Berta Sándor
Németországban nem hódít az elektronikus aláírás
Egyre elfogadottabbá válnak Németországban a digitális azonosító eljárások, mint például az elektronikus aláírás is. Az egyik terület, mi más is lehetne az EMV biztonsági szabványnak megfelelő bankkártyák alkalmazása a pénzintézetekben.
A jövőbeni tervek között szerepel az egészségügyi és a munkakártya bevezetése. Ez a két terület önmagában azt jelenti, hogy mintegy 40 millió állampolgárt kell ellátnia a német államnak 2005 végéig az elektronikus aláírásra felkészített azonosítókkal. Még függőben vagy ugyanakkor a digitális útlevél és személyi igazolvány ügye. Érthető tehát, hogy a Berlinben zajló OmniCard 2004 chipkártya szakkiállításon elégedetten nyilatkozott a jelenről és optimistán a jövőről Andreas Reisen, a német szövetségi belügyminisztérium képviselője.
A kezdetekkor 13 taggal útjára indult szakszövetségnek időközben már 31 tagja van. A legnagyobb gondot a hiányzó alkalmazások és a szükséges információ-technológiai alapok hiánya jelenti. Emiatt és az ipar időközben felmerült igényeinek kielégítésére is vált szükségessé a német kormány által 1997-ben elfogadott és 2001-ben már módosított "aláírási törvény" újbóli átdolgozása. A jogszabály-módosításra egyébként azért van szükség, hogy a sok bürokratikus rendelet által képződött gordiuszi csomó átvágásával egyszerűbbé váljon az elektronikus aláírásokat tartalmazó kártyák használata. Mindezt már Ditmar Staffelt, a német szövetségi gazdasági minisztérium parlamenti államtitkára jelentette be.
A cél - többek között az -, hogy egy elveszett azonosítókártya pótlása esetén feleslegessé váljon az ügyfél újbóli azonosítása. Ezzel ugyanis időt és pénzt takaríthatnak meg. Egy másik fontos javaslat, hogy az úgynevezett elektronikus aláírással ellátott SmartCard-okat fogadják el mindenütt kötelezően.
Michael Leistenschneider, a nürnbergi DATEV elnöke szerint szintén fontos feladat a jelenlegi szociális biztosítási kártyák pótlása, illetve lecserélése. A munkaadók ugyanis csak az e-kormányzati program részét képező alkalmazásokra (ilyen az új azonosítókártya is) való átállással mintegy 500 millió eurót tudnának megspórolni. Az évi 60 millió alkalommal papírra rögzített munka szinte a süllyesztőbe kerülhetne, az adatok felvitele és feldolgozása gyorsabbá válna.
Alexander Rossnagel kasseli jogprofesszor szerint jóval örömtelibb lenne azonban, ha egyetlen kártyára kerülne rá minden adat és nem pedig minden szervezet (bankok, társadalombiztosító, munkaadó stb.) kiadná a maga kis kártyáját.
Bernhard Esslinger, a Deutsche Bank képviselője szerint a jelenlegi ütem szerint évente csupán az emberek 10 százaléka cseréli le a személyi igazolványát elektronikus azonosítókártyáraazonosítókártyára. Így a folyamat tíz évig tartana. Kérdés azonban, hogy ez alatt a tíz év alatt mennyire biztonságos az adatok védelme szempontjából a digitális megoldás, hiszen a kódok általában nem tartanak ki tíz esztendeig. Mindenesetre az áttérés eléggé "zötyögősen" halad, tisztázatlan még az is, kik viseljék az áttérés költségeit: az intézmények, a munkavállalók, a munkaadók vagy az állam? Kérdés az is, hogy a törvénymódosítás mit lendít majd ezen a szekéren?
A jövőbeni tervek között szerepel az egészségügyi és a munkakártya bevezetése. Ez a két terület önmagában azt jelenti, hogy mintegy 40 millió állampolgárt kell ellátnia a német államnak 2005 végéig az elektronikus aláírásra felkészített azonosítókkal. Még függőben vagy ugyanakkor a digitális útlevél és személyi igazolvány ügye. Érthető tehát, hogy a Berlinben zajló OmniCard 2004 chipkártya szakkiállításon elégedetten nyilatkozott a jelenről és optimistán a jövőről Andreas Reisen, a német szövetségi belügyminisztérium képviselője.
A kezdetekkor 13 taggal útjára indult szakszövetségnek időközben már 31 tagja van. A legnagyobb gondot a hiányzó alkalmazások és a szükséges információ-technológiai alapok hiánya jelenti. Emiatt és az ipar időközben felmerült igényeinek kielégítésére is vált szükségessé a német kormány által 1997-ben elfogadott és 2001-ben már módosított "aláírási törvény" újbóli átdolgozása. A jogszabály-módosításra egyébként azért van szükség, hogy a sok bürokratikus rendelet által képződött gordiuszi csomó átvágásával egyszerűbbé váljon az elektronikus aláírásokat tartalmazó kártyák használata. Mindezt már Ditmar Staffelt, a német szövetségi gazdasági minisztérium parlamenti államtitkára jelentette be.
A cél - többek között az -, hogy egy elveszett azonosítókártya pótlása esetén feleslegessé váljon az ügyfél újbóli azonosítása. Ezzel ugyanis időt és pénzt takaríthatnak meg. Egy másik fontos javaslat, hogy az úgynevezett elektronikus aláírással ellátott SmartCard-okat fogadják el mindenütt kötelezően.
Michael Leistenschneider, a nürnbergi DATEV elnöke szerint szintén fontos feladat a jelenlegi szociális biztosítási kártyák pótlása, illetve lecserélése. A munkaadók ugyanis csak az e-kormányzati program részét képező alkalmazásokra (ilyen az új azonosítókártya is) való átállással mintegy 500 millió eurót tudnának megspórolni. Az évi 60 millió alkalommal papírra rögzített munka szinte a süllyesztőbe kerülhetne, az adatok felvitele és feldolgozása gyorsabbá válna.
Alexander Rossnagel kasseli jogprofesszor szerint jóval örömtelibb lenne azonban, ha egyetlen kártyára kerülne rá minden adat és nem pedig minden szervezet (bankok, társadalombiztosító, munkaadó stb.) kiadná a maga kis kártyáját.
Bernhard Esslinger, a Deutsche Bank képviselője szerint a jelenlegi ütem szerint évente csupán az emberek 10 százaléka cseréli le a személyi igazolványát elektronikus azonosítókártyáraazonosítókártyára. Így a folyamat tíz évig tartana. Kérdés azonban, hogy ez alatt a tíz év alatt mennyire biztonságos az adatok védelme szempontjából a digitális megoldás, hiszen a kódok általában nem tartanak ki tíz esztendeig. Mindenesetre az áttérés eléggé "zötyögősen" halad, tisztázatlan még az is, kik viseljék az áttérés költségeit: az intézmények, a munkavállalók, a munkaadók vagy az állam? Kérdés az is, hogy a törvénymódosítás mit lendít majd ezen a szekéren?