Rónai György

Megvalósult az első "Grid" szuperszámítógép összeköttetés

Most először, amerikai és angol szuperszámítógépeket kötöttek össze, hogy óriási léptékű tudományos kísérletekben segédkezzenek. A múlt heti Supercomputing 2003 konferencia alatt a British Telecom optikai kapcsolatát kihasználva kapcsolódtak össze a gépek, hogy komplex Boltzmann számításokat végezzenek.

Ilyen, vagy ehhez hasonló összeköttetésre még nem volt példa, főleg 72 óra lezajlása alatt. Az úgynevezett "Grid"-ek úgy aránylanak a szuperszámítógépekhez, mint az internet a dokumentumainkhoz. Szuperszámítógépek ezreit kapcsolhatják össze így, hogy nagyobb, bonyolultabb számításokat végezhessenek. Ilyen nagy teljesítményű számítógépek internetes összeköttetése révén a tudósok sokkal nagyobb folyamatokba nyerhetnek betekintést.

Valójában azonban a "Grid" kifejezés többeket zavar, illetve nincsenek egészen tisztában azzal, hogy mit is takar. Ezt a kifejezést ugyanis más, összeköttetésben álló rendszerekre is alkalmazzák, ilyen például a SETI otthoni gépeket összekötő projektje, amely keretében az otthoni felhasználóknak osztják szét a számítási feladatokat a földönkívüli jelek után kutatva. Több tudós szerint azonban valójában szuperszámítógépek összeköttetése lenne a megoldás az igazán komoly céloknál.

A Boltzmann eljárás például egy rendkívül erőforrás igényes számítás. Ilyen szimulációkat, amelyek önregenerációt, vagy folyadék-áramlatokat elemeznek nem lenne célszerű egyszerű otthoni gépeken futtatni, hiszen nincs elég rendelkezésre álló memória sem, és a feldolgozási idő és iszonyúan hosszú lenne. Ennek érdekében jött létre most ez a "TeraGyroid" nevű kísérlet, amely a "e-Science"-t bevezető "RealityGrid" projekt keretében működik, és az angol EPSRC (Engineering and Physical Sciences Research Council), valamint az amerikai NSF (National Science Foundation) alapította meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]PAStheLoD #2
    jah nálam is van grid... amikor összekötöm a 2 gépet és az is úgy aránylik a nethez mint egy dokumentum :))
  • Darth Sith #1
    ez tetszik. :)