SG.hu

Internet már a McDonald'sokban is

[F-kereskedelem] Néhány hete már nem az internethez való hozzáférés sürgőssége alapján kell választanunk egy Big Mac és egy Whopper között. Noha kis hazánk internetpenetrációja igen alacsony, a gyorséttermek mindent megtesznek az emelkedés érdekében.

Több, mint két évig a Burger King volt az egyetlen olyan gyorsétterem-lánc, mely vendégeinek internethozzáférést is kínált. Az Inter.net Kft.-vel való együttműködés gyümölcseként országszerte 15 Burger King éttermet szereltek fel internet terminálokkal, melyek használatáért az étterem vendégeinek névleges díjat kell csak fizetniük. A kezdeményezésnek köszönhetően mind a Burger King, mind az Inter.net ügyfélköre bővült - a TGI piackutató cég jelentése szerint.

A Burger King után most a McDonald's-on a sor, mely a Prakticomp Kft-vel való együttműködés keretében állít fel internet terminálokat a Régiposta utcai, Teréz körúti, Bethlen Gábor utcai, József körúti, Múzeum körúti, és Üllői úti, valamint egyes győri és veszprémi éttermeiben. Egy-egy étteremben átlagosan három terminál található, melyeket - a Burger King szolgáltatásával ellentétben - nem csak az ott étkezők használhatnak. A szélessávon történő 15 perces böngészés díja 100 forint, melyet a pultoknál lehet befizetni.

A Prakticomp azonban nem éri be a gyorséttermi dicsőséggel, ugyanis hasonló terminálok felállítását tervezi egyéb városok nyilvános területein is. Tíz terminál már működik - Szeged, Békéscsaba, Gyula, Szarvas, és Veszprém lakosainak örömére. További három Budapesten található, a negyediket ezen a héten a Ráday utcában szerelik fel. A terminálok használata kártyával lehetséges, melyeket egyelőre csak a Prakticomp Frangepán utcai irodájában lehet beszerezni, ám a tervek szerint telefonkártyákat árusító egységekben is hamarosan megvásárolhatóak lesznek.

A terminálok érintőképernyősek és - nem elhanyagolható szempontként - vandál-biztosak. Egy-egy terminál költsége mintegy 2 millió forintra rúg, ám az ország különböző pontjain 200-300 felszerelése van tervbe véve. A Prakticomp szolgáltatása egyedülálló funkciót is tartalmaz, hiszen a nyilvános területeken és a McDonald's éttermekben lévő terminálok beépített kamerával rendelkeznek. Ennek segítségével a felhasználók képeket készíthetnek saját magukról, s azokat barátaiknak elküldhetik. A címzettek a kép mellett egy olyan hirdetési célú csíkot is látnak a képernyőn, mely a használt terminál hollétéről tartalmaz információkat. A terminál fogadó helyszíne - legyen az gyorsétterem vagy valamely esemény - minden egyes elküldött fénykép után meghatározott összeget fizet a szolgáltatónak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mate317 #8
    Nos eltelt 3 év és már lehet wlan-on is netezni a mekiben, ki volt írva ,diákoknak fél óra 375Ft. Psp-n van wifi azzal megy?
  • Darth Sith #7
    érintőképernyő. az emberek jó zsíros kézzel össze tapizzák, és 5perc után semmit nem látsz majd rajta. :)
  • gz8 #6
    Ennyi ésszel meg is érdemlitek
  • Csatti #4
    Es az sokkal jobb kaja is lett volna...
  • Cat #3
    5000ből étteremben is kajálhattatok volna...