Berta Sándor

BSA-IDC jelentés az illegálisan használt szoftverekről

Újabb adatokkal szolgál a szoftverkalózkodás nemzetközi hatásairól az IDC által a BSA megbízásából készített felmérés. Az adatok szerint Magyarországon majdnem minden második szoftver illegális másolat.

Nyugat-Európában a szoftverkalózkodás miatti forgalomkiesés 9,6, míg Kelet-Európában 2,11 milliárd dollárt tett ki. A kalózszoftverek aránya Ukrajnában és Oroszországban az egyik legmagasabb. Előbbiben száz alkalmazásból 91, míg utóbbiban 100-ból 87 volt a másolt. Németországban az információ-technológiai (IT) ipar másolt programok miatti forgalomkiesése csak tavaly 1,7 milliárd euró volt. A tanulmányból az is kiderül, hogy 2003-ban 80 milliárd dollár értékű szoftvert telepítettek a felhasználók és a vállalatok a számítógépekre, ám ebből csak 51 milliárd dollár értékű program volt jogtiszta.

Nyugat-Európában Dánia és Svédország a "legtisztább", hiszen itt minden száz programból csak 26, illetve 27 a nem jogtiszta. Ezzel szemben ez az arány Görögországban már 63 százalék, de Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában és Írországban is magasabb az átlagosnak tekintett 40 százaléknál. Az Európai Unióhoz nemrég csatlakozott tíz új tagállam közül Csehország és Magyarország jár az élen 40, illetve 42 százalékkal, míg a legmagasabb a másolt szoftverek aránya Lengyelországban (58 százalék) és Horvátországban (59 százalék).

Ország

Az illegális szoftverek aránya

Az illegális szoftverek értéke (millió dollár)

Ausztria

27%

108,6

Belgium

29%

240

Ciprus

55%

7,8

Cseh Köztársaság

40%

105,6

Dánia

26%

164,8

Észtország

54%

14,4

Finnország

31%

148,4

Franciaország

45%

2310,5

Németország

30%

1898,9

Görögország

63%

86,9

Magyarország

42%

96,1

Írország

41%

70,9

Olaszország

49%

1126,9

Lettország

57%

16,1

Litvánia

58%

16,5

Málta

46%

2,1

Hollandia

33%

576,9

Lengyelország

58%

300,5

Portugália

41%

65,5

Szlovákia

50%

40,3

Szlovénia

52%

31,9

Spanyolország

44%

512,2

Svédország

27%

241,1

Nagy-Britannia

29%

1600,6

A régió átlaga

37%

9783,6


Észak- és Dél-Amerika már némileg vegyesebb képet mutat. Amíg az Egyesült Államokban százból csak 22 a nem jogtiszta szoftver, addig itt a legnagyobb a szoftverkalózkodás miatti bevételkiesés - 6,5 milliárd dollár. Ezzel szemben Közép- és Dél-Amerikában a forgalomkiesés csupán átlagosan 1,27 milliárd dollár országonként, viszont a programok 63 százaléka illegális. Ausztráliában a szoftverek 21, Új-Zélandon 23, míg Japánban 29 százaléka másolt, ám Kína és Vietnám tekintetében ugyanez az arány már 92 százalék! Kínában az iparág 2003-ban 3,8 milliárd dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni az illegális másolatok miatt.

A Közel-Keleten és Afrikában átlagosan minden száz alkalmazásból 55 a kalózszoftver. Kiugróan magas viszont az arány Zimbabwében (87 százalék) és Nigériában (84 százalék), míg a "legtisztább" országok ebben a régióban az Egyesült Arab Emirátusok (34 százalék) és Izrael (35 százalék).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Frank99 #28
    Pont erről szól a történet, minél több pénzt mindenkinek a megnyúzott felhasználókból..
    Mi lenne ha nem így lenne? Egy halom munkanélküli? (büfés, kertész stb.)
    :-)
  • semi #27
    Luxemburg miért maradt ki biztos lejebb menne a régió átlaga!?
  • formatuq #26
    bocs, egy NEM szocskat kifelejtettem, helyesen:
    "Attol hogy 1000db embernek meg van 5000db software attol meg NEM lehet "forgalomkiesés"-rol beszelni, ugyan is ha nem tudnak megszerezni, akkor hany darab ember es hany darab software-t vasarolna meg?"
  • formatuq #25
    lol, pontosan
    "Nyugat-Európában a szoftverkalózkodás miatti forgalomkiesés 9,6, míg Kelet-Európában 2,11 milliárd dollárt tett ki."
    ez mekkora parasztvakitas, jezusom!
    Hogy lehet ilyet meg csak feltetelezni is?
    Attol hogy 1000db embernek meg van 5000db software attol meg lehet "forgalomkiesés"-rol beszelni, ugyan is ha nem tudnak megszerezni, akkor hany darab ember es hany darab software-t vasarolna meg?
    Mind az 1000db megvenne mind az 5000db-t?
    Nem hinnem...
    Szoval akinek ez forgalomkiesés, annak fogalmi zavarai vannak.
  • NEXUS6 #24
    Bocsesz. Lassan mindenkinek akinek gépe van, van nethozzáférése is. Tessék szépen a neten terjeszteni, letölthetővé tenni a flancos stuffokat. Akkor aztán nem kéne irodaházat fenntartani, meg doboz/cd/marketing gyárakat fenntartani, bérelnek egy tárhelyet valamely szolgáltatótól/warez cégtől oszt csak dől a lé. A járulékos költségek 99% kiesik: titkárnők kertészek büfések, a szerver meg szinte ingyen is eldohog magában. Igaz ekkórtól BG-n és a néhány programozón kívül senkinek nem lehetne milliárdokat osztogatzni. Ők meg már amúgy is megtalálták a számításukat, szal akár ingyért is adhatnák.

    UHU-linux rulez, most töltöm le, mer úgy döntöttem, hogy sz'rok én a MNKPOCOFT fejére
  • [HUN]PAStheLoD #23
    a statisztikával bármit bizonyíthatsz/elhitethetsz .. persze annak az ellenkezőjét is !
  • asdasdasd #22
    Horvátország nem csatlakozott az EUhoz...
  • Mike at home #21
    ha Linuxod van, akkkor te a lopott szoftver hasznalonak szamitasz :)
  • Razgon #19
    Ennek a jelentésnek valszeg semmi alapja. Szvsz jóval kisebb a másolt szoftverek száma. A cégek manapság egyáltalán nem használnak másoltat, az iskolákat most legalizálták Mo.-n... Ennyit a felmérésről.
  • Frank99 #18
    állandóan ez a téma, hogy hány százalék stb. USA-ban is másolják, holott ők 1-2 ÓRÁS keresetből megvehetnek egy olyan csocsót, ami nálunk 5-6-od része egy magyar átlagbérnek. mennnyenek a 'csába.

    üzleti célra megveszem, magáncélra SOSEM, kivéve az oprencert.
    és ezen az sem változtat, hogy jártam már emiatt tárgyalásra...
    maximum most ügyesebb vagyok :-)))