SG.hu

BBC: interneten elérhető tévéműsorok

[Infinit] A BBC brit televíziós társaság május folyamán kívánja elindítani azt a kísérleti projektjét, amelynek során arra törekszik, hogy televíziós műsorait az interneten is elérhetővé tegye.

A tévénézők a számítógép segítségével választhatják ki, melyik műsort kívánják megtekinteni. A kiválasztott műsort aztán tetszés szerint megnézhetik a számítógép képernyőjén, letölthetik egy digitális személyi asszisztensre (PDA), vagy kiírhatják DVD-re, hogy később a tévékészüléken nézzék meg. A forradalmian új elgondolás Ashley Highfield, a BBC új média és technológiai igazgatója nevéhez fűződik, aki szerint a műsorok minősége és élvezhetősége a repülőgépek üléseibe épített lejátszókéval fog vetekedni.

A kísérleti program három hétig tartó első fázisában 500 kiválasztott BBC-dolgozó kap PDA készülékeket, és az Internet Media Player (iMP) nevű szolgáltatás révén online hozzáférést egy sor különböző műsorhoz. A hivatalos adásban még nem vetített műsorok azonban csak részletekben lesznek elérhetők. A belső alkalmazottak részvételével lezajló kísérletek után ezer szélessávú AOL, BT, illetve Tiscali internet-előfizető bevonásával folytatódik a projekt. A kísérletek célja, hogy megvizsgálják, vajon a felhasználók többet néznek-e televíziót az iMP-vel, illetve, hogy megváltoznak-e tévénézési szokásaik, mintázataik.

A cél az, hogy az előző héttől fogva valamennyi televíziós műsort elérhetővé tegyenek az interneten egy ahhoz hasonló programkalauz segítségével, amely a digitális televíziózásból sok tévénéző számára már ismert. Az ötletet tulajdonképpen a BBC Radio Player szisztémája ihlette meg, amely a társaság rádióműsorait azon hallgatók számára is elérhetővé teszi az interneten, akik a műsorfüzetben szereplő időpontban nem tudják meghallgatni a kívánt műsorokat. A szolgáltatástól azt várták, hogy különösen a késő esti show-műsorok és zenés műsorok kedvelői körében lesz népszerű.

Az iMP projekt elindításához azok a kutatások is hozzájárultak, amelyek szerint az emberek egyre nehezebben tudják egymáshoz igazítani a rögzített műsorrendet és kevés értékes szabadidejüket. A videó-készülékkel rendelkező háztartások az érdeklődésükre számot tartó műsorok 70 százalékát rögzítik, megtekintésüket pedig egy alkalmasabb későbbi időpontra csúsztatják át. "Az az alapvető átalakulás, amely a zeneiparban és a rádiózásban végbemegy, nevezetesen, hogy az emberek azt, akkor és úgy szeretik fogyasztani, amit ők akarnak, világosan megmutatta számunkra, hogy a videózás terén is valami hasonló fog bekövetkezni" - mutat rá Highfield.

Bizonyos műsortípusok interneten keresztül történő sugárzásával kapcsolatban jogi problémák is felmerülnek, amelyek az igazgató szerint nem leküzdhetetlenek. További problémát jelent az is, hogy az emberek ragaszkodnak a televíziókészülékekhez, és nem biztos, hogy a számítógép képernyőjén is szívesen nézik majd a műsorokat.

A tévéfotelek köré felépült jelenlegi televízió-nézési kultúrában akkor fog jelentősebb változás bekövetkezni, ha a tévékészüléket és a számítógépet egyetlen képernyővé sűrítő berendezések elterjedtebbé válnak, ahogy az Japánban is megfigyelhető, ahol a lakosság fele már ilyen készülékekkel rendelkezik. "Ha Japánban indítanánk el a szolgáltatást, kétség sem férne hozzá, hogy a lakosság nagy része vevő lenne rá" - vélekedik Highfield.

"Ha nem lépünk be erre a piacra, pontosan az fog történni velünk is, ami a zeneiparral, amely nem vett tudomást a változásokról, homokba dugta a fejét, és azon vette észre magát, hogy az emberek felteszik a hálóra a tartalmakat, és a megrövidítik az ipart" - emeli ki Highfield.

A BBC az innováció kockázatát felvállalva abban bízik, hogy a szolgáltatásra igény lesz, és amennyiben ez valóban így fog történni, a társaság szabhatja meg a nyílt ipari szabványokat, a többi szereplőnek pedig hozzájuk kell igazodnia.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!