Berta Sándor

Amikor a számítógép az áldozat

Egyre több felhasználó válik agresszívvé a számítógépével szemben, derül ki egy nemrég elkészített tanulmányból.

Nem csak használjuk és számítunk a segítségére, de egyre többször üvöltünk vele, becsméreljük, szidjuk, sőt gyakran még meg is ütjük, bele is rúgunk. Igen, kitalálható, a PC-ről van szó, ami nemcsak hű társunk a mindennapokban, de nagyon gyakran az az eszköz is, amelyen a feszültségünket levezetjük. Marleen Brinks szociológusnő, a Hageni Távegyetem megbízásából készített tanulmányának eredménye egyrészt várható volt, másrészt érdekes és lesújtó. A szociológus egy müncheni piackutató cég alkalmazottja, és munkája mellett szociális viselkedés-tudományokat tanult a Hageni Egyetemen. Különösen a munka(helyi) és a szervezeti pszichológia érdekelte. Az kutatónő által választott téma az Agresszió a számítógép ellen címet viselte, mely gyakorlatilag egy alig kutatott terület napjainkban, így a tervei szerint később a másoddiploma-munkáján kívül külön disszertációt is ír belőle.

A kutatónő másoddiplomájának elkészítéséhez 340 olyan személlyel beszélgetett, akik hetente minimum 30 órát ülnek a PC előtt. A megkérdezettek kétharmada eddig már legalább egyszer dühös lett a számítógépére, míg 30 százalékuk egyszer minimum odasózott egyet az egérnek. A felhasználók 1,5%-a pedig elismerte, előfordult már, hogy dühében szándékosan lelökte a monitort vagy a számító­gépet a földre.

A szakember korábban, egy cég IT részlegénél végzett munkája során is gyakran tapasztalta, hogy kollégái simogatták és becézgették a számítógépeiket, de azt is, hogy szidalmazták, sőt rugdosták, pofozták is. A technikai eszközök elleni agresszió területe sok más területen is felmerül, így például az emberek gyakran szidják a menetjegy- vagy a bankautomatákat, hogy ha azok nem adják vissza vagy ki a pénzüket, belerúgnak az autójukba vagy a számítógépükbe.

Brinks szerint három egymástól jól elkülönítheti viselkedésforma figyelhető meg az embereknél. Az első csoportba tartozó esetekben a fel­hasz­nálók akkor bántják a PC-jüket, ha frusztráltak, ráadásul ilyenkor a számítógépet nem gépnek, hanem valami élő, érző lénynek tekintik. A második csoportba azok az ügyek tartoznak, amikor az emberek azt kifogásolják szá­mí­tó­gé­pük­ben, hogy az hátráltatja, akadályozza őket. Ilyesmi figyelhető meg a kuta­tó­nő szerint például gyakran a rend­szer­gaz­dák esetében is, vagy amikor valakinek sürgős munkája lenne, de például az átkozott PC pont ekkor fagy le.

A legtöbb esetben akkor válnak agresszívvá az emberek, amikor megvettek egy alkatrészt, beszerelik, de a gép csak nem akar működni vagy ha egy újonnan telepített program miatt lefagy az operációs rendszer. Annál hamarabb válnak a felhasználók agresszívabbá, minél jobban függenek attól.

Ezeket a szituációkat azonban könnyen és egyszerűen el lehet kerülni. Amennyiben valaki tudja, hogy a gép előtti várakozás sokáig fog tartani, akkor a legjobb módszer, hogy elkezdünk olvasni, telefonálni vagy aki dohányzik, rágyújt egy cigarettára, esetleg készít magának egy szendvicset. Az agresszió elleni legjobb módszer pedig az, hogy mielőtt odacsapna az ember, vegyen egy mély levegőt és mondogassa magában: "A PC nem ellenem van. Ráadásul csak egy gép". Persze ha valaki ideges, akkor amúgy sem jutnak ilyenek az eszébe...

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • trabant #22
    Ugyanmár, a 60 rongyos monitorba is belevágtam már a csavarhúzót. Én igazi vandál vagyok. :D
  • slajos #21
    Vegyetek 10+ k-ért egeret, billentyűzetet. Meglátjátok, bármilyen idegesek vagytok, a csapás felénél automatikusan meg fog állni a kezetek(, vagy iránytvált). Saját tapasztalat.
    Sajnos ez a módszer nem saját vásárlású cuccokra nem érvényes!
  • Piscator #20
    Húú, ott a pont, hhú, az okos, aki mindig megmondja a tutit, húúúúúúú!
    Vannak droidok szép számmal, de pl. nézd azt a klasszikussá vált gépleverős pasit, ott a 2. képen.
    Szar néha az élet, bezárva egy nyúlólba, ki tudja mit kapnak egész nap, egész évben, nem csodálom öszintén a kiborulás. Kezdő koromban talán megcsaptam a gépet, de mégse, féltettem a HDD-t.
    A játékoknál mindenképp kimondott tény, a sietésben már nem lehet eléggé kidolgozni hibátlanra az egészet.
    Na ez legyen 1 pontos hsz.
  • trabant #19
    Csak? Nekem a jelenlegi az első billentyűzetem, amelyiknek volt ideje összekoszolódni. :-)
  • Esrohnoil #18
    Öcsém hál istennek nem igazán szeretné a gépem használni.
    Múltkor lehajolt h. felvegyen vmit amit leejtett, közben rendesen bevágta a fejét egy kisebb szekrény sarkába. Utána meg a kezeit akarta szétütni a bútordarabon hangos "Hülye szekrény!" felkiáltásokkal. Mikor ráébredt h. az is fájdalmas, elkezdte rugdosni...
  • RpPRO #17
    Emlexem a win98se idokben annyiszor voltam ideges, h az idok folyaman vagy 4 db klaviaturat szettortem + 1x a faroslemez asztal is leszakadt, olyat vagtam ra :)))

    Ha ideges vagyok, azt le kell vezetni valahogyan, mert nagyon egeszsegtelen ha 'bent marad' a feszultseg.

    Manapsag olcsobb modszerem van: a falat verem szet :DD
  • whitehawk #16
    Én is ütném a gépemet ha nem működne ;)

    Strogg te emg hol a fenében vagy, nem láttalak napok óta!?
  • Robeast #15
    Egy ismerősöm olyat nyomott a billentyűzetre, hogy az alján a támasztó az ESC gomb mellett jött ki.
    Egy másik meg odacsapott az egerének és a szoba másik végén is találtunk alkatrészeket belőle...
    Gondolom mindnekinek van hasonló élménye :)
  • mechorg #14
    Az hülyéje miért a monitort üti? Lol...
  • Sadist #13
    Gép elleni agresszió?