Rónai György

Készül a Matrox PEG x16 grafikus processzora is

Miközben mindenki csak az ATI-t, és az NVIDIA-t figyeli, hogy mivel is rukkolnak elő idén, a már-már elfeledett Matrox is készül valami újdonsággal. Az új grafikus processzor PCI Express x16 csatolófelülettel érkezik, és DirectX 9.0-t támogat majd.

A két évvel ezelőtti Parhelia óta a Matrox háza tájáról nemigen lehetett híreket hallani. Az akkori fejlesztésük sem teljesítményben, sem tudásban nem lett áttörő siker, csupán a háromképernyős támogatás miatt terjedt el kisebb körben. 2003-ban a Matrox több leszármazottjával is előállt, azonban egyik sem aratott sikert a piacon. Most azonban a pletykák szerint újabb termékeken dolgoznak.

A Netsys Software - mely új szabványokra fejleszt megoldásokat - bejelentette , hogy a Matrox Graphics tőlük licenszeli a PCI Express chip fejlesztéseiket, vagyis az nSys PCI Express nVS segédeszközöket a chip tervezéséhez. A Matrox emberei most a PCI Express nVS segítségével ellenőrzik a PEG x16 termékeik funkcionalitását. Ezzel a megoldással a szakemberek még a gyártási fázis előtt kiszűrhetik az esetleges problémákat.

"A PCI Express kulcsfontosságú technológia számunkra, ami a következő generációs grafikus megoldásainkat illeti, és ezért egy rendkívül megbízható tesztelési környezetet alakítottunk ki, hogy ellenőrizhessük az új interface minőségét." mondta el David Chiappini, az Matrox ASIC projekt elnöke.

Természetesen nem csak PEG x16 lesz új fejlesztésként benne, hiszen a Matrox tervei szerint már valamilyen szinten a Longhornt is ki kell szolgálja majd a kártya, tehát például fejlett PixelShader 2.0 megoldást is terveznek bele. A mostani hírek egyébként jól fedik a Matrox tavalyi nyilatkozatát, amiben 2004-re tervezték egy teljesen új grafikus megoldás piacra dobását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • grebber #11
    Remélem ez már méltó ellenfél lesz az atinak és az NVIDIA-nak.
  • mir #10
    ha a másik tervezet alatt az arpahoet érted, akkor megnyugtatlak, ez az arpahoe kódnéven ismert technológia.
    más versenyző nem volt.
  • mainruler #8
    Ha az AGP nem lenne olyan sávszél-limitált, mint amilyen, akkor tán nem lenne szükség két molexes, 100W fogyasztású kártyákra...
  • Benedekco #6
    az agp 8x sebessége sztem még bőven elég lenne 1 jó darabig, és engem nem is zavar 1 hülye tápcsati
  • Mice #5
    egyszer azt mondjátok az ilyen dolgokra, hogy elég, máskor meg sír a szátok, hogy mi a manónak nem fejlődik már a cuccos

    wáá
  • Darth Sith #4
    sztem elég az AGP nem kell most a PCI..
  • TeszteloPontHu #3
    Elsősorban a tápellátás miatt van erre szükség, hogy ne kelljen tápcsatlakozót tenni a kártyákra (az AGP tápja nem elég).