JohnnyCage

P2P felhasználók ezreit fenyegetik a lemezkiadók

Az Amerikai Lemezkiadók Szövetsége (RIAA) bejelentette, hogy a szövetség fel fogja kutatni a nagyszabású illegális fájlcserét folytató felhasználókat, és pert indít ellenük.

Miután az amerikai bíróság a közelmúltban arra kötelezte a Verizon Communications-t, hogy adja ki a lemezkiadóknak azon előfizetőinek személyes adatait, akik a közelmúltben nagyszabású illegális fájlcserét folytattak számítógépükről, a lemezkiadók érdekvédelmi szervezete bejelentette, hogy a jövőben jelentős erőket mozgósít a fájlcserélők ellen. A RIAA a jövőben komoly erőfeszítéseket kíván tenni a jelentős online zenefájl cserét folytató felhasználók elleni bizonyítékok megszerzéséért, és felelősségre vonja őket a törvénysértő tevékenységért.

"Ahogy megkezdjük a bizonyítékok begyűjtését, azok a felhasználók, akik továbbra is felhasználók milliói számára teszik elérhetővé a szerzői jogok által védett zeneszámokat, szembe kell majd nézniük a jogi következményekkel, amely polgárjogi pert, bizonyos esetekben pedig akár büntetőpert is jelenthet" - mondta Cary Sherman, a Record Industry Association of America (RIAA) elnöke.

A szervezet a jövőben folyamatosan vizsgálni fogja a különféle fájlcsere hálózatok működését, és behatárolja azokat a felhasználókat, akik nagyszabású fájlcserét folytatnak. A szövetség ezután bírósági engedélyt fog kérni a felhasználók adatainak internetszolgáltatóktól való megszerzéséhez. A RIAA az első pereket augusztusra várja.

Mark Radcliffe szerzői jogi ügyvéd szerint a RIAA lépése egyáltalán nem meglepő a bíróság közelmúltbeli, kedvező ítéletét követően. Mint Radcliffe azonban hangsúlyozza, a lemezkiadóknak meg kell találniuk a szükséges egyensúlyt az illegális fájlcserélők üldözésében, mivel egy eltúlzott lépéssel még meglévő vásárlóikat is könnyen elidegeníthetik. "Ez egy meglehetősen veszélyes stratégia, mivel saját vásárlóidat fenyegeted és pereled" - mondta a Palo Alto-i (Kalifornia) Gray Cary Ware & Friedrich ügyvédje.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Yfel #12
    A legjobb esélyed talán egy anonim proxy-val van, de az sem tökéletes... ráadásul lassú... kábelmodemen nem éri meg :) arról nem is beszélve, hogy azt is le lehet nyomozni...

    Y
  • zippofcy #7
    Ha 57 millio pert indit a RIAA akkor 10 ev helyett 1 ev alatt mennek csodbe a kiadok :)
  • rolika #6
    ez a riaa idegesítő szervezet...

    az elnök nem kapott még tortát az arcába? :)
  • juhand #3
    Most állítottam be egy külön gépet a RIAA kedvéért. A Kazaa és a BearShare is fent van rajta.
  • Mike #1
    máshol olvastam, ahol kicsit bővebb a cikk e témában, hogy többen használnak p2p-t az USA-ban, mine amennyien Bush-ra szavaztak. csekély 57 millióan. 57 millió per szép teljesítmény lenne! :))