Berta Sándor

Az amerikai cégek negyede másolt szoftverekkel dolgozik

Az illegális szoftvereket a BSA nemrégiben elkészített tanulmánya szerint leginkább nem az otthoni felhasználók, hanem a vállalatok használják. A szakértők szerint az Egyesült Államokban minden negyedik cég számítógépein kalózszoftverek vannak.

Amikor az átlagember szoftverkalózokról hall, akkor általában egy elsötétített szobákkal teli házat képzel maga elé, amelyben a kalózok elkészítik az eredeti CD-k másolatait, majd ezeket elviszik és eladják a bolhapiacokon. Pedig a legtöbb illegális szoftvermásolót nem magánlakásokban kell keresni, hanem a cégek irodáiban. Így összegezhetők a Business Software Alliance (BSA) friss felmérésének a tapasztalatai.

A dokumentumból kiderül többek között az is, hogy a vállalatok elsősorban pénzmegtakarítási okokból döntenek az illegális szoftverek alkalmazása mellett. Ugyanakkor paradox módon a felmérésben résztvevő 1500 vállalat kilencven százaléka kijelentette, hogy az illegális szoftvermásolatok olyan veszélyt jelentenek a vállalatok működésére nézve, amelyet egy társaság sem vállalhat. Tehát a cégeknél annak ellenére alkalmaznak kalózszoftvereket, hogy tisztában vannak azzal, hogy bűncselekményt követnek el és ha lebuknak, akár az egész cég nehéz gazdasági helyzetbe kerülhet a kifizetendő bírságok miatt.

A tanulmányból az is kitűnik, hogy az alkalmazottak törvénytisztelőek és általában nem ők kezdeményezik a másolt szoftverek telepítését, hanem igyekeznek betartani a szoftverlicensz-előírásokat. Így például számos alkalmazott nyilatkozott úgy, miszerint nem engedi meg a főnökeinek, hogy fáljcserélő kliensprogramokat vagy kalózszoftvereket telepítsenek a számítógépeikre. A másolt programok használatát is szinte kivétel nélkül minden esetben a cégvezetők szokták javasolni.

A BSA felméréséből kiderül, hogy ma már a vállalatok hatvan százalékának van szoftverlicensz-előírása, ám mint látható, ez gyakran csak névleges, látszatintézkedés. Mindenesetre a szervezetet - amely hazánkban is évek óta jelen van és kampányol - nem igazán hatják meg a cégek "költségtakarékosságból másoltuk le a szoftvereket" című mondatai.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #21
    Lehet hogy több millió ember saját oprendszert írt csak nem mondja L senkinek..
  • Cat #20
    nagyon egyszerüen
    megnézik mennyi hardvert adtak el egy évben (nyilvános adatok, pl. IDC elemzésekből), minden gyár tudja hogy a piac hány %kát birtokolja. Ezután megnézik hogy mennyi operációs rendszer kelt el, beleszámolnak upgradekat is, meg alkatrészekből összerakott gépeket, és kijön egy adat.
    Ugyan nyilvánvalóan nem teljsen pontos, de amennyiben minden országban hasonlóan hajtják végre a számítást, összehasonlításra tökéletes.
  • Tetsuo #19
    Diktafonnal kell bizalmasan beszélgetni a főnőkúrral... ezt sem tudod?
  • strogg #18
    Ugyanaz a kérdés merül fel bennem folyamatosan, amelyet egyébként mécs imre is feltett a BSA Mo.-nak. De ugyanezt a kérdést már több politikus, és szakértő/szervezet is feltette, és a mai napig senki nem tudott/akart válaszolni neki elfogadhatóan. A kérdés így hangzik!
    Honnan állapítják meg, és milyen számításokkal, milyen adatok segítségével, hogy egy adott országbanrégióban mekkora az illegális szoftverek aránya?
    Nos ez az a kérdés amire a BSA sosem válaszolt még rendesen.
    Felmerül a gyanú, hogy az egész csak egy "önmagam létjogosultságát igazolnadó hasra ütéssel született adat"
    Nekem mondjuk van egy olyan perverzióm, hogy nem tűröm el, hogy fenyegessenek. Ezért olyan cég termékét már 3 éve nem használom, amely a BSA-t támogatja.
    (és többek között ezért hiszek a linxuban is)
  • slajos #17
    Lehet, hogy tényleg drágák a szoftverek?
    (Már az USA-ban sem tudják kigazdálkodni, vagy ennyire smucigok?)
    A 25% elég nagy "veszteséget" takar ;)
  • Sityi #16
    Aha. Kivéve ha ráverik. Lásd #13
  • zakika #15
    miert ugralna az alkalmazott, a felellosseg a valalaton van
  • DW #14
    Ezzel én is így vagyok. Múltkor egyik topikba írtam hozzászólást, semmi káromkodás, és kimoderálták. Beírtam nosza mégegyszer, azt is kiszedték. No comment. Kezd a színvonal erősen csökkenni. Mindenkinek lehet véleménye szeritem (persze kultúrált). A moderátorok meg nem ismerik a smiley-t, mert valaki csak poénból ír vmit (mint én a múltkor abba a bizonyos topicba), ott volt a végén a :))), de kiszedték.

    Amúgy érdekes hír ez. Szerintem egy alkalmazott inkább megúhzza magát, minthogy ilyen beszólása miatt munkanélküli legyen.
  • Sityi #13
    "Márpedig kedves kolléga, a maga gépn is fog DC++ futni, meg BitTorrent is, mivel én egyszerűen IMÁDOM a pedofil animalprnót, és MUSZÁLY legalább napi 2 GB képet és filmet letöltenem, hogy utána otthon legyen mire gerjedjek, mert a zasszonyt már unom egy kicsit. Természetesen ha ezeket a képeket, videjókat megtalálják a gépén, úgy az az öné, én nem is tudtam róla. Világos? ... Hát, jó, akkor írja meg legyen szíves holnapra afelmondólevelét, rendben?"
  • Tetsuo #12
    Ne árulkodj! :P