Gyurkity Péter

SSE 3 támogatás az ikermagos Opteronokban

Az AMD a Microprocessor Forumon jelentette be, hogy az ikermagos AMD64 processzorok kivétel nélkül támogatni fogják az Intel által kidolgozott SSE 3 utasításkészletet.

Az SSE 3 utasításkészlet februárban debütált a Prescott magos Pentium 4 processzorokban, amelyek már 90 nanométeres technológiával készülnek. Az AMD eddig megjelent 64 bites processzorai "mindössze" a Streaming SIMD kiterjesztést, valamint az SSE korábbi verzióját ismerik, de a jelek szerint a processzorgyártó tartani kívánja a lépést az Intellel - a bejelentés szerint ugyanakkor összesen tíz SSE 3 utasítás kerül az új Opteronokba. A cég szóvivője kizárólag az ikermagos Opteronokról beszélt, de egyes elemzők szerint az SSE 3 már a hamarosan megjelenő első 90 nanométeres Opteronokban megjelenhet, hiszen az ikermagos megoldás is erre a processzorra épül.

A prezentációban ígéretek mellett konkrét adatok is elhangoztak, és a cég szóvivője elárulta, hogy a 2005 közepén megjelenő ikermagos chip összesen 205 millió tranzisztort foglal magában, és a 90 nanométeres gyártástechnológiának köszönhetően a processzor mérete nem haladja majd meg a jelenleg kapható Opteronokét. Hozzátette, hogy a chip a Socket 940 foglalatba illeszkedik, és fogyasztása az alacsonyabb órajelnek köszönhetően extrém esetekben sem haladja meg a 95 Wattot.

Az előadásban elhangzott, hogy mindkét processzormag 1 MB-os másodszintű gyorsítótárat foglal magában, a memóriakezelésről pedig a kétcsatornás, 128 bites DDR SDRAM vezérlő gondoskodik. A szimmetrikus üzemmód révén az operációs rendszer külön processzorként kezeli majd a két magot - az egyelőre nem világos, hogy a chip támogatja-e az aszinkron üzemmódot, amely lehetővé tenné, hogy a két mag külön operációs rendszert futtasson egy időben. A válasszal nem késlekedhet sokáig az AMD, hiszen a Freescale (a Motorola hajdani részlege) már korábban leszögezte, hogy az általuk fejlesztett PowerPC e600 alapú ikermagos processzor támogatni fogja az aszinkron üzemmódot, és minden bizonnyal az Intel sem hagyja majd ki a kínálkozó lehetőséget.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #20
    Benne van az még (sőt, a "+"-os is), de hogy ki használja még..?
  • dez #19
    "anyuka tévét néz (szintén a proci sugározza a tévére)"

    Hogy érted, hogy a "proci sugározza"? Mpeg2-ben nyoja ki USB-n? Vagy videokártya videokimenetén?

    Amit egyébként kifelejtettél, ha a "gyerek" játszani akar... Az a mai gépeket is megfekteti. És még ha bírja is, elég gázosan megy: használhatatlanná válik a második képernyő, stb.
  • dez #18
    Úgy vettem ki, két komplett gépet emulálnak a két procin. Persze nem bitről-bitre.
  • RpPRO #17
    az amd-s 3dnow el meg vagy mar regen eltemettek a fejlesztok?
  • Cat #16
    gondolom nem, ha már müködik a dolog...

    a mai processzorok teljesítménye már akkora, hogy simán elképzelhető hogy van egy dobozka a tévé alatt, és az vezetéknélküli hálózaton csatlakozik mindenfelé, pl. amig a gyerek a szobájában zenét hallgat (egy hangerőszabályzó meg egy LCD van egy fémlapon, a zenéket a tévé alatt lévő gép tárolja), addig az anyuka tévét néz (szintén a proci sugározza a tévére) és az apuka meg a szobájában dolgozik (word, excel stb.)
    ez könnyedén megvalósítható már ma, elég egy központi egység
  • GABOR16 #15
    Nemlesz probléma a memoriakioszással?
  • Cat #14
    fogalmam sincs, én csak itt olvastam róla a hírt :)

    http://sg.hu/cikk.php?cid=28961

    "A mamutcég vezetője ezenkívül felfedte annak a jelenleg Vanderpool fejlesztési kódnevet viselő technológiának bizonyos részleteit, mely a jövőben a felhasználók számára lehetővé fogja tenni a processzorok úgynevezett particionálását. Az Intel Developer Forum látogatói működés közben is megtekinthették az új technológiát, amikor is Otellini egy rajzfilmet játszott le egy plazmakijelzős számítógépen, miközben egyik munkatársa ugyanazon a PC-n egyik másik monitoron újrabootolt és egy játékprogramot indított el. "Lényegében nem teszünk mást, mint virtuális számítógépeket hozunk létre a mikroprocesszorok belsejében. Ennek köszönhetően a jövő számítógépein egy időben akár több Windows, vagy más operációs rendszer is futtatható lesz" - nyilatkozta Otellini. "
  • Benoke #13
  • mechorg #12
    "a jelek szerint a processzorgyártó tartani kívánja a lépést az Intellel"

    Meg az intel is vele...
  • Troppauer #11
    Hat lehet, hogy pesszimista vagyok, de en inkabb ket kulon gepen fejlesztek. Egyiken winfos a masikon linux :)

    Meg atugrana egy virnyak a winfosrol :)