Berta Sándor

Az EMI beperelte az Electronic Artsot

A két óriáscég nem akármilyen ügy miatt rúgta össze a port. A lemezkiadó azzal vádolja a játékfejlesztő céget, hogy engedély nélkül használta fel az általa kiadott és forgalmazott zeneszámok és zenei albumok egy részét.

EMI és Electronic Arts. Egyik vállalatot sem kell különösképpen bemutatnunk, hiszen mindkettő óriás a maga nemében és az általa képviselt területen. Előbbi, mint zenei kiadó, utóbbi pedig, mint a világ legnagyobb játékfejlesztő cégeként már bizonyított. A két vállalat eddigi együttműködése szinte probléma mentes volt, éppen ezért robbant szinte bombaként a hír: az EMI feljelentette az Electronic Artsot.

Az EMI szerint az Electronic Arts - többek között - a Madden NFL 2004, a Tiger Woods PGA Tour 2004, valamint az MVP Baseball 2004 nevű játékok esetében használta fel jogtalanul a cég zenéit. Az Electronic Arts az elmúlt esztendőben néhány játékában valóban felhasználta számos ismert zenész és művész kevésbé ismert, exkluzív- és sláger-számait. Közlésük szerint az EMI egyes zeneszámok szövegrészletei miatt jelentette fel őket. A vállalatnál ugyanakkor úgy vélik: az EMI vádjai teljességgel megalapozatlanok, mivel az adott művészek - természetesen a megfelelő licencdíjak ellenében - minden esetben engedélyezték a szövegek felhasználását az Electronic Arts számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HuAn82 #9
    Vagyis b@ssz@ a csőrét, hogy szépen megkerülték.
  • HuAn82 #8
    Lehet, hogy az EA kamuzik de valószinűbb, hogy az EMI-nek kell nagyon a hiányzó szelet a tortából.
  • Cat #6
    mármint az EA állítása szerint... ha olyan egyértelmű lenne a helyzet az EMI nem perelt volna, neki se sikhülye ügyvédei vannak
  • HuAn82 #5
    "az adott művészek - természetesen a megfelelő licencdíjak ellenében - minden esetben engedélyezték a szövegek felhasználását az Electronic Arts számára"

    At EMI ezekután bek@*hatja!
  • [NST]Cifu #4
    A dolog másik fele viszont az, hogy az EA szépen tarol a fent említett játékokkal...

    Szerintem a háttérben az állhat, hogy az EMI amiatt orrolt meg, hogy a háta mögött egyezett meg az EA egyes zenészekkel...
  • ollie #3
    Kész röhej, hogy a zenekiadók mindenhonnan csak pénzt akarnak, pedig így is sokkal többet keresnek 1-1 szám után, mint maga a zeneszerző és az előadó.