JohnnyCage

A Google-nak állít konkurenciát az új MSN kereső

A Microsoft továbbfejlesztette MSN keresőmotorját, amelyet a társaság a Google ellenfelének szán. A szoftveróriás ugyanakkor nem szakítja meg együttműködését az Overture Services-zal, amelyet a közelmúltban a Yahoo megvásárolt.

"Az MSN Search az egyik fő üzletágunkat képezi" - mondta Lisa Gurry, a MSN termékmenedzsere. "A semmiből szeretnénk felépíteni saját keresőmotorunkat" - tette hozzá a vezető.

Bár a szoftveróriás Microsoft a jelek szerint agresszív támadást indított a Google ellen, a társaság egy merőben más stratégiát választott a Yahoo tekintetében. Az MSN továbbra is használni fog különböző technológiákat a Yahoo tulajdonába tartozó Inktomitól, és az Overture Services-zal kötött, fizetős találatokkal kapcsolatos megállapodás sem veszíti érvényét.

A Microsoft egyelőre tovább alkalmazza az Overture megoldását, a távolabbi jövőben azonban valószínűsíthető, hogy a társaság saját fizetős találati technológiát fejleszt ki, mondta Yusuf Mehdi, a Microsoft MSN Personal Services & Business részlegének vezetője.

Gurry szerint az MSN Search projekt egyelőre azonban még messze áll az elkészüléstől. A vezető azt egyébként nem közölte, hogy a megoldás várhatóan mikor jelenik meg. "Ez nem egy rövidtávú projekt. Egy hosszútávú programról van szó, amely az MSN-nel kapcsolatos stratégiánt egyik középponti elemét képezi" - mondta Gurry.

A Microsoft úgy véli, a webes keresések sokkal hatékonyabban is működhetnének, mint jelenleg. A szoftveróriás szerint a jelenlegi keresők a webes tartalmak alig 30 - 40 százalékát érik el, és a felhasználók csak minden második keresésre kapnak elfogadható találatot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pistikem1 #63
    sziasztok akinek van yahooja itt elérhetik
    [email protected]

    messengerem
    [email protected]
  • Power #62
    "Hehe 10 év alatt vagy 3-4 google féle társaság jön létre, versenyez majd elhalálozik... Ha a google-el 10 évig versenyezik a microsoft, hogy legyőzze, az hatalmas durranás volna, és baromi sokat nyernénk vele."

    Most a saját szavaid cáfolod. Úgyanis én csak annyit írtam, hogy 10 év múlva fordított lesz a helyzet. Erre te 10 éves versenyről beszélsz, tehát ma versey van.

    "Ha most nem lép senki, akkor nemhogy 10 de pár év múlva is legalább 90%-os részesedése lenne a google-nek gyakorlatilag az összes kereső csődbe menne, ami a google-n kivül senkinek nem jó. Utána ugyis jön egy másik kereső, ami mindegyiknél jobb és kezdődik elölről, erről szól az élet."

    Akkor meg mi problémád?

    "engem nem foglalkoztat, egyszerűen más statisztikákat láttam mint te. persze nem lepődöm meg, hogy szerinted az a szent amit te láttál, csak megmutattam, még, ha a te általad látott statisztika az igaz, akkor is monopol helyzetben van a google. Ha meg az én általam látott akkor meg 2x annyira..."

    Mivel nem linkeltél be semmit, ez így kevés.

    "Most vagy a jövőbe látsz vagy nem tudod miről beszélsz. :) Egyetlen óriás ellen sem küzdött a google, egy rakás kissebb keresőt sodort csőd szélére. (altavista, yahoo, lycos, excite stb.)"

    Mind nagyobb volt nála.

    "Biztos újjat mondok, de a linux ingyen van, csak a support kerül pénzbe, igy elég nagy hülyeség a bevételeit egy fizetős rendszerrel hasonlitgatni."

    Biztos újat mondkok, nem hülyeség, mert a linuxos cégeknél is dolgoznka emberek, valamint részvényeseik és befektetőik is vannak.


    "Piaci részesedése viszont 15-20% körül van a szerverek piacán amit a 0-ról hozott fel. Sokkal feljebb nem valószinű, hogy menni fog, de ettől még jobb a helyzet, mint mondjuk 5-6 éve. Ez bizony már verseny, a nagyobb szerver szállitóknál is akad linuxal árult szerver, tehát igenis verseny van."

    A keresők piacán 15-20% az még nem verseny, a serverek piacán már igen?
    Furcsa a logikád.

