Dojcsák Dániel

Megválhat mobilrészlegétől a Siemens

A német elektronikai óriás, a Siemens egyes források szerint tárgyal a jókora veszteséget termelő mobiltelefon-gyártó részlegének eladásáról.

Az információt meglebbentő német hetilap, a WirtschaftsWoche nem fedte fel forrását, de idéz egy az Accenture által a menedzsment számára készített tanulmányt, miszerint a vállalat mobiltelefon részlege nincs abban a pozicióban, hogy túlélje a jelenlegi komoly globális pénzügyi kihívást. "A piac egyre jobban és jobban tendál a fogyasztói elektronikai piac felé, aminek alapvető jellemzője a megnövekedett verseny és a zuhanó árak" - írta az Accenture szakértője, Nikolaus Mohr, majd hozzáteszi, a Siemens nem tud versenyképes maradni.

Egyes értesülések szerint a német vállalat már tárgyalásokba is kezdett a koreai LG Electronicsszel és egyéb meg nem nevezett társaságokkal a komoly deficitet termelő mobil üzletág értékesítéséről.


A társaságnak az előző pénzügyi évben a telefonok a 4,979 milliárd eurós árbevétel mellett is 152 millió eurós veszteséget termeltek csak szeptemberig. Ezek a számok az egész Siemens pénzügyi stabilitására kihatással lehetnek. A német elektronikai óriás jelenleg nem nyilatkozik az ügyben, de kilátásba helyezte, hogy január 27-én bejelentést tesznek a cég pénzügyi jövőjéről. Addig is aggódhatnak a Siemens részvényesei, hiszen ezek a hírek alaposan megtépázhatják az árfolyamokat. Amennyiben az LG teheti rá a kezét a részlegre, akkor valószínűleg eltűnhetnek a Siemens márkájú telefonok és azonnal átveheti a helyét az Európában alacsony részesedést elérő LG.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kenoby #34
    Vitatkozzatok csak nyugodtan hogy melyik mit tud, de kiváncsi lennék hogy azonkivül hogy hivtok valakit vagy titeket hivnak mi a szart csináltok vele, mert szerintem semmit. Csak a sok hölye magyar megvesz minden szart ami csicsás meg drága. Egyébként nekem már 3 éve van egy M45-ösöm aminek az égvilágon semmi baja sőt ettől strapabirobb teló csak a Nokia 5110 volt a többi Nokia meg egy kalap szar. Most pl. egy Motorola v525-öt nyúzok 1 éve aminek szintén nincsen baja. Igaz hogy mostanában szar telkókat csinál a Siemens de azért voltak igen jó telkóik.
  • Demon Eyes Kyo #33
    tévedsz
  • SinClaiR #32
    Ericssonnal, motorolaval, panasoniccal amúgy nincs gondom.. ha megszűnne a siemens elvileg, bár ma már cáfolják, ezekből tudnék választani bőven. Samsungot sosem vennék, buta (e300 és e800 kézközelben) csúnya, és még csak nem is kommunikál egyes beépített lehetőségeken. Viszont a képe az gyönyörű, de ez nem elég.
    Nokiából épp elég van a környezetemben, hasonlóan jó, de szebb teló pedig van dögivel.. akár siemens, akár bármi más.
  • SinClaiR #31
    Talán mert felületes vagy, vagy süket, vagy nem verik nagydobra.. de hidd, hogy azok a legjobb telók:).. mint egy igahuzó..
  • s1lkforrent #30
    Nem igaz, mert az én apukámé akkor is hosszabb...
  • maszatomi #29
    Nekem C35 vót, kb 1 évig de éppen elég vót belőle.
    A kijelző elött nincs semmi védelem, fólia vagy valami vagy bármi. Ha megsérült akkor kijelző csere 1ből.
    Az akku 1 év és sanyi.
    A menüje eléggé birka.
  • pemga #28
    Hö, a Samsung már a második a teló-eladási listán, nem tudom mit szenvedtek a lista aljával :).
  • DeathMatch #27
    tévedés én csak a tényeket közlöm...
  • HuAn82 #26
    vita. "Az én telefonom szebb és jobb mint a tiéd bi-bi!" Gratula!
  • DeathMatch #25
    A Tuborg nem egy sörmárka??LOL amugy a kérdésemre nem kaptam választ...