Berta Sándor

A HD-DVD-t választotta Hollywood

Komoly előnyre tett szert a DVD utódok közötti harcban a Toshiba megoldása. A japán elektronikai konszern hétfői tájékoztatása szerint nem kevesebb, mint négy nagy hollywoodi filmstúdió is a HD-DVD szabvány mellé állt. Így tett a Paramount Pictures , az Universal Pictures, a New Line Cinema, valamint a Warner Brothers is.

Az első HD-DVD lejátszók és írók a tervek szerint 2005 végén jelennek majd meg a piacon. A négy nagy filmstúdió ezért azt szeretné elérni, hogy legkésőbb a jövő év karácsonyán már az első filmjeik hozzáférhetőek legyenek az új formátumban is.


Mint ismeretes, a Toshibát és a HD-DVD-t támogató cégeknek a Sony Blu-ray szabványával kell megküzdeniük. Amíg azonban a Sony elsősorban a tárolókapacitás növelésével akarja meghódítani a cégeket és a felhasználókat - a Sony szerint a Blu-ray lemezek tárolókapacitása akár 25, illetve 50 GB is lehet majd - addig a Toshiba és szövetségesei más módon akarják ugyanezt a célt elérni. A HD-DVD elsősorban azzal hódítja meg a különböző optikai meghajtókat gyártó vállalatokat, hogy a DVD-gyártóknak gyakorlatilag semmilyen plusz beruházást nem kell elvégezniük ami a gyártási infrastruktúrát illeti, hiszen a HD-DVD lemezek ugyanazokon a gyártósorokon készülhetnek, mint a DVD-k.

Ez a Sony Blu-ray technológiája esetében azonban nincs így. Így kérdés, hogy a Sony, illetve többek között a HP, a Dell és a Matsushita (Panasonic) által támogatott formátum mennyibe fog életképesnek bizonyulni.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Mind a két szabvány az úgynevezett kék lézert használja, a jelenlegi CD- és DVD-írókban alkalmazott vörös lézer helyett, ezáltal hatszor több adat fér fel az így megírt korongokra, mint egy DVD-lemezre. Így lehetővé válik, hogy a jövőben például nagyfelbontású videófilmeket lehessen majd eltárolni a HD-DVD vagy a Blu-ray korongokon.

A videójátékokat fejlesztő cégeknek pedig új lehetősége nyílik arra, hogy még élethűbb játékokat dobjanak piacra. Éppen emiatt a Sony a Blu-ray technológiát felhasználja majd a PlayStation konzol új generációs készülékeinél is. A Blu-ray szabványt egyébként - persze a Sony saját cége, és a nemrég felvásárolt Metro-Goldwyn-Mayer mellett - szintén támogatja egy hollywoodi filmstúdió, nevezetesen a Twentieth Century Fox. Ez a cég októberben bejelentette, hogy egy olyan grémium tagja lett, amelynek a célja a szabvány népszerűsítése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Robeast #51
    van
  • galocza #50
    kell is az új formátum, cseréljük már le vagyonba kerülő dvd-gyűjteményünket...
    most komolyan: tényleg van erre igény? (valós, nem a pr által gerjesztett)
  • kicsizoz #49
    Ja közben már én is utánnaokoskodtam, és olvastam ezeket a rémhíreket...
  • arty #48
    sajnos az egyik kodolasi formatumnak a hddvd esetén a "wmv"-t választották :(

    persze, jolenne, ha a konténerforma nem az lenne, és akkor lehetne wmv10 kép és ac3/dts hang ...
  • kicsizoz #47
    No akkor ez egy jóóókora öngol volt részemről.. :)))

    " There are also dual-layer versions of the discs that can hold 50GB."

    Valószínüleg az zavart meg, hogy sok cikkben 25GB maximális kapacításról beszélnek, de most jobban utánnaolvastam és ez az írható lemezekre vonatkozik, bár gondolom ott is idővel megjelennek a 2 rétegűek...

    Szal jobban jártam volna, ha kussolok :)
  • Robeast #46
    Tudtommal BR-nél az 50GB-os az a dupla rétegű...
    (de lehet, hogy alul vagyok informálva)
  • kicsizoz #45
    Na most megfogtál, mert eddig úgy tudtam, hogy az 50GB az a két oldalas, de a képen látványosan látszik, hogy az az oldala festve van, vagyis nem lehet 2 oldalas.....:)

    Ez esetben visszavontam az előzőket!!
  • TasManXT #44
    Akkor ez mi? :)
  • kicsizoz #43
    Ha jók az emlékeim, a blue-ray 25GB vagyis felejtsétek már el azt az 50GB-os számot...

    Mert akkor már úgy is lehetne mondani, hogy egy 10 korongos DVD váltóval akár már 500GB....:)

    Egyik formátumot sem szeretem jobban, de próbáljunk a tényeknél maradni...
    A bajom csak az, hogy 2 van belőlük!
  • kicsizoz #42
    hogy jön ide a "WMV"?
    Lemaradtam valamiről?