Spencer

Internetes szolgáltatások a McDonald's éttermekben

A globális gyorsétterem hálózatot üzemeltető McDonald's munkatársai bejelentették, hogy a cégnél megkezdődött a vezeték nélküli Wi-Fi technológiák második tesztelési fázisa, melynek keretein belül San Franciscóban több tucat McDonald's étteremben válnak elérhetővé különböző internetes szolgáltatások.

A vállalat először az idei év elején végzett különböző Wi-Fi teszteket, amikor is tíz manhattani éttermében vezetett be internetes technológiákat. A McDonald's vezetői elmondták, hogy egyelőre még nem tisztázott, hogy az éttermeken belüli internetes szolgáltatások a cég vendégei számára pontosan mekkora összegbe fognak kerülni, hasonlóképp egyelőre arról sem született megállapodás, hogy az ezen szolgáltatásokból származó bevételeken milyen arányban osztozik a McDonald's, illetve a Wi-Fi rendszerek üzemeltetője.


"Legelőször azt kell megállapítanunk, hogy éttermeink látogatóinak szüksége van-e az internetes szolgáltatásokra, és amennyiben ezt sikerült felmérnünk, tovább tárgyalhatjuk az ügy részleteit" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Don Thompson, a McDonald's egyik igazgatója. Thompson elmondta, hogy a jelenlegi tervek szerint a cég San Franciscó-i éttermeiben 4,95 dollárba kerül majd kétórányi internetezés, ezenkívül pedig olyan akciókat is tervbe véttek, melyek szerint az egyes menüket vásárlók ingyenes internethasználati lehetőséghez juthatnak. A McDonald's a San Franciscó-i régióban egyébként rövid időn belül több mint hetvenöt étteremben kívánja meghonosítani a világhálót. "Abban bízunk, hogy legújabb számítógépes szolgáltatásaink révén a korábbiaknál is többen fognak nálunk étkezni" - mondta Thompson.

A hamburgerek eladásában nagyon otthon vagyunk, azt azonban jelenleg még nem tudjuk pontosan előrejelezni, hogy éttermeink új technológiai megoldásai mekkora népszerűségnek örvendenek majd - nyilatkozta Mark Jamison, a McDonald's üzletfejlesztési igazgatója, aki elárulta, hogy a McDonald's azt szeretné elérni, hogy éttermei internetes szolgáltatásait az egész Egyesült Államokban egyetlen technológiai nagyvállalat biztosítsa.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!