Rónai György

Az új AMD64 processzorok jobb teljesítményt is hozhatnak

Az Advanced Micro Devices úgytűnik a 90 nm-es technológiaváltással egyetemben némi teljesítménynövekedést is ad az új Athlon 64 processzorokhoz, ugyanis a VR-Zone értesülései szerint az AMD64 architektúrán néhány módosítást, finomhangolást is végrehajtottak.

Az új Oakville és Winchester kódnevű Athlon64 magok tehát a jelenlegi elődjeikhez képest jobb teljesítményre lesznek képesek. Az említett weblap értesülései szerint két ilyen Athlon 64 3500+ PGA939 processzort tettek egymás mellé, hogy kiderítsék gyorsabb lett-e az új, azonban a teljesítménykülönbségről részleteket egyelőre nem árulhattak el.

Noha az AMD is erősen hallgat az új 64 bites chipek kapcsán, korábban a cég szóvivői kilátásba helyezték, hogy az Athlon 64 következő variánsai SSE3 utasításkészletet, jobb utasítás-előrejelző mechanizmust, és javított hőmérsékletszabályozást is kapnak. Ekkor azonban még nem árulták el, hogy konkrétan melyik generációra, és időpontra gondolnak ezekkel.

A nemrég napvilágot látott AMD roadmap szerint a cég az Athens, Troy és Venus kódnevű Opteron processzorokat, valamint az Oakville nevű Mobile Athlon 64, és a Winchester kódnevű asztali Athlon 64 processzort tervezi piacra dobni. Mindegyik 90nm-es chip a második félév folyamán kerülhet a számítógépekbe, ami az eredeti tervek szerint harmadik negyedéves megjelenést jelent.

A terv szerint az AMD jövő év első félévében dobja piacra az Athlon 64 FX utódját, a San Diego kódnevű chipet, néhány új, mobil megoldással együtt. 2005 második félévében pedig már a kétmagos processzorok jönnek. Az AMD szerint az új FX chipekben is éppen annyi erő lesz, hogy egy lépcsővel maguk mögött hagyják az Intel hasonló kategóriás megoldásait. Nem hivatalos források szerint az AMD Athlon 64 FX-57 processzor, amely 2,8 GHz-en működik és már 90 nm-es SOI technológiával készül, 2005 második negyedévében kerül majd a polcokra. A picit lassabb, Athlon 64 FX-55 (2,6 GHz) viszont már idén, az utolsó negyedévben piacra kerülhet.

Az AMD még idén második negyedévben leszállította a 90 nm-es processzorainak első mintapéldányait, a tömeges megjelenés pedig a harmadik negyedévben várható. A megjelent információkat azonban az AMD hivatalosan nem kommentálta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TothLaci #19
    Van nekem Abit BD7-II-es alaplapom, 256/133-as memóriám, egy egyszerű 160 GB-os vinyóm, ami nem támogatja a SATA-t, Celeron 2200 Mhz procin, és van egy GF 6600 GT videókártyám. De a rohadt életbe (elnézést), szinte ha 64 Bit-es gépet szeretnék, akkor memóriát, hdd-t, alaplapot, procit is ki kéne ahoz cserélni, de még jöhetnek a meglepetések, szinte már majdnem ott vagyunk egy komplett gépnél. Ez nagy öröm, várhattam volna akkoriban legalább egy félévet az alaplap, memória vásárlásával. Ezek nagyon egyszerű modulok, és most kapásból 80.000 Ft-ot rá kéne költenem. Szóval most nagyon örülök, de fogalmam nincs, hogy honnan fogom ezt megfizetni.
  • Athlon64 #18
    Nekem az AMD-be csak egy dolog nem tetszet nagyon és az a dobozos verziós procik doboza.
    Viszont ezek az Athlon64-ek már rendes dobozben vannak és nem abban a műanyagban...

    AMD Athlon 2500+, 512Mb DDR400, Biostar M7VIT Grand, 80+120Gb HDD, Ati Radeon 9600 128Mb, LG DVD-ROM, LG DVD-RW, TV kari, SB live ...
  • Pheel #17
    Oké mester, látom te vagy itt az Agy...
  • dez #16
    (Mármint órajelemelésre gondolok.)
  • dez #15
    Előző Prohardweres tesztben kb. annyit gyorsult a P4 ennyi emeléstől, mint amennyivel a 3800+ a 3400+-hoz képest...

    BTW, náhány helyen lassabb, néhány helyen viszont gyorsabb a P4, de az az érzésem, inkább attól gyorsabb, hogy néhány programban úgy használják az SSE-t, vagy inkább SSE2-t, hogy nem az utasításkészlet jelzőbiteket nézik, hanem ha Intel P4 a proci, akkor használják őket, mert sokáig nem volt SSE, ill. Opteronig, stb. SSE2 AMD-ben. (Az AMD64 utasításkészletet meg nem nagyon használják még, pedig az is gyorsíthat a számítási műveleteken is.)
  • arty #14
    latom nem vagy kepes elszakadni az orajelfuggosegedtol :) ird le buntibol szazszor:

    "egy processzor sebessege nem csak az orajeltol fugg"

    most pedig ulj le, ez egyes, pistike!
  • Mat #13
    AMD Rulez! Bármit mond bárki, az AMD teljesen elkeni az Intelt. Az a nyomába sem ér az AMD nek. Persze vannak nekik is jó stuffuk, de akkor is. Szal AMD 4ever. Jha és még vmi. Ugye mindenki ezen aggódik, hogy az AMD-k mennyire melegednek. ÉS??!! Van rajta egy jó hűtő és semmi baja nem lesz! Oan 65-70 fokig nem is kell aggódnunk. Utána majd lehet. :) De erre nem lesz ugye példa! :)
  • Yv@n #12
    "...2400 MHz-en is rohadtul melegednek a magok ..."

    Igen, de a procimag legnagyobb részét a cache teszi ki, most azt növelik, de az is fossa a hőt magából.
  • Punkerwork #11
    hát persze ez a lényeg
  • Pheel #10
    Nem vettem be ennyire, sőt szerintem nem is láttam Intel reklámot az elmúlt évben, de azért nekem gyanús, hogy pl 400+ MHz-et jelent a cache duplázása. 3400-3800@2400

    Szerintem azért nem mennek feljebb, mert már 2400 MHz-en is rohadtul melegednek a magok (tapasztalat) és hiába a kisebb csíkszélesség, marad minden a régiben.

    Persze az Intel is zsákutcában van a Netburst cuccaival. :(