Rónai György

2005 őszén jönnek az Intel kétmagos processzorai

Az Intel felvilágosította a rendszerépítõ partnereit, hogy milyen termékei lesznek elérhetõek 2005 és 2006 folyamán. A dokumentum szerint az elsõ asztali kétmagos processzor 2005 harmadik negyedévében, a mobil változat pedig 2006 elsõ negyedévében kerül piacra.

A 4 GHz-es Pentium 4 törlése tehát nem jelenti azt, hogy az Intel lassít a fejlesztések ütemén, mindössze máshová csoportosítja erõforrásait. A cég november 1-én mutatja be a Pentium 4 Extreme Edition (EE) 3,46 GHz-es változatát, amely már 1066 MHz-es rendszerbusszal érkezik. Az EE 3,73 GHz-es változata már támogatja majd az EM64T-t is, amely bevezetését elhalasztották 2005 elejére.

A 600-as sorozatú P4 HT processzorok családja kiegészül majd a 630, 640, 650, és a 660-as modellekkel, amelyek rendre a 3, 3,2, 3,4, 3,6 és 3,8 GHz-es változatokat jelölik. A sima 500-as sorozathoz képest ezekben már 2 MB L2 gyorsítótár lesz, így az Intel szerint memóriakezelésük gyorsulni fog. A Celeron D 350 (3,2GHz) várhatóan ezek után, 2005 második negyedévében mutatkozik majd be.

Az elsõ kétmagos processzorok, a Smithfield kódnév alatt új modellszámozást is kapnak. Õk lesznek a 800-as sorozat, amelybõl a 820-as 2,8, a 830-as 3, a 840-es pedig 3,2 GHz-en fog mûködni. A chipek 2 x 1 MB L2 gyorsítótárral, EM64T támogatással, és XD bittel érkeznek. A hozzájuk tartozó jövõ évi platformok a Glenwood és a Lakeport chipkészletek lesznek. Az Intel szerint az asztali középkategória 40 %-a 2006 végére kétmagos lesz. Ezek a 800 dollár alatti processzorokat jelentik, amelyek továbbra is az LGA775 foglalatba jelennek meg.

Egy másik újdonság a desktop processzoroknál a SpeedStep egy új variánsa lesz, amely a processzorok fogyasztását hivatott csökkenteni. Ezenkívül az Active Management technológia (2005), a Vanderpool technológia (2006), és a La Grande nevû biztonsági megoldás is bevezetésre kerül, 2006-ban.

Az Intel mobil processzorai is PCI Express támogatást kapnak, méghozzá a mobil 915GM, PM, GMS, GML, és 910GML (Sonoma) platformok révén. Az igéretek szerint az integrált grafikus megoldás teljesítménye az elõzõ 855GME platformhoz képest nagyjából a duplájára fog nõni. A chipkészletek háromsávos vezetéknélküli csatolót is kapnak (802.11a/b/g), és jön a 90 nm-es Pentium M (Dothan) 533 MHz-es FSB-vel, integrált HD hangrendszerrel és XD támogatással.

2006 elsõ negyedévében az Intel útjára indítja az elsõ kétmagos Centrino processzort támogató platformot is, amelyet most még csak Napa kódnéven ismerhetünk. Az ehhez passzoló kétmagos Yonah processzor 2005 negyedik negyedévétõl kerül piacra, 667 MHz-es FSB-vel. Ez ugyancsak fejlett energiagazdálkodással és AMT támogatással érkezik. 2006 végére az Intel szerint a notebook piac 50 %-a is áttér kétmagos processzorokra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DW #12
    Nem tudom, de már kezd uncsi lenni.
  • dez #11
    Aha, mert nem árt a Win-ben is engedélyezni (lehet, hogy driver is kell hozzá, nem tudom - ez csak a ki/bekapcsoláshoz kell, a Win "energiagazdálkodásához" alkalmazkodva), nem elég a BIOS-ban bekapcsolni... (Ehhez meg nem árt néha olvasni egy kicsit a tesztelőknek.)
  • Cat #10
    az én emberi modon megfogalmazott postjaim nem szoktak törlödni...
  • [HUN]PAStheLoD #9
    vajon hány vip sms-t kéne küldeni SG-nek hogy a szólásszabadságot is aktiválják ?
  • arty #8
    igazad van, de deszktopra az AMD hozta el, talán az egyik legjobb "ujitása" az a64-nek!

    viszont a lopás talán egy kicsit erős ide ...
  • quentit #6
    Miért téged érdekel, hogy ők mennyit keresnek?
  • Dzsini #5
    olyan kevés alaplap van amin működik rendesen a CnQ :( hiába a technológia.
  • arty #4
    navégre, a másik gyárto is végre feilsmerte az automatikus leszabályzodás fontosságát! (speedstep vs cool n quit)

    sokba lesz ez (is) nekünk .. :(
  • Punkerwork #3
    őket nem igazán érdekli az hogy mi mennyit keresünk :(
  • DW #2
    Kicsit értelmetlenül foglamaztam, tehát mégegyszer:

    Ez mind nagyon szép és jó, de annyira gyors a fejlődés, hogy mire a procik ára a "fogyasztható" szintre (vagy az alá) csökken, addigra már elavultnak számítanak.
    <$800...ne már. Még mit nem. Még dollárban is sok, nem hogy forintban:D