SG.hu·

Hatályon kívül helyezték az amerikai online pornográfia elleni törvényt

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága hatálytalanította az USA online pornográfia elleni jogszabályát. A törvény elvileg arra volt hivatott, hogy megvédje a gyerekeket a világhálón felelhető pornográf tartalmú oldalaktól, képektől és videóktól.

Az ügyben eljáró bíró megerősítette a bíróság döntéséről szóló híreket. Az ítéletre azért került sor, mert az amerikai legfelsőbb bíróság szerint a törvény ellentétes a szabad vélemény-nyilvánításról szóló alkotmányos alapelvekkel. A testület felkért egy másik bíróságot, hogy újra vizsgálja meg a jogszabályt, ugyanis a legfelsőbb bíróság álláspontja szerint ha ugyanezt, vagyis a pornográf tartalmakhoz való hozzáférést akadályozni lehet már meglévő technológiákkal is, akkor nem kell egy olyan törvény, ami viszont korlátozza a felnőttek jogait.

Az 1998-ban megszületett jogszabály érdekessége hogy habár magas és komoly büntetéseket helyezett kilátásba azoknak, akik olyan porográf anyagokat helyeznek el az interneten amelyekhez a fiatalok is könnyen hozzáférhetnek, soha nem lépett hatályba. A gyerekekre károsnak minősített anyagok terjesztése, illetve elérhetővé tétele akár 50 ezer dolláros pénzbüntetéssel is sújtható lett volna, a felnőtteknek pedig külön hozzáférési kódokat kellett volna kiváltaniuk, hogy megtekinthessék az online pornóoldalakat.

A jogszabály ellen a különböző művészek és az online könyvkereskedők nevében az ACLU polgárjogi csoport tiltakozott. Véleményük szerint ugyanis senki sem büntethető azért, mert olyan anyagot terjeszt a világhálón, amely nem tiltott. Mindenesetre a lassan immár 6 esztendeje húzódó ügy végére most - ha átmenetileg is - az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága tett pontot és hatályon kívül helyezte - biztos, ami biztos alapon - a soha hatályba nem lépett törvényt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© [HUN]PAStheLoD2004. 07. 03.. 10:18||#24
jah :]]
hisz a kommunikáció 90 % non-verbális .. gondolom az írottra is fennáll valamilyen arány 😊)
© AtisH2004. 07. 03.. 01:48||#23
Már a képekbõl is tudnak olvasni.
© [HUN]PAStheLoD2004. 07. 02.. 11:20||#22
nem is tudnak még olvasni 😄DDDDDDd
© Darth Sith2004. 07. 02.. 01:07||#21
és milyen igazad van. Lassan többet fog tudni egy 10 éves gyerek a sexrõl, mint egy átlag felnõtt. És azé ez kezd eldúrvulni. vaze, vmelyik nap láttam kb 3-4 nyolc éves kiscsákót ülni a parkban egy padon, és tutti-fruttit olvasgattak...
© AtisH2004. 07. 01.. 22:34||#20
A 9 éves lányom többet tud már a szexrõl, mint ahogy azt egyesek gondolnák, pedig nem netezik. Elég sok infó jön át az elkorcsosult kereskedelmi tv-k kritikán aluli napközbeni mûsoraikból. Na meg az iskolában sem a szentírásról beszélgetnek a gyerekek... Valahogy el kéne már fogadni, vagy meg lehetne érteni egyeseknek, hogy a mai felgyorsult világban (amelyrõl a kormányok, a múltik nagyban tehetnek) jó pár évvel korábban érnek a gyerekek. Önmagában a szülõi erõfeszítések felérnek egy szélmalomharccal.
Ez mondjuk csak az én tapasztalatom és véleményem.
© _Vegeta_2004. 07. 01.. 21:44||#19
Egy 10-12eves gyereknek semmi koze a sexhez, nem is szabadna tudnia h miaz.
© [HUN]PAStheLoD2004. 07. 01.. 20:49||#18
áz
© [HUN]PAStheLoD2004. 07. 01.. 20:47||#17
usa power 😄

a néger kiscsajoknak net se kell hogy tizeniksz évesen legyen az elsõ abortusz/gyerek
© Shadow_THH2004. 07. 01.. 15:38||#16
léteznek ilyen oldalak, amik kizárólag gyerekek részére készültek és az ott lévõ linkek közt csak az õ korosztályukat célzó weboldalak találhatóak. ebbe igen nagy pénz van persze, és nyugatabbra elõszeretettel használják úgyhogy tényleg baromság igy felkapniuk a vizet
© Shadow_THH2004. 07. 01.. 15:36||#15
ejj ejj pont azt akarják korlátozni az amcsik, aminek a legnagyobb szerepe volt a világháló növekedésében? 😉