SG.hu·

A Playboy nem ellenségként kezeli az internetes felhasználókat

Több ezer olyan internetes oldalt üzemeltetnek világszerte, melyek a Playboy magazin képeit teszik közkinccsé, természetesen teljesen ingyen, azonban ez érdekes módon nem zavarja a lap készítőit.

"Ez nem más, mint direkt marketing, méghozzá a legjobb fajtából való" - vélekedik Randy Nicolau, a Playboy.com-ot üzemeltető cég elnöke. Nicolau szerint a hanglemezkiadók pereskedjenek csak az online fájlcsere szolgáltatások üzemeltetőivel és használóival, a hollywoodi filmstúdiók pedig nyugodtan vegyék betű szerint szigorúan a törvényeket, a Playboy viszont nem kívánja ezt az utat járni, a férfimagazin ugyanis az internetes felhasználókra nem mint ellenségekre, hanem sokkal inkább mint partnerekre kíván tekinteni. Nicolau elmondta, hogy a Playboy a kisebb-nagyobb site-ok számára örömmel bocsát rendelkezésre fotókat, cserébe pedig csak annyit kér, hogy azok felhívják a látogatók figyelmét a Playboy.com-ra.

Mint ismeretes, az amerikai hanglemezkiadókat magába tömörítő RIAA mostanság mindent megtesz annak érdekében, hogy visszaszorítsa az internetes kalózkodást. A szövetség egészen a közelmúltig csak a fájlcsere szolgáltatásokat üzemeltető cégeket fogta perbe, az utóbbi időkben azonban már az egyéni felhasználók ellen is tömeges pereket indított. Az RIAA vezetői úgy vélekednek, hogy a kalózok ellen csak drákói szigorral lehet hatékonyan fellépni, melynek ékes bizonyítéka, hogy az RIAA keményebb fellépése óta jelentős mértékben visszaesett a fájlcsere szolgáltatások forgalma. Legalábbis az RIAA szerint, mert egyes független elemzőcégek felmérései szerint a P2P (Peer to Peer) rendszerek forgalma a közelmúltban semmivel sem csökkent.

A Playboy vezetői úgy vélekednek, hogy az új technológiákra nem haragudni kell, hanem sokkal inkább együtt kell tudni élni velük, illetve ki kell használni a bennük rejlő lehetőségeket. Nicolau elmondta, hogy a Playboy.com forgalma 2002-ben 74 százalékkal, 2003-ban pedig mintegy 60 százalékkal növekedett. A Playboy.com egyébként minden egyes hozzá irányított új előfizető után 25 dollárt fizet a kisebb-nagyobb website-ok üzemeltetőinek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© irkab1rka2005. 08. 20.. 18:31||#16
De azt ne feledjétek, Hollywoodban a film a termék, és nem mernek helyet adni a reklámnak, mig a Playboynál a reklám a termék, amit cikkekkel és fotókkal kell köríteni. Más termék, más stratégia, ahogy mondják...
© irkab1rka2005. 08. 20.. 18:29||#15
Még azt is elérték (a magatartásukkal), hogy itt is legyen róluk egy cikk.

És ahogy olvasom a véleményeteket, nem látok benne semmi kivetnivalót, hogy én is idenyögjem, hogy ja, ez a legjobb életmódmagazin 😊 Csak ne lennének annyira egyformák benne a fotók megvilágítási szempontból.
© Darth Sith2004. 02. 10.. 21:14||#14
playboy -t mindig is bírtam, de ezek után még jobban tetszik ez az újság. 😊
© gz82004. 02. 10.. 19:31||#13
Nekem annyira nem tetszik. Megvan az a bizonyos playmate-gyûjtemény (a 60-as évektõl), de úgy 92-93-tól már csak szíjjel retusált bõrû nõstényeket látni.

Az elképzelés viszont tagadhatatlanul életképesebb, mint a mostani árképzési politika 😊
© [HUN]PAStheLoD2004. 02. 10.. 14:11||#11
ehh.. playboy jó kis magazin akárhogy is :]
© Mike2004. 02. 10.. 10:42||#10
nézd meg USA-ban mennyi egy átlagfilm

20 USD alatt
© GABOR162004. 02. 10.. 08:30||#9
:-)))
© Csatti2004. 02. 10.. 08:25||#8
😊
© RelakS2004. 02. 10.. 07:32||#7
Lehet, hogy ha hálivúd is a filmkészítéssel törõdne, és nem azzal, hogy hogyan lehet minél nehezebbé tenni a dvdmásolást, akkor 1: Jobb filmek keletkeznének 2: olcsóbb lenne a dvd->többen megvennék. 3: letöltöm a másolt dvd-t, megnézem, ha jó, és nem kérik el a csillagokat érte, akkor MEGVESZEM!
© Mike at home2004. 02. 10.. 02:57||#6
ezek szerint a playboy-nal fut a szeker, es nincs forgalom es nyeresegcsokkenes, amit a masokra kellene kenni