Spencer

Kezdetben hiány lesz az új AMD Athlon 64 chipekből

Különböző források tudni vélik, hogy az Advanced Micro Devices (AMD) az idei esztendő második, illetve harmadik negyedévében még meglehetősen kevés Socket 939 tokozású új Athlon 64 processzort fog leszállítani partnerei részére.

A sunnyvale-i székhelyű (Kalifornia) chipgyártó várakozások szerint május végén, egész pontosan május 25-én jelenti majd be legújabb, immár Socket 939 tokozással rendelkező processzorait. Korábban számos olyan optimista vélekedést lehetett hallani, mely szerint az AMD lényegében már a bejelentéssel egy időben képes lesz nagy mennyiségű Socket 939-es chip szállítására, most azonban egyre több helyről lehet olyan pletykákat hallani, hogy a vállalat a kezdeti időkben csak korlátozott számban lesz képes ilyen processzorokat piacra dobni. AMD-hez közeli források tudni vélik, hogy a chipgyártó a második negyedévben mindössze 50 ezer darab Socket 939 tokozású Athlon 64, illetve Athlon 64 FX processzort fog legyártani, miközben az ugyanebben az időszakban leszállított Socket 754-es AMD chipek darabszáma meghaladja majd a 700 ezret is.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a 939 tűs új Athlon 64 chipekben 512 kB méretű másodszintű gyorsítótár kap helyet, vagyis fele akkora, mint a jelenleg forgalomban lévő 754 tűs Athlon 64 processzorokban. A kisebb L2 cache-ből eredendő teljesítmény csökkenést hivatott ellensúlyozni a kétcsatornás memóriakontroller. Mint ismeretes, a jelenlegi Athlon 64 chipek memóriavezérlője csak egycsatornás működésre képes. Az abszolút high-end kategóriás, jelenleg is kétcsatornás memóriakontrollerrel szerelt Athlon 64 FX processzorok másodszintű gyorsítótárának mérete az új tokozásra történő átállást követően sem csökken, hanem marad 1 MB-os.

Az AMD azt tervezi, hogy idővel szépen lassan kivonja a piacról a 754 tűs Athlon 64 processzorokat, ezzel párhuzamosan pedig felfuttatja a 939 tűs új chipek gyártását. Mindezt jól szemlélteti, hogy a chipgyártó 2005 első negyedévében már több mint 1,2 millió Socket 939-es, és csak 250 ezer Socket 754-es processzort kíván forgalomba hozni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • arty #10
    szamtechben az arak hosszutavon (negyed-/felevek) lefele mennek ... igy van ez az a64el is ... ld. nagyker 47+fa mar az a64 3000+ !
  • shim #8
    kirah, kösz. remélem nm nagyon fog felmenni az ára nyáron mert akkor ilyet veszek.
  • arty #7
    939
  • shim #6
    emelkedni fognak az árak :(

    melyik a gyorsabb most? a 754 v 939 tűs változat?
  • Palleon_munka #2
    Egyetértek. Most ha megveszem a 754-es alaplapot és procit, akkor vagy kibaszom majd, vagy várok 2 évet hogy "bejöjjön" az ára.