Rónai György

Jövő hónapban jelennek meg a Sony kéklézeres lemezei

A Sony Electronics a jövő hónapban kezdi meg a kéklézer alapú Professional Disk for DATA (ProDATA) adattárolóinak forgalmazását, amelyek egy lemezen 23GB adat tárolását teszik lehetővé.

Három meghajtó modell lesz elérhető ezekhez, egy belső, és egy külső SCSI, valamint egy USB interfészes. A cég szerint az eszközök 11 MB/s olvasási, és 9 MB/s írási sebességre képesek, amely rekordnak számít az optikai adattárolók terén. Lesz olyan meghajtó, amely egyszeri, és olyan, ami újraírásra is képes. Áruk 3000-től 3300 dollárig fog terjedni.




Legfelül a belső, alatta a külső meghajtó, legalul pedig a lemez

A Sony új technológiája 405 nm hullámhosszúságú kéklézerre épül, amely jóval nagyobb adatsűrűséget tesz lehetővé a lemezen, mint az eddigi 650 nm-es, a CD és DVD meghajtókban vörös lézer. Minél kisebb ez a hullámhossz, annál több adat irható fel egységnyi területre. Ráadásul a Sony szerint az újfajta ultravékony rögzítőréteg a lemezen csak magában a DVD lemezeknél ötször nagyobb adatsűrűséget tesz lehetővé. A nagyobb adatsűrűséghez az is hozzájárul, hogy az egységek közötti hely az újfajta lemezen már jóval kisebb méretű.

A meghajtókba ráadásul 16MB gyorsítótár kerül, amely csökkenti az esélyét annak, hogy CPU túlterhelés esetén írási hiba keletkezzen. A lemezek vékony kazettaszerű tokban érkeznek majd, amelyek védik őket a külső káros hatásoktól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sniper #34
    De ki hasznalja tokkal? Egy cd taskaba belefer 250, foglal vagy 10edannyi helyet mint tokostul
  • Tetsuo #32
    Ha ez is olyan "biztonságos" lesz mint a CD és a DVD akkor felesleges erőlködni...
  • SwITcHMaN #31
    Hm. :-)

    Igazad van.
  • sniper #29
    Nekem viszont nem teccik a feltegla vastagsag.
  • TeszteloPontHu #28
    Nem igazán értem a számításod. A lézer nem "segít", hanem a réteg elolvasásához szükséges. A DVD-18 pedig kétoldalas lemez. Ez egy oldalon tárol 23 GB-ot.
  • GABOR16 #27
    Ez engem a floppyra emlékeztet.
    De tetszik az ötlet a tok miatt mert így kisebb esélyel sérüldek meg a lemezek :-)
  • SwITcHMaN #26
    Ez a cucc 23GB-os. "Ráadásul a Sony szerint az újfajta ultravékony rögzítőréteg a lemezen csak magában a DVD lemezeknél ötször nagyobb adatsűrűséget tesz lehetővé." Ez 4,5 GB-os DVDnél akkor 22,5, ekkor a lézer 0,5 GB-ot segít... RulZ. De van DVD-18 is, az 17,8 GB, arra már nem igazán áll a képlet, ráadásul annyival nem is nagyobb [ http://www.bibl.u-szeged.hu/inf/segedlet/cd-rom/dvd.htm ,szóljatok, ha nem jól értelmezem...]
  • janos666 #25
    Az őket hol érdekli? Ha minőséget akarsz fizess vagy 2900Ft-t lemezenként ha meg 600Ft-ért kell akkor old meg hogy ne karcolódjon.
  • IMYke2.0.0.0 #23
    De azért elélveznél, ha egy ilyen íród lenne, meg hozzá 20 db ilyen hígfos lemezed...
    Ne égesd magad feleslegesen!

    -----------------------------------------
    .:i2k:. = IMYke2000 - @ - 2004
    -----------------------------------------
  • Mike #22
    szvsz a 23 giga is higfos

    nem méret