Gyurkity Péter

Új tesztprogrammal mérnék a szuperszámítógépek teljesítményét

A szuperszámítógépek Top500-as listája - amely eddig egyetlen teszt eredményein alapult - jelentős változásokon mehet keresztül, bár a tervnek máris komoly ellenzéke van.

A szervező cégek egyike a Linpack kizárólagos alkalmazása helyett több különböző teszt segítségével állítaná fel a szuperszámítógépek rangsorát. "Hosszú ideje nyilvánvaló volt mindannyiunk számára, hogy több különböző tesztre is szükség van a Linpacken kívül. Egyetlen szám nem tükrözi egy számítógép teljesítményét" - nyilatkozta Jack Dongarra, a Tennessee Egyetem professzora, aki annak idején segédkezett a Linpack létrehozásában, és most új mérőszoftverek fejlesztésében vesz részt.

Ez a szemléletváltás az asztali számítógépek terén - ahol a processzor sebességének 20 százalékos emelése általában nem eredményez hasonló növekedést a számítógép összteljesítményében - már korábban megindult. Az AMD 2002-ben vetette el a gigahertz-alapú modellszámozást, míg az Intel tavasszal döntött hasonlóképpen.


A DARPA (Defense Advanced Research Projects Agency) által finanszírozott programot az Egyesült Államok kormánya indította el két évvel ezelőtt, amikor az "Earth Simulator" nevű japán szuperszámítógép állt a Top500 élére. Az új koncepció részeként az IBM, a Cray és a Sun Microsystems jelentős állami támogatásban részesült annak érdekében, hogy még az évtized vége előtt kifejlesszék a szuperszámítógépek új generációját.

Míg a Linpack elsősorban algebrai számításokra koncentrál, a kormányzat által támogatott "HPC Challenge Benchmark" összesen hét különböző tesztből áll, amelyek mérik a memória, a processzorok közötti kommunikáció, valamint a hálózat sebességét. Dongarra elmondása szerint a HPC - egyelőre - nem veszi át teljesen a Linpack szerepét. A több évtizedes múltra visszatekintő alkalmazás ugyanis kiváló összehasonlítási alapot nyújt akár a szuperszámítógépek korábbi generációival, akár a HPC-vel szemben.

A Top500 rangsor legfrissebb kiadását a jövőhét elején hozzák nyilvánosságra, a Heidelbergben tartott Nemzetközi Szuperszámítógép Konferencián.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Benedekco #7
    ocsmány dolgok ezek!
  • Devla #6
    Az lesz majd vicces, mikor a szuperszamitogepeket is elkezdik majd optimalizalni a tesztprogramra. Vagy forditva, megfelelo vastagsagu boritekokkal osztonozve.
  • [HUN]PAStheLoD #5
    loál :D
  • Mice #4
    :) de akkor még mindig kitalálhatnak egy harmadik m$ alapu tesztprogit ami csak a japcsi procikon fagy meg:)
  • [HUN]PAStheLoD #3
    azért sokat számít hogy mivel meg hogyan mérik ..
  • Cat #1
    értem
    szal amerika lemaradt japán mögött, ezért most egy uj tesztprogramot hoznak létre, hogy visszaszerezzék az elsőséget
    világos :)