Dojcsák Dániel

3GSM: a DoCoMo feladja a leckét Európának

Masao Nakamura, az NTT DoCoMo elnök-vezérigazgatója megosztotta a sajtóval cégének néhány közeljövőbeli tervét a továbbfejlesztett mobil technológia, a 3.5G terén.

Japán vezető mobilszolgáltatója eddig is vonzotta a világ minden tájáról a kíváncsi szemeket, főleg azóta, hogy sikeresen bevezette az i-mode adatszolgáltatását a 90-es évek végén. Habár jóval korábban bemutatták Japánban a 3G-t - még az alap WCDMA verzióban, melyet a világ nagy részén már eleve nem fognak használni - mégis újabb problémákkal kell szembenéznie a DoCOMo-nak. A következő időszakban tervezik ugyanis bevezetni az úgynevezett 3.5G-t, azaz a HSDPA-t. "Ugyan a W-CDMA rendszerek bevezetésekor is komoly nehézségeink voltak, de mára robbanásszerű növekedés lett az eredménye a megfeszített munkának" - mondta Nakamura.

Jelenleg 9 millió 3G-felhasználót tudhat magáénak a japán szolgáltató és márciusig újabb 1 millióval szeretné növelni ezt a számot. Nakamura elárulta, hogy a cég bevételeinek negyedét az adatszolgáltatások révén szerzi, és a vállalat tudatában van, hogy számos nyugati mobilszolgáltató ugyanezt a sémát szeretné lemásolni (eddig sikertelenül). Míg nálunk a 3G még csak a jövő, ők már annak utódját tesztelik. A 3.5G-nek két fő előnye lesz a mostani 3G-hez képest: alacsonyabb hálózati költségek és gazdagabb, szélesebb körű tartalom.

Természetesen van némi probléma is. Rövidtávon ezek az óriási befektetések és kutatási, fejlesztési költségek nem fognak megtérülni. A DoCoMo szó jelentése "bárhol Japánban", és hiába a számos külföldi piaci részesedés, de ha minden fejlesztést egy olyan közepes méretű piacnak, mint Japánk kell megfizetnie. akkor egyre gyakoribb lesz a profit elmaradása. Ezzel a problémával a tavalyi évben szembesültek komolyan először, s közlése szerint a felsővezetés ekkor számos hibát követett el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #12
    Japán kezd az EUra hasonlítani (töketlenségben), az emberek mentalitása is.. (elveszítik tartásukat).
    A kedvező USA-exportjuk meg nem tart örökké.
    A körülötte lévő szegényebb államok dinamikusan fejlődnek, míg Japán recessziót él meg. Ez visszaható láncreakciót indíthat el.
  • grobs #11
    Naluk nincs europai tipusu korrupcio. Csak olyan ami szolgalja a "ceg" erdekeit. Es ha valami kibukik akkor ott fejek hullak.
    Nalunk ha a fel koltsegvetessel nem tudnak elszamolni akkor megvonjak a vallukat es nincs felelos. 2 milliard/km autopalya ... ez 4x annyi mint amennyiert Horvatorszagban epul, es majdnem 3x annyi mint amennyiert Nemeteknel. Es ezert nemhogy senkit nem rugtak meg tokon, de ugy adjak elo mintha boldognak kene lennie erte.
  • dondore #10
    1. Nektek lenne kedvetek 6 napos munkahethez? Mert ott bizony ugy van;>
    2. A kinaiak megeszik oket is, meglassatok am.
  • vax #9
    Ja, csak ez ott működik ahol gazdag és módos a többség. Csóroktól és aki csak adósságot hagy maga után hogyan vonják le az adót. :)
    Egyébként lehet, hogy magasak a vagyon és örökösédési adók, de ha végignéznéd és átgondolnád a Japán gazdaság alakulását rájössz, hogy nem ebből erősödött meg a gazdaságuk. Ez nagyon kevés lett volna hozzá.
  • Mipi #8
    Hát igen magyarországon soha nem lessz 100% os 3g lefedettség. Mert mire elérnének oda hogy majdnem meglenne a 100% lefedettség addigra kezdehetik ujra a lefedettséget meg mindent átállítani mert akkor már kész lessz a 4g meg 5g meg 6g meg stb.
  • BlackRose #7
    A technikai fejlődés egyik pénzforrása meg ha hiszitek ha nem az öröklési adó, ami nagyobb öröklések esetében elérheti a 70% (20 éven aluliak és fogyatékosok adómentessen örökölhetnek). Ezzel a Japánok elérték azt, hogy csak 5% ÁFA van az országban, hogy a nagyszázalékban nyugdíjjas országban a nyugdíjjasoknak is tisztességes pénzt fizetnek ki, és sok pénz van a költségvetésben a közjó fejlesztésére. És persze nem kell elfelejteni a másodlagos hatást sem, hogy ott mindenki a munkára van utalva, mert hiába gazdagodott meg az apuci meg a nagypapa, abból a fiacska édes keveset fog élvezni, tehát nincs más neki hátra mint komolyan felgyürni az inge ujját és dolgozni. Na persze ez itt nekünk nyugati szemmel felfoghatatlanúl resztriktív dolog, de a Japánok ezzel dicsekszenek és ezt nagy civilizációs vivmányuknak tekintik. Különben érdekes, de a ahhoz képest, hogy a világ második leggazdagabb országa és nyugodtan kimondhatjuk első legfejlettebb, nincs vagy majdnem nincs egy képviselőjük sem a világ leggazdagabb emberei között... érdekes, a haverom amikor mondta nem hittem el neki, de utánna néztem és tenyleg így van, öröklés no no...
  • Robin Hood #6
    Hát ja, de ott nem is lehet szőlőtelepítésre allami pénzt lopni, mert bele is hajítják a Fujiba, itt meg 4 évente új banda lopja el a teljes államkasszát.
  • vax #5
    Hát igen amilyen messze van tőlünk. Olyan messze vagyunk tőlük sok mindenben. Sajnos. Egy más világ. Nem azt mondom, hogy az övék a tökéletes sőt ez is messze van attól, de igen még az USA-val összehasonlítva is igen szebetűnő. :)
  • BlackRose #4
    Egy haveromnak volt szerencséje tavaly 2 hetet Japánban töltenie, és amikor hazajött el volt szédülve azt mondta, hogy a StarTrek-ből jött, hogy ott ami van, mármint Japánban az elképesztő... pedig 3-4 alkalommal járt már Amerikában, és egéssz nyugat-európát is bejárta, látni kellet volna azt a pofát, hetekig nem tért magához. , ja és itt nem a mobil kommunikációkra gondolt, hanem általában minden automatizálva van, azt mondja még az is amiről mi nem is álmodozunk, de az Amerikaiak sem.
  • Easy Rider #3
    "Míg nálunk a 3G még csak a jövő, ők már annak utódját tesztelik."

    Nincs több mondanivalóm...