Gyurkity Péter

Az AMD a többmagos processzorokra koncentrál

A hét elején megrendezett Lehman Brothers T4 konferencián elhangzott nyilatkozatok alapján a processzorgyártó a többmagos processzorokban, a fejlettebb memóriavezérlőben és a nagyobb adatátviteli sávszélességben látja a jövőt.

A tervek szerint a palettán az ikermagos processzorok mellett a négy-, majd a nyolcmagos chipek is megjelennek, míg a hagyományos DDR memóriát hamarosan felváltja a DDR2 és DDR3, amelyek jóval nagyobb eséllyel szolgálhatják ki a processzorok új típusait. A megnövekedett sebesség minél teljesebb kihasználása érdekében új szabványok is felbukkannak, úgymint a HyperTransport 3, illetve a PCI Express 2, míg a fogyasztás növekedésének elkerülésére hatékonyabb energiagazdálkodási funkció szükséges. A Presidio technológia ezzel egy időben kibővíti az új processzorok biztonsági funkcióit, míg a Pacifica az új virtualizációs képességekért felelős.

Bár Fred Weber, az AMD technológiai igazgatója nem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni a várható megjelenésekről, a legtöbb elemző szerint az új technológiák - tekintve, hogy az előadásokban nem esett szó az igazán hosszú-távú tervekről - három-négy éven belül elkészülnek, és már a következő generációs processzorokban megjelenhetnek.

