Berta Sándor

India és Lengyelország az IT-alternatívák

A Cap Gemini Ernst & Young (CGE&Y) felméréséből kiderül az is, hogy egyre több német cég gondolkozik a projektek házon kívülre, azaz külföldre való kihelyezésén is.

Peter Laggner, a CGE&Y osztrák országmenedzsere szerint Ausztriában is nő az IT-szektorban való beruházási kedv. A felmérést egyszer már elkészítették 2002 decemberében. A fő változás, hogy egyre inkább eltűnik a szakemberek pesszimizmusa, bár Laggner úgy véli számos vállalat tervez még most is megszorításokat és költségcsökkentéseket. Jelenleg a megkérdezettek csupán öt százaléka nem tudta, hogy milyen beruházásokat fog megvalósítani jövőre. 2002-ben ez az arány még 17 százalék volt, ami 12 százalékos eltérés.

Az internetes portálok továbbra is a legkedveltebb beruházási területek, az elkövetkező öt esztendőben itt akar befektetni a cégek 53 százaléka. Tény ugyanakkor, hogy sok vállalat kénytelen lesz a tervezettnél kisebb költségvetéssel beérni 2004-ben. Csupán a társaságok 38 százalékánál számolnak a 2003-asnál nagyobb büdzsével. Tavalyhoz képest nőtt az úgynevezett Business Intelligense Systems, tehát az intelligens üzleti rendszerek jelentősége is. A portálok után ez az a terület, ahol a cégek leginkább befektetnek.

Ezen kívül nőtt a mobil technológiák szerepe is, ezen a területen számolnak a legtöbb beruházással a vállalatok. A megkérdezettek 60 százaléka akar valamilyen mobil, akár vezeték nélküli technológiába invesztálni. Fontos tényezőnek számítanak a költségcsökkentések is. A kiadásokat pedig hogy is lehetne másként mérsékelni, mint elbocsátásokkal, a gyártási eljárások egyszerűsítésével és szabványosításával, illetve a gyártási költségek leszorításával. Az utóbbi nem jelenthet mást, mint, hogy sok társaság Németországon kívülre helyezi a gyártósorok egy részét. Ezek az alternatív helyek lehetnek közel-keleti országok, mint Lengyelország és olyan harmadik világbeli fejlődő államok is, mint például India.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!