Berta Sándor

Hatályba lépett a német spamellenes törvény

A mai naptól, vagyis július 8-ától Németországban tilos a kéretlen elektronikus reklámlevelek, SMS-ek és faxok küldése. Ezentúl tehát bárki büntethető, aki ilyen üzenetekkel árasztja el a felhasználókat.

Az Egyesült Államok Can-SPAM Act nevű spamellenes törvénye után immár Németországban is létezik a kéretlen reklámlevelek, faxok és SMS-ek elleni jogszabály. A jogszabály nem csak a spamtől védi a felhasználók érdekeit, mert az egyik része kimondja: aki például reklámfaxok útján bevételre tesz szert, az ezt a bevételt a jövőben nem tarthatja meg, illetve adott esetben köteles visszaszolgáltatni. A törvény azonban a felhasználók érdekeit a virtuális világon kívül is védi a kéretlenek reklámok ellen.

A jogszabályban rögzítették, melyek azok a praktikák és trükkök, amelyek tilosak. Ide tartoznak - többek között - a nem látható reklámok, amelyek a felhasználó tudta nélkül települnek fel például a számítógépekre. Szintén tilos a gyerekek és a fiatalok tapasztalatlanságának kihasználása is, valamint az emberek zaklatása és molesztálása reklám-telefonhívásokkal. Tilos továbbá az is, mikor egy termékhez való hozzájutást ahhoz a feltételhez kötik, hogy a felhasználó részt vesz-e vagy sem egy nyereményjátékban.

A törvény ugyanakkor - mintegy mellékesen - kitér arra is, hogy a kereskedők a jövőben maguk dönthetnek arról, hogy például egyszerre csökkentik-e minden, a kínálatukban meglévő termék árát. A nyár- és a télvégi kiárusításoknak azonban ezentúl sem áll az útjába semmilyen jogszabály. A kereskedőknek tehát a jövőben igencsak oda kell majd figyelniük, hogy akár a valós életben, akár pedig a virtuális térben mit és milyen módon reklámoznak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TeszteloPontHu #2
    "A jogszabály nem csak a spamtől védi a felhasználók érdekeit, mert az egyik része kimondja: aki például reklámfaxok útján bevételre tesz szert, az ezt a bevételt a jövőben nem tarthatja meg, illetve adott esetben köteles visszaszolgáltatni."

    Ezt itthon is bevezethetnék, szinte minden nap kapunk ilyet, valamikor 4-5 oldalasat is.
  • [HUN]PAStheLoD #1
    jóvan .. mer az amerikai is sokat ért ez is sokat fog ..