SG.hu

Magyarország aláírta az állampolgári szolgáltatások technológiai fejlesztéséről szóló nyilatkozatot

Az Athénban rendezett XIV. Információtechnológiai Világkongresszus zárónapján 17 ország, köztük Magyarország képviselője aláírta az állampolgári szolgáltatások technológiai fejlesztéséről szóló nyilatkozatot, amelyet a magyar kormány nevében dr. Dedinszky Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal Elektronikus Kormányzat Központ főigazgató-helyettese írta alá.

A nyilatkozat célja az elektronikus kormányzati szolgáltatások fokozott mértékű fejlesztése és széleskörű elterjesztése a közigazgatási ügyintézésben. Az e-kormányzati szolgáltatások bővítése, új formáinak meghonosítása a közigazgatási ügyek egyszerűbb és gyorsabb intézését, a kormányzati munka átláthatóságát, a közvetlen állampolgári vélemény nyilvánítás lehetőségét, s ezen keresztül az e-demokrácia bővítését eredményezi.

A kétévente, immár 14. alkalommal rendezett Információtechnológiai Világkongresszust (WCIT 2004) résztvevőinek összetétele, és nemzetközi jelentősége alapján az infokommunikációs technológia (ICT) terén a davosi világgazdasági fórumhoz hasonlítják. Az idei rendezvényen az infokommunikációs vezetők, fejlesztők, tudósok, beruházók, multinacionális cégek és a kormányok képviselői közül 40 országból mintegy kétezren vettek részt. A kormányokat az e-kormányzati területért felelős legfelső szintű vezetők, miniszterek, államtitkárok, kormányzati CIO-k (Chief Information Officer: Vezető Információs Tisztviselő) képviselték. A mostani rendezvény középpontjában az Internet alkalmazása állt, amely egyre inkább előtérbe kerül az üzleti és a hivatali alkalmazásokban. A kongresszus jelszava: "A jövő már itt van" (The future is now) volt.

Az elhangzott 54 előadás - a telekommunikáció, az információtechnológia és az e-kormányzat / e-demokrácia köré csoportosítva - mindegyike arra a kérdésre kereste a választ, hogy az infokommunikáció fejlődése milyen módon járulhat hozzá az új típusú demokrácia - az e-demokrácia - szélesedéséhez.

A zárónyilatkozat hangsúlyozza az adminisztrációs eljárásmódok egyszerűsítésének, online módon történő lebonyolításának, az állampolgárok és a vállalkozók igényeivel való összehangolásának, az erőforrások költséghatékony felhasználásának fontosságát. Kinyilvánítja azt a szándékot, hogy a nyilvános párbeszédben és konzultációban való demokratikus részvétel új formái számára az alkalmazásokhoz való hozzáférés megkönnyítése által új lehetőségeket kell teremteni. A kormányzati politikát mind globális, mind nemzeti szinten azon teljesítmény alapján kell értékelni, amellyel hozzájárul ahhoz, hogy a kormányzati rendszer még teljesebb körű, többelvű és elérhetőbb legyen. Az elektronikus kormányzat és az elektronikus demokrácia előnyei megvalósulása két fontos pillérének a nemzetközi együttműködés és a legjobb gyakorlatok elterjesztése tekinthető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Praetor #1
    Magyarország ehhez ért. Nyilatkozatokat aláirni. Borzasztóan kiváncsi vagyok, hogy a közigazgatásban mikor lesz valami hatékony előrehaladás ezen a téren.

    Elég, ha csak arra nézek, hogy a hivatalos uniós oldalak sincsenek még leforditva magyar nyelvre, csomó helyen a link mögött angolul van a tartalom... Pfff
    (érdekes, hogy más államok azért ezt is fontosnak tartják, és rendesen megcsinálták)