SG.hu

A magyarok élen járnak az ünnepi tévénézésben

A kelet-európaiak nagy többsége elképzelhetetlennek tartja a karácsonyt tévézés nélkül, ám száműzné ilyenkor az erőszakos jeleneteket.

Európa nyugati felén viszont engedékenyebbek, mégis inkább tévéadások nélkül töltenék az ünnepeket az emberek. Többek között ezt állapította meg a kontinens legnagyobb kábeltelevíziós szolgáltatójának, a UPC-nek a megrendelésére 11 országban készült átfogó felmérés.


A kutatás szerint a magyarok élen járnak az ünnepi tévénézésben: a hazaiak háromnegyede nem tudna meglenni ilyenkor tévé nélkül, ráadásul egyharmaduk még többet ül a képernyő előtt, mint máskor. Ugyanakkor karácsonyfát is nagyobb arányban állítanak fel otthonukban a kelet-európaiak, nyugaton ezt már egyre kevésbé teszik meg. Az ünnep azonban szerte a kontinensen egyre inkább elveszti vallásos jellegét.



Az ötezer európai megkérdezésével készült első ilyen jellegű kutatás jelentős kulturális különbségekre derített fényt a kontinens nyugati és keleti felén élők tervezett ünnepi időtöltését vizsgálva. A felmérés eredményeit a UPC ezeket az eltéréseket is figyelembe véve kívánja felhasználni termékei és szolgáltatásai jövőbeni kialakítása során. Keleten a tévé nélkülözhetetlen A kutatás megállapítása szerint az európaiak összességében, átlagosan ugyanannyit ülnek a tévé előtt karácsony táján is, mint az év bármely más időszakában. Ez az átlag azonban abból származik, hogy a nyugatiak viszonylagos érdektelenségét a keletiek felfokozott ünnepi televíziós étvágya egyenlíti ki.


Valamennyi kelet-európai országban többet televízióznak karácsonykor, mint a nyugatiakban, és egyben sokkal jobbnak is találják az ünnepi műsorokat más időszak programjánál. A tévénézésben átlag napi négy és fél órával amúgy is első helyen álló magyarok csaknem egyharmada karácsonykor még többet ül a képernyő előtt. A franciáknál például ugyanez az arány csupán alig 9 százalék. Honfitársaink háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy nem tudja elképzelni a karácsonyt tévénézés nélkül, miközben európai átlagban csak az emberek fele érez így, a franciáknak pedig már csak egyharmada tartja ezt kikerülhetetlen szükségletnek.


A felmérésben résztvevő 11-ből 4 nyugati országban a többség inkább tévé nélkül töltené ezeket a meghitt órákat, napokat. Itthon a kereskedelmi tévé és a kvíz a nyerő Az összes ország közül hazánkban a legnagyobb azoknak az aránya, akik a kereskedelmi tévéket részesítik előnyben, bár a többség azt vallja, egyaránt szívesen nézi az ünnepek alatt a közszolgálati csatornákat is. Ugyancsak a magyarok között vannak a legtöbben (mintegy egynegyedünk), akik karácsonykor szívesen néznének vetélkedőket, kvízműsorokat is, viszont semmiképpen nem kérnének a sportközvetítésekből. A többség azonban mindenütt egybehangzóan a családi filmeket kedveli a legjobban, ezen belül is (főleg keleten) a nagy karácsonyi klasszikusok a legnépszerűbbek, noha nyugaton az újabb sikerfilmek iránt is erős az érdeklődés.


Az európaiak kétharmada (65,9%) szerint karácsonykor ki kellene zárni a televízióból az erőszakot. Minden nép közül a miénk utasítja el leginkább (91 százalékban) az erőszakos filmeket, jeleneteket az ünnepek idején sugárzott műsorokban, miközben például a svédek 58 százaléka megengedhetőnek tartja ezt. Noha sok országban régóta hagyomány, a legtöbb helyen mégis süket fülekre talál az állami vezetők ünnepi televíziós beszéde. A megkérdezettek 65 százaléka ugyanis lényegtelennek és elhagyhatónak tartja ezt. A magyarok 55 százaléka érzi szükségtelennek e beszédek elhangzását és tévés közvetítését.


A felmérésből kiderült az is, hogy míg a kelet-európaik nagy többsége (a magyarok a második helyen, 91%-ban) kizárólag otthon, a szűk családi körben ünnepli a karácsonyt, addig nyugati társaik nagy számban látogatnak el ilyenkor rokonaikhoz, sőt barátaikhoz is. A szentestét a magyaroknak csupán 7 százaléka készül baráti körben eltölteni, míg a hollandoknak egyharmada teszi ezt. Európa-szerte szinte senki nem utazik viszont el vakációzni, csupán a válaszadók 2 százaléka tervezi ezt. Karácsonyfát is azok állítanak leginkább, akik szenteste a lakásukban maradnak, a keletiek így e téren is túlszárnyalják a nyugateurópaiakat. Lengyelország után hazánkban díszítenek fát a legtöbben (96,3%), szemben például a svédekkel, akiknek csak a kétharmada tartja ezt fontosnak.


Kelet és nyugat között a legnagyobb különbség az ünnep vallásos jellegének megítélésében illetve megtartásában mutatkozik. A karácsony a jelek szerint egyre inkább elveszíti vallásos jelentőségét. A kutatás eredménye szerint az európaiak nagy többsége sem templomba nem megy el karácsonykor, sem a tévében nem követi figyelemmel az istentiszteletet. Az európaiak 81 százaléka érdektelennek találja az ünnepi vallásos tévéműsorokat. Az egyes országok között azonban nagy eltérések mutatkoznak e tekintetben: míg a lengyeleknek több mint 90 százaléka megy templomba, addig a franciáknak csak a 16 százaléka látogat el oda.


A magyarok e szempontból is az élmezőnybe tartoznak: 40 százalékuk vesz majd részt az ünnepi misén és egyharmaduk nézi meg televízióban (is) az istentiszteletet. E két tábor azonban nagyrészt fedi egymást, hiszen honfitársaink 45 százaléka semmilyen vallásos elfoglaltságot nem tervez az idei karácsonyra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mechorg #7
    Azert valami USB-s karacsonyfa minimum illene... : )
  • Cat #6
    mi se állítottunk, minek, pár éve már nincs
    anyám kirakott egy két ágat ide oda, oszt annyi
    lusták vagyunk lemenni, drága, lusták vagyunk feldíszíteni, lusták vagyunk utána leszedni... ilyen egyszerü
  • mechorg #5
    Mi az hogy nem allitanak karacsonyfat?
  • entreri #4
    A tv-ben nincs semmi normális karácsonykor. Most még a Bunyó Karácsinyig negyvenharmadik ismétlését is kifelejtették. Bár pár hónapja leadták. :)
  • Piscator #3
    Jelenlegi kultúra...szobrok alatt tömegek...a szépségmodell megnyugtató utánnyomás...a dolgok időtöltéssé alacsonyodtak.

    Én meg imádok a Rolls frakcióból idézni
  • Alfa Of NS #2
    A kep az lol.
  • noss #1
    szeegééények...