Berta Sándor

Kína cenzúrázza a Google Newst?

A kínai hatóságok határozottan cáfolták azokat a korábban felröppent híreket, miszerint célzott módon cenzúráznák a Google News nevű internetes híroldalt.

A dpa német hírügynökség tudósítójának kérdésére válaszolva a kínai IT minisztérium egyik szóvivője azt közölte, hogy nem hallott ilyen intézkedésekről, sőt, a szóvivő hozzátette: egyáltalán nem hallott ilyen problémáról. Szerinte legfeljebb arról lehetett szó, hogy az adott hírportál néhány órán át nem volt elérhető. Dehát, mint mondta, ez bármikor, bármelyik internetes oldal esetében előfordulhat.

Az ügy előzménye, hogy körülbelül tíz napja elérhetetlen a Google News híroldal a Kínából internetező felhasználók számára. A különös blokád a Riporterek határok nélkül szervezet tájékoztatása szerint azóta áll fenn, mióta elindult a kínai politikát is nyíltan bíráló oldal kínai nyelvű változata. A szervezet szerint a képlet rendkívül egyszerű. A kínai hatóságok azért cenzúrázzák a Google Newst ilyen módon, hogy rákényszerítsék a kínaikat arra, hogy csak a mindennemű kritikai hangnemtől előzetesen megtisztított híreket és tudósításokat olvashassák el.

Más források szerint azonban nem a kínai hatóságok cenzúrázzák az oldalt, hanem maga a Google News, mégpedig azért, hogy elejét vegye a hatóságok későbbi drasztikus fellépéseinek, illetve, hogy blokkolja azokat a linkeket, amelyeket Kína amúgy is letiltott vagy letiltana.

A Google News egyébként világszerte közel 4500 forrásból szerzi be híreit. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Kínában például korábban már nem volt elérhető a BBC és néhány más külföldi média internetes oldala sem. A Riporterek határok nélkül szervezet szerint a problémára az egyetlen jó megoldás az lenne, ha a Google News vállalna, hogy megszűri az általa közölt híreket, mint teszi azt például több népszerű kínai internetes portál (Sina.com, Sohu.com, NetEase) is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jimmyke #2
    Már kicsit kezd elegem lenni a kínaiakból netes szinten...
  • [HUN]PAStheLoD #1
    mét nem ismerik be ? A "kínai nagy tűzfal" jelenség ismert ..