Spencer

Duálkijelzős plazmatelevíziós rendszer a Sonytól

A különböző fogyasztói elektronikus berendezések fejlesztésével és gyártásával foglalkozó Sony legújabb plazmakijelzős televíziós készüléke mellé egy kis méretű, leginkább a Tablet PC-khez hasonlítható kijelző eszközt csomagol.

A japán székhelyű gyártó által paletta kijelzőnek nevezett intelligens eszköz hét colos folyadékkristályos kijelzővel rendelkezik, lelke pedig nem más, mint a nyílt forrású Linux operációs rendszer. A plazmatelevízió és a kis digitális berendezés 802.11a szabványú vezeték nélküli hálózaton keresztül képes kommunikálni egymással, valamint említésre méltó, hogy a kisebbik kijelzőn televíziós műsorokat nézni, internetezni, valamint a nagy kijelzőt irányítani is lehet.


A KDE-P42HZ1 107 centis plazmatévén egy drótnélküli kapcsolattal kommunikáló 18 centis LCD eszköz irányításával tévézni és netezni is lehet

Az újdonságok bejelentése kapcsán a Sony munkatársai elmondták, hogy mind az internetes adatok, mind a televíziós jelek a vezeték nélküli hálózaton keresztül közlekednek a két eszköz között. Az első hivatalos bemutatón szó esett többek közt arról, hogy bár sokkal egyszerűbb lett volna, ha a kisebbik eszközt is saját TV tunerrel vértezik fel, mégsem ezen megoldás mellett döntöttek, ugyanis az ehhez hasonló hordozható eszközök mobilitásukból adódóan nem mindig biztosítanak tökéletes kép-, illetve hangminőséget. A két kijelzős rendszer működése roppant egyszerű: a nagy képátlójú plazmatelevízió rendelkezik csak tunerrel, és ez a készülék a vezeték nélküli hálózat révén juttatja el a televíziós adásokat a kisebb kijelzőre, még pedig a lehető legjobb minőségben. Mondanom sem kell, hogy a plazmatelevízió nem egy, hanem két TV tunerrel rendelkezik, így a két kijelzőn egy időben akár más-más műsorok is nézhetők.

A Sony különleges új televíziós rendszerének egyik legnagyobb hátránya, hogy a kis méretű hordozható kijelző egy-egy feltöltéssel csak 2-3 órán keresztül képes üzemelni, ami igen csak behatárolja a segítségével történő televíziózás, illetve internetezés időtartamát. Ugyancsak említésre méltó, hogy a rendszer ugyan teljes mértékben kompatibilis a 802.11a vezeték nélküli hálózati szabvánnyal, arra nincs lehetőség, hogy például egy hordozható számítógéppel, vagy bármilyen más hasonló eszközzel rácsatlakozzunk a rendszer hálózatára. A Sony új televíziós szettje 42 colos, illetve 50 colos plazmatelevízióval 9560, illetve 12170 dollárba kerül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pheel #3
    Olcsó poén...
  • b #1
    hát ez még a sony mércéjével mérve is elég olcsónak tűnik. :)

    szoni bácsi elég rendesen odapakolta magát a linux mellé. hmm.., csúcstalálkozó. :)