A biztató nyilatkozatok ellenére azonban az új processzorok körül még mindig túl sok a homályos részlet, és a szakértőket még inkább elbizonytalanította, hogy a vállalat egy ideje nem használja a K9 elnevezést, és inkább az ikermagos K8 processzorokat igyekszik előtérbe állítani - még mindig nem világos, hogy a K9 vajon az ikermagos chipek elnevezése volt, vagy a projekt késedelmet szenvedett. Egyes források szerint a hosszabb távú fejlesztések (korábban K10, illetve K11) hasonló sorsra jutottak, de a vállalat egyelőre nem reagált a híresztelésekre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #56
    És ez szerinted nem béta?
  • Raszkolnyikov #55
    "ezért én szeretném ha mindkét cég egyformán jó procit csináljon és a versenyben minnél jobban haladjonak előre, azt meg, hogy kinek adom a pénzem az tök mindegy, ha kapok érte ellenértéket."--> Dettó!
  • BlackRose #54
    betán még én szoktam játszogatni, de produkciós környezetben nem ér semmit, a finál meg csak kb. fél év múlva jön... tehát praktikussan még nincs... gondolom, hogy vele együtt (vagy egy picit utánna) majd megjelenik a 3ds max, maya, photoshop, illustrator, corel, stb. 64 bites változata... míg az office azt hiszem majd csak a longhornal jön ki 64 biten...
  • BlackRose #53
    Na most éppen ott a baj, hogy az Intel 64 bites implementációja éppen ugy fog viszonyulni az AMD 64 bites implementációjához mint a 32 bites, vagyis nem lehet itt sem nagyon gyors, sem nagyon lassu, mert a proci működésében majdnem semmi változás nincs, csak 32 helyet 64 bitessek a regiszterek stb... tehát ha az Intel lassabb 32 biten (jelenleg egy picit lassabb - nem minden felhasználóterületen, de csakis lassabb), akkor lassabb lesz 64 biten is, persze ha hozzá adjuk, hogy 2 MB cache lesz benne akkor már lehet, hogy gyorsabb is lesz itt-ott, de ez már közelről sem implementáció kérdése lenne. Ha pedig majd jönnek a dual core chippek amikor az Intel a Pentium M alapjára helyezi át a dolgokat, akkor meg ki tudja mi lesz, mert az a core bűdösül jobb mindentől amit láttam (1.7 GHz-en veri a Prescottot 3 GHz-en), tehát olyasfajta AMD mintára kicsi órajel, még kisebb fogyasztás, nagy telyesítmény... na de mindég is értelmetlen dolog volt a jővőről vitázni... mert ki tudja mit rejteget az AMD boszorkánykonyhája
  • Keroo #52
    "....a Windows Server 2003 x64 Edition és a Windows XP Professional x64 Edition első hivatalos próbaváltozata (Release Candidate)... "
  • Keroo #51
    Nem tudom, de sztem az Intel nem hagyta volna ki azt a marketingfogast hogy: igen a mi processzoraink is tudjak a 64bitet. Ekkora hibát nem követnének el! Hiretelen semmi érv nem jut eszembe ami azt támasztaná alá hogy ez a képesség le legyen tiltva. Jah de egy mégis: esetleg nem jól sikerült implementálni és nagyon gyenge teljesítményre képes. Nem akartak vele "égni", így inkább megvárják míg a köv. generációt, amivel teljesen lemossák a konkurenciát. (Újratervezni a procit meg már nem volt idő így benn maradt.) Jó persze, ez nagyon gyenge gondolatmenet volt...
  • dez #50
    Mától (v. tegnaptól) bárkinek letölthető a 64-bitess Win XP béta.
  • dez #49
    OK, OK, az s939 elég ritka.
  • BlackRose #48
    Igen de itt elfelejtetted, hogy mire megjelenik a 64-bites Windows addigra már a P4-esek is mind egy szálig EM64T lesznek... Persze most is lehet 64-biten lenni (Linux), de ez a desktopon éppen annyira nem fontos, mint ahogyan az sem fontos, hogy az AMD jelenleg virtuálissan egymaga van a 64-bites desktopon. Az Intel itt nem lemaradt, hanem (kicsit piszokul), halaszgatja az egésszet (bár eddig azt tette, de most már az intel.com is tele van EM64T marketingel), és habár a Prescott-ban benne van a 64-bit, de nincs engedélyezve, egyszerűen azért mert egy idejig gondolták, hogy az IA64 mégis sikeres lehet... most amikor az IA64-et a helyére tették (szuperszámítógépek és 32-nél több procis vasak), akkor most már az a fontos, hogy amikor megjelenik a 64-bites szoftver, a P4 is tudja futtatni... és ez meg van, mert 2-3 hónap múlva minden P4 64bites lesz, de persze eltudom képzelni, hogy maga a mostani Prescottokon is utolagossan BIOS frissitéssel engedélyezve legyen a 64-bites mód (bár ami az LGA 775 illeti). és akkor az Intel nem lesz semmi hátrányban. Jelenleg az AMD64 csak marketing értékű, mert nincs szoftver ami kihasználná. Persze gondolom, hogy itt a Microsoft is az Intel kártyájára játszik, mert valahogy már túl sokat késik az x64 Windows... de ez már más téma. Persze ahogyan mondtam, lehet, hogy a következő procim AMD64 lesz... csak nem birom amikor valaki egy céget az egekbe emel a másikat meg leszarja... pláne amikor olyan cégről van szó akinek sokat köszönhetünk, hogy ide jutottunk ahol vagyunk... ezért én szeretném ha mindkét cég egyformán jó procit csináljon és a versenyben minnél jobban haladjonak előre, azt meg, hogy kinek adom a pénzem az tök mindegy, ha kapok érte ellenértéket. Eddig az megvolt úgy az Intel mint az AMD esetében...
  • Raszkolnyikov #47
    "de szerintem jobb lett volna a lassabb behatolás egy modernebb arhitektúrával"
    ---> szerintem meg direkt így akarta az AMD hogy a 64 bites részt minnél hamarabb elcsaklizza a nagy testvértől és ne kelljen osztozkodni.

    Mert ha lassan csinállják akkor az Intelnek lessz ideje behozni a lemaradását.

    Hogy most az asztali 64 bites procik tejhatalmú ura az AMD jó az AMD fanoknak és nem jó a semleges felhasználóknak. Úgy értem asztali 64bit-ben nincs verseny.