Spencer

Érkezőben a Sony all-in-one mobil eszköze, a PSP

A Sony felfedte annak a sokak által várva nagy tudású, úgynevezett "all-in-one" mobil eszközének, a PSP-nek a részleteit, mely többek közt digitális zenelejátszóként, videolejátszóként, illetve mobiltelefonként is képes funkcionálni.

A világ legnagyobb szórakoztató elektronikai vállalatának munkatársai a bejelentés kapcsán elmondták, hogy a többek közt az Apple Computer-féle iPod hordozható zenelejátszó konkurensének szánt újdonság valamikor a jövő esztendőben fog bemutatkozni, de ami talán ennél is sokkal fontosabb, ajánlott kiskereskedelmi ára mindössze 60 dollár, vagyis mintegy 14 ezer forint lesz. Összehasonlításképp, az iPod lejátszók jelenleg 200-400 dollár körüli áron vásárolhatók meg, és tudásukat tekintve jelentős mértékben elmaradnak a Sony készülőfélben lévő eszközétől.


A PSP a jövő walkmanje lesz - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Ken Kutaragi, a Sony egyik elnöke, majd hozzátette, hogy a PSP várhatóan minden korábbi hasonló eszköznél nagyobb sikert arat majd a vásárlók körében, mind ára, mind pedig rendkívül széles szolgáltatási köre révén. Kutaragi elmondta, hogy a PSP a Nintendo-féle Game Boy hordozható játékgéppel, a Nokia N-gage vezeték nélküli játékeszközével és az Apple által forgalmazott iPod zenelejátszókkal egyszerre kíván konkurálni. A Sony jelenlegi tervei alapján elmondható, hogy a PSP az említett eszközök közül leginkább az N-gage-hez lesz hasonlatos, azonban annál nagyobb folyadékkristályos kijelzővel fog rendelkezni, ily módon egy kicsit olyan lesz, mint egy hordozható televíziós készülék.

Kutaragi egyébként bemutatott egy egyelőre egyetlen példányban létező prototípust, mely körülbelül 4,5 colos képátlójú folyadékkristályos kijelzővel van ellátva, illetve két kézben tartandó. Kutaragi elmondta, hogy a PSP fejlesztési munkálatai egyelőre nagyon korai stádiumban vannak, tehát könnyen elképzelhető, hogy a 2004-ben érkező végleges változat merőben más kialakítással fog rendelkezni, mint a most bemutatott prototípus. Kutaragi ezenkívül utalt arra, hogy a PSP tulajdonképpen nem is egy termék, hanem egy több különböző tudású termékből álló termékcsalád lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Rincewind #24
    A nokia nem konkurens és nem is lesz.
  • CHEAPBOY #18
    BTW kizartnak tartok a 60 dollaros arat:D
    Almodoznak ezek:D
  • CHEAPBOY #17
    Ez egy zsebkonzol lesz nem telefon:D

    Jo eg.
    Olyan mint a GBA.
  • Lazarus #14
    klippet is nézhecc
  • Inquisitor #13
    "... de akkor miért kerül csak 60 dolcsiba?"
    Háááát. Vagy elírták, és 160 dolcsi (bár 200 körül se lenne sok induló árnak!), vagy minden kis biz-baszt külön kell hozzá megvenni. Nem a játékokra gondolok.
  • Inquisitor #12
    "Nagyon szuper!! A Nokia-nak esélye nem lesz ellene! :-)"
    Nekem is ez volt első gondolatom, csak az a kis baj van vele, hogy EGY ÉV MÚLVA jön csak ki.
    Ezért egyáltalán nem biztos. Anno nem a PSX volt a legjobb konzol, de olyan előnyei voltak, ami miatt az terjedt el.
  • Lacc #10
    Hát érdekes, hogy csak ennyi lesz :) De örülök neki, ha tényleg ehhez tartják magukat, 100%, hogy veszek egyet :D

    Remélem kialakul majd hozzá a warez is, én nem adok 15 ezer forintokat egy handled-játékért.
  • Rincewind #9
    Pontosabban minden konzol így kezdi. És nem mindegyik bukik rajta hosszú távon. Sőt ez a lényege. ;)
    Egyébként, ha tényleg csak ennyi lesz, rögtön kettőt veszek... :D
  • Lazarus #8
    Ha ez itt megjelenki én rögtön veszek 1et
  • Lazarus #7
    Valszeg a játékokból akarják behajtani a lét. xbox is így kezdte de lebukott egy csomó zsét