SG.hu·

Az Egyesült Államok lép az internetes pornó ellen

Az amerikai Képviselőház elsöprő többséggel megszavazta azt a törvénytervezetet, amely megtiltaná a szexoldalak félrevezető domain nevek alatti elhelyezését, illetve a számítógéppel összemesterkélt gyermekpornó anyagokat.

Az új törvénytervezet szerint 2 - 4 év börtönbüntetéssel, valamint pénzbírsággal súlytható az, aki egy ártatlannak látszó domain nevet arra használ fel, hogy szexoldalának forgalmát növelje. A törvénytervezet másik pontja azon pornográf anyagok létrehozását, illetve közzétételét tiltja meg, amelyekbe a készítők gyerekek fényképét montírozzák, illetve gyerekeket ábrázoló rajzokat illesztenek. Tavaly egyébként egyszer már elbukott egy olyan tervezet, amely törvénytelennek nyilvánította volna a számítógéppel készített, kiskorúakat, illetve gyerekeket ábrázoló meztelen képeket.

A korábbi tervezet módosítását követően az amerikai képviselőház 410 igen, illetve 14 nem szavazattal elfogadta a törvényt.

"Az Internet felhasználható arra, hogy megtévessze, és nem nekik való képek és egyéb anyagok megtekintésére vegye rá a gyermekeket" - mondta Mike Pence képviselő, aki a tervezet módosításait elvégezte. "Ezek a weboldalak tisztességesnek hangzó domain neveket használnak arra, hogy pornográf oldalak megtekintésére vegyék rá a gyerekeket. Gondoljon csak bele, hogy gyermeke meglátogat egy olyan weboldalt, amelynek domain neve valamilyen oktatási-, illetve gyerekek érdeklődési körébe tartozó tartalmat sugall, miközben szexképeket tartalmaz" - tette hozzá a képviselő.

A törvény eredetileg elsősorban egy olyan "Amber Alert" hálózat létrehozásáról szólt volna, amely lehetővé tenné a gyermekrablásos esetek jelentését. Miután azonban az eredeti tervezet a Képviselőház mérsékelt ellenállásába ütközött, a készülőben lévő törvény egy átfogóbb, a kiszabható büntetésekről is rendelkező, valamint egyes, szexturizmussal kapcsolatos kérdéseket is magába foglaló törvénycsomag részévé vált.

"Örülök, hogy a Képviselőház még ma cselekedett annak érdekében, hogy az Amber Alert hálózat működése, és az egész nemzetre kiterjedő, későbbi bővítése biztosítva legyen" - mondta George W. Bush amerikai elnök a szavazást követően. "Alig várom, hogy a tervezet az íróasztalomra kerüljön, és aláírásom után hatályba lépjen."

Mielőtt azonban a tervezet Bush elnök elé kerülhetne, még a Szenátusnak is el kell fogadnia. A Szenátus korábban már elfogadta az eredeti tervezetet, a módosított változatról azonban ismét döntenie kell.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© b2003. 03. 30.. 03:44||#11
a frigid pártkatonák még ott ülnek és suttogó propagandáznak. 😊
© gz82003. 03. 29.. 22:25||#9
Bakker, inkább a spam ellen lépnének!
© Munch2003. 03. 29.. 12:28||#8
És ez mért gond? Ovoda kiscsoportjába még nem néztem pornót, mégis beszóltam a csajoknak, hogy mutatsd a nunid. :-DDDD
Ez azért olyan nevetséges... Majdnem olyan, mint a warez.
Ha megszüntetnék mindkettõt, mire használnánk a netet???? Fizetni flash playerért, meg ilyenek?
Mer már lassan ott vagyunk... :-/
© [HUN]PAStheLoD2003. 03. 29.. 09:35||#6
nem csak dagatak és õk ("már") egyszerûen nem képeesk rá! És amit nem ismernek attól félnek és azt elpusztítják!
© Munch2003. 03. 29.. 08:40||#5
"az amerikai képviselõház 410 igen, illetve 14 nem szavazattal elfogadta a törvényt."
EZEK BUZIK???????
© Munch2003. 03. 29.. 08:39||#4
Jaja! Inkább a sok kiba játékfüggõ szart szüntetnék meg. Pornó az kell!!! Már így is tiszta degenerált játékfüggõ a tizenévesek fele, nem majd még megszüntetik a pornót... ezek nem normálisak!
© b2003. 03. 29.. 05:37||#3
miért mondod ezt? az igazmagyar, nagy magyar asszony, polgári és nemzeti, valamint enyhén szélsõbe csusszanó körmendi-ékes judit szerint a "mosd meg a punimat" kifejezés szexuálisan aberrált, undorító és visszataszító, amiért az egész rtlklúbot deportálni és sárga körrel megbélyegezni parancsolt.
© zippofcy2003. 03. 29.. 04:57||#2
Melyik amcsi elnok is mondta?: "Aki biztonsaga erdekeben lemond szabadsagarol nem erdemli meg egyiket sem" Nem ez a mostani majom, holtbiztos. 😊 Kulonben is: csak az alulmuvelt es tultaplalt amerikaiak szerint karos a gyerekekre ha latnak nehany pornokepet. Szerintem meg inkabb az a karos ha allandoan a gyilkolaszast meg az eroszakot latjak. Talan mikor felnonek a latottakat utanozva lelovik a baratnojuket ahelyett hogy megb@sznak 😊 De az alszent amcsik megkaptak a buntetesuket: annyi naluk a gyilkossag mint sehol mashol a vilagon. Kiveve persze a haborus ovezeteket 😊 En a nemi aktust is betiltanam az USAban 60 ev alatt, legalabb kipusztulna a vilag leghulyebb es legeroszakosabb nemzete 😊 Senkinek nem hianyozna. PONT. RAADASUL KOVEREK IS MINT A DISZNOK !!! Vagohidra veluk! 😊
ui: amelyik nem kover az csak azert nem az mert anorexias 😊