét az Intel mögött, hanem piaci részesedését növelni is tudta 4,7 %-ról 6,5 %-ra. Az Intel ezzel szemben az összes résztvevő közül a leggyatrább fejlődést tudta csak felmutatni, bevételei mindössze 19,9 %-kal, 6,07 milliárdról 7,28 milliárd dollárra növekedtek, ráadásul a chipóriás piaci részesedése visszaesett 16,9 %-ról kerek 13 %-ra.

A konkurenciaharc kétség kívül kiélezett a félvezető-piacon, ám eleddig ilyen mértékű változásokra nem került sor. Ez a kimutatás tehát igen fontos a Samsung számára, aki bebizonyította, hogy még a legkiélezettebb körülmények között is képes piaci részesedést rabolni az Inteltől, amely eddig magas fölénnyel dominált az iparágban.

Az iSuppli felmérése szerint egyébként a megfigyelt 20 cégből a mostani negyedévben az Intel a harmadik legrosszabb helyen végzett, egyedül a Fujitsu-t (15 %), és a Rohm-ot (11 %) sikerült megelőznie fejlődési ütemével. A Samsung mellett jól teljesített még a Hynix (103,9 %), a Micron (54 %), az AMD/Spansion (49 %), és a Texas Instruments (47 %) is.

A Samsung bevétel-növekedését egyébként jórészt a rohamosan terjeszkedő DRAM és Flash memória piacnak köszönheti. A gyártók jelenlegi top 10-es listája jelenleg így néz ki: Intel, Samsung, Texas Instruments, Renesas, Infineon, ST Microelectronics, Toshiba, NEC, Freescale, és végül a 10. helyen a Philips.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!