Berta Sándor

2005 után érkezik a DVD utódja

Ugyan az még korántsem dőlt el, hogy a Sony által kifejlesztett Blu-ray vagy a DVD Forum által preferált HD-DVD szabvány nyeri meg a párharcot, de az optikai adattárolók gyártói már készülnek az átállásra.

Már most látszik, hogy sikerült elbizonytalanítani újra a piacot, nem csak a felhasználók, de a gyártók tekintetében is. A hagyományos DVD-lemezeknél választhatunk a mínuszos és a pluszos korongok között, és ott van még a DVD-RAM is. Egyik sem kompatibilis a másikkal, és csak mostanában kezdenek elterjedni a fogyasztók körében is azok a készülékek, amelyek mindet képesek lejátszani.

A helyzet a jövőben sem lesz jobb, hisz a bizonytalanság miatt a gyártók egyik technológia mellett sem kötelezik el magukat, hanem a dilemmát úgy próbálják megoldani, hogy mindkét szabványú lemezeket szerepeltetni fogják termékskálájukon. A néhány nappal ezelőtt véget ért tajvani Computex kiállításon ennek megfelelően a Ritek, a ProDisc és a CMC Magnetics már be is mutatta az első lemezek prototípusait. A Ritek egyik szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a laboratóriumukban már lezárták a HD DVD-lemezek technológiai fejlesztését, a Toshiba és a Nec pedig az elkészült termékek minőségét ellenőrzi. Maguk a hardvereszközök 2005 közepén kerülnek a piacra, addigra a Ritek készen akar állni a megfelelő diszkekkel. A Blu-ray korongok esetében azonban még nem ilyen jó a helyzet, ám hamarosan azokból is elkészülnek az első prototípusok.

Klikk ide! Klikk ide!
25 GB-os OPTODISC Blu-ray és 20 GB-os RITEK HD DVD korongok

Klikk ide! Klikk ide!
PRODISC HD DVD és OPTODISC HD DVD

A ProDisc némileg előrébb tart, ezt bizonyítja, hogy már mind a két formátumú lemezeket ki tudta állítani Tajvanon. A vállalat tervei szerint 2005 elején megkezdődhet előbb a Blu-ray, majd 2005 közepén a HD DVD-korongok gyártása is. Amint azt a cég egyik szóvivője elmondta, nem okoz számukra nagy problémát átállítani a gyártósorokat a DVD-lemezek készítéséről a HD DVD-korongokéra. A Blu-ray lemezek gyártása azonban ennél jóval nagyobb feladatot jelentenek, és mindez azt jelenti, hogy ez utóbbiak akár 20 százalékkal is többe kerülhetnek majd a HD DVD-s társaiknál.

A Blu-ray Disc Association (BDA) nevű szövetséget a Sony és további tizenkét vállalat alapította, hogy minél nagyobb támogatást nyújtsanak ennek a szabványnak a DVD Forum "gyermekével", a HD-DVD-vel szemben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Praetor #58
    Igen, de minden technológiának van gyerekkora. A CDknél is rengeteg megbízhatósági és kompatibilitási gond volt. Még 2 évvel ezelőtt is hozott egy srác nekem egy stóc nyers CD-t, hogy az ő írója se írni, se olvasni sem tudja (utólag kiderült). Pedig Samsung CDk voltak.

    Az, hogy most már nem sok gond van a CD-vel, az azért van, mert lassan 2 évtizedes technika.
    Szal természetesek ezek a problémák. Idővel megoldódnak.
  • Praetor #55
    Igen, de az adatok folyamatos növekedésével járó tárolási problémákat nem oldja meg.

    Speciel engem csak az érdekel hogy mennyi adat fér fel a korongra és nem az, hogy milyen formátumú videót tesz rá a DreamWorks...

    Az asztali lejátszók sem érdekelnek, mivel mindent számítógépen intézek.

    És a számítástechnikusok is elsősorban a kapacitás alapján döntenek adatarchiváláshoz. Mikor a CD bejött, a számitástechnikusok 90% elsősorban sem azért vett CD írót, mert a legújabb zeneCDket akarta másolni. 1 év alatt alig írtam magamnak pár zene CD-t. Ellenben igen sok adatot nyomtam fel a korongokra.
    Ilyen szempontból az a kérdés, hogy egy rarba csomagolt 25GB-os könyvtár hogy fog felférni egy 15GB-os korongra, ami csak 16%-al olcsóbb a 25GB-oshoz képest. ;)
  • Praetor #53
    Hja, én sem értettem, hogy a különböző kódolások hogy jönnek ide.
    Az hogy a DVD fórum és a Sony hogy s mint találja ezt ki, az szerintem részletkérdés.

    A mi szempontunkból a lemez mérete és a megbízhatóság számít.

    Amint 50e Ft alatt lesz a BR író és a korong 2e Ft alatt lesz, én beruházok rá.
  • Praetor #52
    Azért ne vegyél mérget rá... ;)
  • TeszteloPontHu #51
    Ez nem csak a DIVX-re igaz, hasonlóan működik az MPEG-1, az MPEG-2 és még rengeteg más kódolás. A lényeg a bitráta: ha túl alacsony, akkor egyszerűen a gyors mozgásnál a rengeteg adat nem fér el azon a bitmennyiségen, ergó el kell mosni a képet. Persze nem csak a bitrátától függ a dolog, sokat számít a többmenetes kódolás is.
  • arty #50
    punker, blueray: hogy jon ide a hdtv/ill a hordozo kepe ?

    az optikai adattarolorol beszelgetunk :) az h melyiken milyen kodolassal mit nezhetunk, az most nem tema :)
  • Punker #49
    HD-DVD nyert : http://www.sg.hu/cikk.php?cid=32619&
  • bandia #46
    Fú, ez nagyon tű...durva..csak megfizethetetlen egyenlőre:(
  • bandia #44
    Lenne egy kérdésem:) Lhet hogy még el vagyok maradva, de most készülök végre egy DVD írót beszerezni...Azt hallottam elég sérülékenyek a lemezek...Állandóan teli van a vinyóm, szóval jó lenne az adatokat arra mentenem, csak nem tudom mennyire biztos...fürödtetek már be vele? Köszi
  • BC #42
    EEEEEEEZ KUVA NAGY. 25 GIGAbyte. ááállat. kisebbik gépünkben 20GB s a winyó :) nos ennyi dolog egy DVD re ráfér az szép. nemsemmi