Spencer

Az Intel továbbra is optimista

Az Intel egyik vezető munkatársa a Computex szakkiállításon tartott előadása keretein belül arról beszélt, hogy bár az elmúlt időkben igen csak rájárt a rúd a technológiai iparra, semmi ok aggodalomra, ugyanis a szektor hamarosan újra virágzásnak fog indulni.

Jason Chen, az Intel kereskedelmi és marketing részlegének alelnöke elmondta, hogy a piacot elsősorban az egyre nagyobb teljesítményű mikroprocesszorok és az újgenerációs vezeték nélküli technológiák vihetik előre, valamint a fejlődő országok egyre jelentősebb információs technológiai beruházásai.

"Az internet lufi kidurranása csak az első olyan káros jelenség volt a sorban, mely alaposan visszavetette a technológiai ipart. A sor rendkívül hosszú. Néhány példát kiragadva itt volt például a szeptember 11-i terrortámadás, az Enron botrány, az iraki háború, vagy például a SARS járvány, melyek egytől egyig negatív hatást gyakoroltak a piacra" - nyilatkozta Chen, majd hozzátette, hogy a SARS elsősorban a számos mamutcég gyártóüzemeinek helyt adó Tajvant sújtotta. Ismeretes, hogy a Computex szakkiállítást idén azért ősszel tartják, mert júniusban még javában tombolt az atípusos tüdőgyulladást okozó vírus. Erősen hiszünk abban, hogy a nehezén már túl vagyunk, és a recesszió a végéhez közeledik - tette hozzá Chen.

A Computexen többek közt arról is szó esett, hogy míg az elmúlt időkben alaposan visszaestek az észak-amerikai, japán, illetve nyugat-európai PC-s eladási mutatók, és ezzel együtt az Intel processzor eladásai is, addig a világ legnagyobb chipgyártójaként jegyzett vállalat igen jelentős új bevételi forrásokat talált a Távol-Keleten, főleg Kínában. Az Intel munkatársai elmondták, hogy a vállalat egyre nagyobb figyelmet fordít a fejlődő országokra, mely annak tudatában tökéletesen érthető, hogy ezen országok 1999-ben regisztrált mintegy 20 százalékos piaci részesedése 2006-ig várhatóan több mint 40 százalékra fog növekedni.

Chen elmondta, hogy az Intel nagy fantáziát lát az újgenerációs vezeték nélküli hálózati megoldásokban is. A 11 Mb/s-os adatátviteli sebességet biztosító 802.11b kompatibilis eszközök manapság már széles körben használatosak, az Intel pedig mihamarabb el kívánja terjeszteni az ennél jelentősen nagyobb sebességet biztosító 802.11a és 802.11g szabványú eszközöket is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HappyBoy #1
    Érdekes lenne, ha pesszimista lenne.
    Mit mondanának?: "Jövőre lehúzzuk a rolót." :))