Berta Sándor

Folytatódik a JPEG formátum körüli szabadalmi vita

A Forgent Networks nevű amerikai vállalat igazi hadjáratba kezdett az elmúlt években. Az ok, hogy a cég teljesen magáénak szeretné tudni a JPEG képformátum tulajdonjogait.

A Sony és az Adobe szerencsésen megúszta a dolgot, mivel - előrelátó módon - peren kívül megállapodtak a társasággal. Azonban ezzel még korántsincs vége az ügynek, ugyanis az amerikai cég elhatározta: újabb 40 szabadalmat vizsgál meg, köztük egy olyat is, amely a TiVo digitális rögzítő-technológia alapját képezi.

Az elmúlt két esztendőben a Forgent Networks forgalmának a 90 százalékát (!) a szabadalmi viták miatt indított és megnyert perek után befolyó összegek tették ki, és csak a maradék bevételek származnak a szoftverfejlesztő részleg termékeinek az értékesítéséből. Az amerikai vállalat eddig több, mint 31 nagy céget perelt be szabadalmi jogsértések miatt, köztük van például az Apple, a Dell, a Hewlett Packard, az IBM, a Canon, a Creative Labs, a JVC és a Xerox is.

A gyanúsítgatást és a pereket azonban nem minden társaság vette jó néven. Jó példa erre, hogy 24 a Forgent Networks által beperelt cég, köztük az IBM, a Hewlett Packard, a Dell, az Agfa, az Apple, a Xerox és a Canon válaszpert indított a vállalat ellen. A pereskedő konszern ugyan nem veri nagydobra, hogy mennyi bevétele származik a megnyert jogi ügyekből, ám azt lehet már korábban bejelentette, hogy nem kíván itt megállni. Mindez az egyik olyan beadványból derült ki, amelyben szerepel az a kitétel is, miszerint további vállalatok kerülhetnek a vádlottak padjára, hiszen például az MP3-lejátszók többsége is használja a JPEG formátumot.

A JPEG-szabadalom egyébként egy, a digitális képtömörítésnél használt matematikai algoritmusra és az azt használó eszközökre vonatkozik. Ilyen készülékek lehetnek például a digitális fényképezőgépek és kamerák, de a Forgent Networks szerint ide tartoznak a PDA-k, a mobiltelefonok, a nyomtatók és a szkennerek is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #13
    Az "amerikai" (ebben az esetben is) zsidó tulajdonosokat jelent..
  • Piscator #12
    Ó, bazdmeg... közben a buddhisták nyugodtan élnek.
  • [HUN]PAStheLoD #11
    szánalom ez az usa .. ha ilyen "állatok" élnek ott , akik lehetővé teszik és akik élnek ennek a lehetőségével ... nem sajnálnám ha elvinné ezeket a hurrikán
  • Jinx McHale #10
    Ezért sietnek annyira a pénz "behajtásával". Egyébként szerintem is baromság a cég részéről így kunyerálni ki a pénzt. Szerintem mindenki használjon bmp képeket, az a tuti
  • Ottto #9
    Hogy milyen rohatt egy fejlesztőcégek vannak.
    Még a jpeg-t is kisajátítanák maguknak, és miért? Hogy nekik a perből pénzük legyen. A végén még illegálisak lesznek a .jpeg képek?! :o
  • rolika #8
    szemét élősködő egy cég... nem is csinál semmit, csak perel, ez a fő bevételi forrása
    agyrém, de komolyan
  • GodBadka #7
    Szabadalom nem azt jelenti, hogy nem lehet oktatni, csak üzleti célzattal Te nem használhatod fel. Ugyanez volt a zippel is. Minden nnormálisabb programozói képzésben tanítják a tömörítő algoritmusokat, de felhasználni max csak magáncélra lehet. És egy matematikai algoritmust már mé ne lehetne levédetni amikor egy már elhuny hírhedt sportriporterünk a hatalmas "Jó estét, jó szurkolás" mondatért is perelt.
  • Geza ba #6
    4 év múlva lejár a szabadalom, szóval ez max rövidtávú üzleti terv...
  • the Godfather #5
    itt nem az USA szánalmas, hanem azok akik ugy probálnak megélni hogy másokat huznak le....de a sztori nem fog megállni itt, mert sok hasonló cég probál hasonló modszerrel megélni....a profit, az profit mindenhol.
  • Praetor #4
    Egyetértek.
    Agyrém az a szabadalmi rendszer.