    "Csak én nem értem sem a mondat nyeltani értelmét sem azt, hogy jön az idézett mondathoz? "

    Talán először írni kellene megtanulni, aztán értelmezni amit a másik ír.

    "Ha nem tűnt volna még fel, nem csak én mondom, hogy nincs verseny a keresők piacán..."

    Ez most, hogy jön ide?
    Én veled vitáztam, de itt már hagyjuk is abba.
    Sírsz, hogy nincs verseny a keresők piacán(persze mindenhol máshol éljenzel, hogy van), de mint felhasználó nem teszel ellene semmit.
    Ne is várd, hogy ennél nagyobb legyen, mert te magad erősíted nap, mint nap a Google-t.
  • Power #60
    "Azt irtad 2:1-hez tehát nem monopólium. Akkor nem lenne monopólium, ha az az 1 egyetlen keresőt jelentene, ez esetben a helyzet az lenne, hogy van egy nagy kereső és egy kétszer akkora. Ez még valóban nem monopólium. De ha van 1 kereső (a google) aminek kétszer annyi részesedése van mint az mondjuk a maradék 50-nek összesen (!!) akkor az már igencsak monopólium felé hajlik."

    Az ms bármikor megeszi reggelire a google-t, ha komolyan bele kezd, figyeld csak meg legkésőbb 10 év múlva, minimum fordított lesz az arány. Akkor is várlak majd.

    " Főleg, hogy más források szerint az az 50% az 80..."

    Mégis mennyibe kerül neked ez, mennyit perkálsz érte, hogy ennyire foglalkoztat?

    "No ennyit a matekról és a monopóliumról. Érdekes, hogy rajtad kivül itt szinte mindenki látja, hogy a google mononopolhelyzetben van a keresők piacán, csak te nem. De biztos te látod jól, szegény elnyomott kis google-t. :)"

    Nem nem nincs elnyomva. Viszont az is látni kell, hogy viszonylag szűk piacon van egy cég amely sikeresen szembe száll az óriással.

    "Most nem olvasod a hozzászólásokat vagy nem érted őket? Le lett már itt írva, hogy milyen jót is tett a linux a ms oprendszerekenek (és viszont). Én is örülök, hogy ott verseny alakult ki és - megint rajtad kivül szinte mindenki itt - ilyen versenyt szeretne látni a keresők piacán "

    Miféle verseny????
    Mennyi az összes linux oprendszer bevétel?
    Mennyi az összes windows bevétel?
    Külön kategória a kettő.

    "Azt mondtam monopolhelyzetbe került és mindenki jól fog járni, ha újra verseny lesz a keresők piacán."

    Ne használd, használd az msn-t, a yahoo-t vagy bármi mást.

    "Azt mondtam monopolhelyzetbe került és mindenki jól fog járni, ha újra verseny lesz a keresők piacán. GYK: nem az lesz a jó ha elnyomják a google-t, hanem, ha erős fél marad, de mellé felnő több másik kereső is és szépen versenyeznek a mi kegyeinkért..."

    Ha mindig a google-t használod, akkor honnan derül ki számodra, hogy van-e verseny, vagy nincs?
  • Power #59
    Tényleg?
  • Power #58
    Nem összeesküvés. Csak tiszteségtelen viselkedés, abszolut törvényes, csak nem etikus.
    Bár ez a szó manapság semmit nem jelent, nagyon sok embernek.
  • Frenzy #55
    En csak annyit fuznek hozza, hogy egy csomo websiteot lattam, nagyokat is, amelyek powered by google-lel mennek. A google ugyanis arul kereso szervereket, keresero szerver klasztereket, amelyeket minden ceg integralhat az intranetjebe, es megvalosithat kereso szolgaltatast az oldalan.

    Sot, lehet hogy nem is publikus oldalra vezeti ki a keresest, hanem belso halos keresre hasznalja - amit tehat userek nem is latnak.

    Meg kepeket is lehet latni ilyen google server dekkekrol.

    Viszont az MSnel meg sosem hallottam ilyesmi. Nekik van a MSN kereso neten es kesz. Hmm? :-)
  • Pheel #54
    Conspiration Theory? Tudod, hogy másokat hasonló gondokkal kezelnek kórházakban? :-)
  • Pheel #53
    Nehogy már meg kelljen indokolnom. Csak! :-P
  • Power #52
    Hopp! :)
    Az végén nincs kérdőjel.
  • Power #51
    Hogy jön ide a linux?
    De milyen úton lett jobb, ahol jobb lett?
    Ezzel is nem egy cikk foglalkozott.
    Sajnálom, ha te nem érzed, hogy mi a tisztességes és mi nem?