Spencer

Csak 2005-ben jelenik meg a Sony PlayStation Portable

A Sony munkatársai szerdán bejelentették, hogy a vállalat vadonatúj hordozható játékgépe a korábbi tervekkel ellentétben csak valamikor a jövő év elején fog megjelenni a kereskedelmi forgalomban, vagyis kényszerűen kihagyja a rendkívül kedvező eladási mutatókkal kecsegtető év végi, karácsonyi időszakot.

A japán székhelyű mamutcég vezetői egy phoenixi meghívásos rendezvényen játékkiadók és kereskedők jelenlétében elmondták, hogy a PlayStation Portable (PSP) megjelenési időpontja az idei esztendő negyedik negyedévéről a jövő év első negyedévére módosul. Amennyiben minden jól megy, a Sony újdonsága a hazai, vagyis japán piacon még idén bemutatkozik, azonban a világ egyéb régióiban élő játékosok karácsonyfája alá biztos nem fog bekerülni a várva várt masina.


A hagyományos játékgépek piacát a PlayStation, majd pedig a PlayStation 2 konzolok révén domináló Sony a PlayStation Portable nevű terméket tavaly nyáron jelentette be. A hivatalos bejelentés kapcsán a hordozható játékgépet a vállalat képviselői, mint a 21. század Walkmanjét emlegették, és azt állították róla, hogy méltó kihívója lesz a hordozható videojátékok piacán immár hosszú évek óta világelső Nintendo Game Boy-nak. A PlayStation Portable főbb jellemzői közé tartozik a fejlett háromdimenziós grafika, a sztereóhangzás, valamint egy újgenerációs optikai adattároló megoldás, melynek segítségével miniatűr diszkeken akár 1,8 GB adat is eltárolható.


Teresa Weaver, a Sony egyik szóvivője elmondta, hogy a PlayStation Portable debütálási időpontját azért tolták el, mert így kívánnak elegendő időt biztosítani a játékfejlesztő cégeknek ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű szoftverrel jelenhessenek meg a piacon. Azt szeretnénk, hogy hordozható játékgépünk piaci bemutatkozásával egy időben már megfelelő számú játékszoftvert lehessen kapni - mondta Weaver. Független szakértők szerint érthető a Sony lépése, azonban a vállalat számára a Nintendóval szemben komoly hátrányt fog jelenteni, hogy a PlayStation Portable idén karácsonykor még nem lesz jelen a kereskedelmi forgalomban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TeszteloPontHu #12
    Csak a pontosság kedvéért: 50e egy PS2, ahogy az Xbox is.
  • Skyline #11
    Ha 7.1-es dolbys akkor valszeg mosolyogva lekezeli az asztali hangcuccokat úgymint házimozirendszerü hangfalak:)
  • Rincewind #7
    Soha nem lesz annyi! Maximum 250-300 dollár, de az is csak az első hónapokban. Erre is igaz, mint minden konzolra, hogy nem a gépen keresnek, hanem a játékokon.
    Na persze itthon drága lesz, de hát itthon még mindig 60 rugó egy PS2, mikor ausztriában már 35-40k-ért megkapod újonnan. :P
  • Csatti #5
    Furcsálom a 7.1-es audiót, meg kicsit kevésnek tűnik a 8mega (fő)memória. Legalábbis a nevéből itélve ez egy hordozható gép lesz, szal az átlag ember nem cipel magán egy komplett házimozi rendszert, vagy legalábbis én még nem találkoztam ilyennel. :) A 8 mega meg azért tűnik kevésnek, mivel a pda-mon már most vannak olyan játékok, amik lazán több memóriát igényelnek alapból, és mégcsak csili vili 3d-s grafikájuk sincsen...
  • rolika #3
    500-600 dollára saccolják...
  • Cat #2
    még csak koncepciótervek vannak a formájára is, nemhogy ára...